Hol vannak a szülők?

„A graffiti, az egyfajta kortárs művészet, önkifejezési forma” – mondják pártolói. Oké, legyen. Fabók Ágnes jegyzete

Tényleg van egy-kettő, ami olyan látványos, hogy esetükben akár elfogadható a fenti kijelentés. Csak az a baj – vagy nem –, hogy ezek nem a megyénkbeli házfalakat díszítik. (Megjegyzem, általában nem is házfalakra kerülnek.)

Azt hiszem, nyugodt – már amennyiben nem a mi falunkat mázolták össze a múlt éjjel – szívvel kijelenthetjük: ami a mi házainkon van, az csak firkálmány. Mert, mi a művészet a kiolvashatatlan krikszkrakszokban, vagy épp a különböző trágár szavakban? Most őszintén, mi jó abban, ha a fél város – ha kíváncsi rá, ha nem – olvashatja, kinek melyik testrész a kedvence, vagy épp milyen nemi életet él kedvesével?

A rendőröktől/polgárőröktől nem várhatjuk, hogy minden csupasz falfelület mellett strázsáljanak – ez eddig tiszta sor. De, hol vannak ilyenkor azoknak a kis vandáloknak a szülei?! Mert én már csak megkérdezném szépreményű csemetémtől, hová is készülődik az éjszaka közepén, két flakon festékkel, az arcára kötött kendőben? Van egy sanda gyanúm, nem győzne meg azzal, hogy „csak a haverhoz megyek”. Azt gondolom, ha legközelebb elkapnak egy ilyen kis huligánt, nemcsak kártérítést kellene fizettetni vele. Én bizony kötelezném, hogy közzétegyék a szüleivel együtt készült fényképét valamelyik médiumban, már csak elrettentésképpen. Utána, azt hiszem, a „művész” kétszer meggondolná, milyen önkifejezési formát választ legközelebb.








hirdetés