2012.07.31 07:34; Frissítve: 2012.07.31 07:48


Hondával a Szendrő Ralin

Hondával a Szendrő Ralin Hondával a Szendrő Ralin
Beszélgetés a KRUPA SE versenyzőivel, Kondella Péterrel és Fülep Edinával.

alt hiba beküldése

Itt a nyár, Esztergom Rally után nyaralás vagy autófelkészítés volt a Szendrő Rallyra?

Mindkettőből egy pici. Az autóval nem kellett sokat foglalkozni, csak apró munkálatok voltak. Már készen állunk a Szendrő rallyra, néztem 2010-es felvételeket a pályáról, hogy a jellegét megismerjem. Kíváncsivá tett, remélem sikerül jól felírni, mert, ahogy néztem, tempós gyorsok lesznek.

A párod, Edina navigál ismét neked. Miképpen szoktatok összehangolódni a versenyre?

Mindketten tudjuk a feladatunkat, Én az autóval foglalkozom, Ő pedig a háttérmunkálatokat irányítja. Néha ebbe is besegítek, ha nagyon elfoglalt. A verseny előtti hét már többnyire a versenyről szól, átbeszéljük a versennyel kapcsolatos teendőket, útvonalakat, időtervet.

A szervizcsapatod összeállításáról mondanál egy pár szót?

Igen, hiszen nélkülük nem tudnánk ilyen eredményesen versenyezni, és jól érezni magunkat a versenyek alkalmával.
Krupa Zoli a „csapatfőnök”, sokat köszönhetünk Neki. Ő a Mi mentorunk. Sokat segített és a mai napig is segít a pályafelírásokban, az autóval kapcsolatos tudnivalókban. Ő teljesen másképp látja a versenyeket, össze tudja fogni, és át tudja adni a kellő információt. Szerintem, ezekben van a titok…
Mamut a másik szervizesünk, a felkészítésben és a versenyek folyamán mindenben számíthatunk rá, legyen az kerékcsere, autó ellenőrzése, vagy az ebéd elkészítése…

Ha már a Hondával versenyzel, mi miatt is döntöttél e márka mellet?

Szerintem, aki a rallyval kapcsolatba kerül, azoknak jelentős százaléka álmodik egy versenyautóról. Ezzel Én is így voltam 1994 óta, amikor az életem első versenyén, a klasszikus Salgó rallyn kint voltam, akkor még nézőként. Ez az érzés erősödött, amikor 1997-ben navigáltam az első versenyemen egy A-s Lada Samarában. Ebben az évben építette Bátyám az első versenyautóját, ezért a vágyak fokozódtak.
Ennek az autónak a megvásárlására kaptam egy lehetőséget, és éltem vele. Egy beszélgetésnek köszönhető, volt pár álmatlan éjszakám ezután, és meghoztam a döntést. Ezt, azóta sem bántam meg.

Ha lehetőséged volna, milyen autóval versenyeznél egy teljes évadot és hol?

R3-as, vagy S1600-as autóval versenyeznék szívesen. Ezek szerintem az igazi versenyautók. Úgy érzem, hogy még a jelenlegi autómból sem tudom kihozni, amit lehet, ezért jövőre valószínűleg marad a típus, és a kategória is.
Nekem nagyon tetszik az RTE versenysorozat, nem lépnék feljebb. Egy-két külföldi versenyen szívesen megmérettetnénk magunkat, talán egy Zóna Kupa ami még szóba jöhetne.

Köszönet a Támogatóknak:

- Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Címkék: ,


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2