Holló László-termek Konyáron is

Holló László-termek Konyáron is
Konyár – Négy festményt és huszonöt grafikát is bemutatnak az állandó kiállításon.

Számos település (Kiskunfélegyháza, Gyomaendrőd, Tiszadada, Debrecen, Nyíracsád, Hajdúhadház, Putnok stb.) után Konyár is feliratkozott a Holló László-emlékhelyek sorába.

A falumúzeum névadója, Kurucz Albert néprajzkutató, a Szentendrei Szabadtéri Múzeum egykori főigazgatója jó barátságot ápolt minden idők legnagyobb hajdú-bihari festőművészével, a Kossuth-díjas Holló Lászlóval, Debrecen díszpolgárával. A 125 éve született művész több alkalommal járt a faluban fogadott unokájával, a fiatal Ujváry Zoltán néprajzkutatóval is, aki jelentős anyagot gyűjtött a konyári adatközlőktől. A professor emeritust évtizedekkel ezelőtt főleg a dramatikus népszokások még megtalálható formái érdekelték. Ez a vonatkozás indokolta, hogy a Holló-hagyaték szellemi és valóságos tulajdonosa Konyárnak adományozzon négy Holló-festményt és 25 grafikát. Az önkormányzat gyors ütemben alakított ki két termet az állandó kiállítás számára az egykori pedagógus szolgálati lakásban, amely a református egyház tulajdonát képezi. Bihari Horváth László, a térség muzeológusa rendezte meg a tárlatot, s ő írta az alkalomra a katalógust is. Ugyancsak az ő szakértelmét dicséri – egy másik teremben – a Konyár felemelő évszázadai állandó kiállítás megvalósítása is. A Holló-képkollekciót Lovas Kiss Antal néprajzkutató, képzőművész, míg a történeti tárlatot Dénes Zoltán plébános, címzetes egyetemi docens ajánlotta Konyár lakosságának figyelmébe július 13-án délután, a háromnapos hagyományos nyári rendezvénysorozat nyitó mozzanataként. A falumúzeum új részlegét Ujváry Zoltán, a Holló-kultusz legfőbb éltetője és Fülep László polgármester adta át, átvágva a nemzetiszín szalagot.

HBN