Hömpölygött a víz a Csapó utcán, százhúszezren maradtak pár óráig ivóvíz nélkül

Akt.:
Csőtörés a Csapó utcán
Csőtörés a Csapó utcán - © Fotó: Matey István
Debrecen – A szolgáltatás reggel megindult, a helyreállítás napokig tarthat a Csillag és a Senyei-Oláh utca között a Csapó utcán, kedden dől el, hogy teljes útzár mellett vagy félpályán.

Két héten belül a második belvárosi csőtörés okozott fennakadást az ivóvíz ellátásban, miután hétfő hajnalban a Csapó utcán tört el egy 600 milliméteres gyűjtővezeték. Ennek következményét, a nyomáscsökkenést a város lakosságának 90 százaléka érzékelhette, a közvetlenül érintett mintegy 120 ezer ember pedig reggel hét óráig maradt víz nélkül – tudtuk meg a délelőtti órákban.

Nem közvetlen ellátó vezeték

Ányos Józseftől, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatójától. A szolgáltatás már reggel helyreállt, mivel az eltört vezeték nem közvetlen a vízellátást biztosítja, arra egy 200 milliméteres cső szolgál, így a megfelelő tolózárak segítségével sikerült kiiktatni a sérült részt és megkezdődhetett a hiba feltárása, amit nehezített, hogy a gyűjtővezeték 2,8 méter mélyen található a felszín alatt, és fölötte alaposan átázott a föld.


csotores (2)

Fotó: Matey István | Kattintásra galéria nyílik!


Még bírja a hálózat

Ányos József elmondta, a szűk két hete történt másik csőtöréssel nem hozható összefüggésbe a Csapó utcai, amelynek a nagysága a négy évvel ezelőtti tócóskertihez hasonlítható, akkor is egy 600 milliméteres vezeték hibásodott meg. Most is nagy mennyiségű, a becslések szerint néhány ezer köbméternyi ivóvíz jelentette veszteség a kisebb, a vezérigazgató szerint a helyreállítással együtt, amiben a felbontott út és járdaszakasz visszatöltése, illetve leaszfaltozása is benne van, elérheti a 15 millió forintot is. Attól nem kell félni, hogy hetente történik ilyen, mert a több mint ezer kilométernyi vízvezetékrendszer belvárosra eső része a hatvanas évek végén épült ki, ezért még felesleges lenne teljes hálózatcserére gondolni, de nem zárható ki újabb csőtörés sem. A vízmű éves szinten 200 millió forintot fordít a vezetékhálózat fenntartására és karbantartására. Ez még évekig elegendő lesz a biztonságos üzemeltetéshez, de azt nem lehet garantálni, hogy az alatt sehol nem kell majd beavatkozni, például az útfelújítási programban egy frissen leaszfaltozott utat ne kelljen felbontani hibaelhárítás miatt. Így például a Csapó utcai közművek teljes felújításához is legalább 500 millió forintra lenne szükség, amivel a zrt. nem rendelkezik – mondta el Ányos József.

HBN-ÉP ​


Óriási csőtörés Debrecenben: elárasztotta a víz a Csapó utcát
Városszerte ingadozik a víznyomás, sok helyen pedig egyáltalán nincs víz egy hatalmas csőtörés miatt Debrecenben. A Csapó utcán jókora káosz szabadult el.









hirdetés