A két héttel ezelőtti MAC Budapest elleni szerencsétlen vereséget követően, vasárnap este fél héttől, hazai pályán a Dab.Docler Jégtörők gárdája ellen javíthat a Debreceni Hokiklub. György Józsefék fejében meg sem fordul, hogy ismét botlanak, sőt, a hosszabb pihenő – a múlt heti UTE elleni találkozót elhalasztották, pontos dátum még nem áll rendelkezésre – csak jót tesz a játékosoknak a felkészülésben. A szakember elmondta, a három pont begyűjtése elméletileg nem okozhat gondot, és remélik, hogy a játékosok ugyanolyan lendülettel lépnek majd jégre, mint tették ezt az eddigi mérkőzéseken, szép gólokkal, valamint győztes meccsel szolgálják ki a lelkes közönséget.
HBN-PZ