Hoki az egész világu(n)k

Akt.:
DHK-DVTK Jegesmedvék összecsapás
DHK-DVTK Jegesmedvék összecsapás - © Fotó: Matey István
Debrecen – Szerencsésnek mondhatják magukat a legújabb magyar jégkorongkönyv (egyébként több évtized alatt alig született néhány) szerzői, Gazda Albert és Halász Zoltán. Hisz számukra Az élet értelme (ez művük címe) sokkal előkelőbb kérdést takar, mint például az, amelyre az én korosztályom várt választ minden tavasszal. T. Szűcs József recenziója.

Merthogy szubjektíven objektív krónikájuk gyakorlatilag éppen akkor kezdődik, amikor remélhetőleg lezárult egy közel negyvenéves korszak. Olyan időszak, amikor a hoki világtérkép legszélére szorulva vegetáltunk a C-csoportban, az akkori legalsóban. Sajnos, amikor (olykor) sikerült a világbajnokság B-csoportjába felkerülve egyszer-egyszer megverni a hozzánk képest elképesztő hokikultúrával büszkélkedő svájciakat, norvégokat, olaszokat vagy a franciákat, a hazai sportvezetés még akkor sem kapott észbe. Mármint hogy a már a huszadik század második felében is a XXI. század sportjának nevezett hoki több támogatást érdemelne. Meg sem kapta jóval rendszerváltás utánig, s az akkori játékosokon kívül, csupán néhány megszállott sport vagy/és vállalatvezetőnek köszönhetjük, hogy eljuthattunk abba (majdnem) szép új világba, amely egyben a könyvben foglalt események kezdte is. S ebben immár az a kérdés játszhatunk-e Kanadával és Oroszországgal a következő vébén a legjobbak mezőnyében. S nem az, hogy lesz-e egyáltalán következő vébéje vagy addigra végelgyengül a magyar jégkorong. Ám ahogyan a könyv létrejötte mutatja, életben maradt. Hisz a történelemhez képest ugyan jó tíz éves késéssel, de megtörtént a magyar hokiban is a rendszerváltás. Amely egyebek mellett új (és egyáltalán) pályák építésével, új csapatok alakításával, (a legszűkebb esztendőkben mindössze három csapatunk és másfél többé-kevésbé használható nyitott pályánk volt), a kárpát-medencei liga útnak indításával lehetővé tette azokat a sikereket, amelyekről a jégkorong örök barátaivá vált sportbarátok, a szerzők, olykor szó szerint, a palánk mellől beszámolhatnak. Tehát, ha röviden szeretnénk összefoglalni a könyv lényegét, amely persze, mint minden jó írás esetében, maga a mű egésze, a magyar jégkorong utóbbi jó másfél évtizedének élményszerű históriás könyve született meg. Amelyben a szerzők nem titkolják a sportág iránti érzelmeiket. Azok esetleges hullámzását sem. Mi több még azt sem, hogy, példának okáért, mit, s mennyit hörpintettek arra a sikerre, amely a világelitbe emelte a magyar válogatottat.

A mű egyik erénye ugyanakkor éppen az, hogy nem iszik hosszú évtizedekre vagy évekre előre a medve bőrére. Nagyon is átlengi az egészséges óvatosság. Mert ma még semmi biztosíték sincs arra, hogy a hoki olyan kitéphetetlenül szervesül a magyar sport testébe, mint például a kanadaiak, oroszok, a csehek, szlovákok, s az északiak esetében. Alap, hogy még több kisgyermek, fiú és lány, űzze, lehetőleg az eddiginél is több pályán a sportágat. Ám lehetnek kevésbé vagy csak átlagosan tehetséges évjáratok, s ez a világszerte egyre népszerűbb sportágban kevésnek bizonyulhat ellenfeleinkkel szemben. Hisz emlékezzünk csak, a szapporói csodát egy olyan csapat vitte végbe, amelyben kevesebb teljesen profi, magyarországi pályán felnőtt játékos volt, mint ahány jégpálya egy közepes kanadai városban található. De akkori legyőzött ellenfeleink is jó néhány százszor vagy ezerszer több játékosból válogathatták ki legjobbjaikat.

Tehát, csak remélhető, hogy a sportág tömegesítése, amelynek talán csak az első szakaszában járunk, a minőség folyamatos emelkedésével jár. Garancia nincs rá. S a pénz a jövőben is, s nagyon is, bele fog szólni a honi jégkorong sorsának alakulásába.

S még valamit. A könyv szerencsésen érzékelteti az a tényt, hogy ez tipikusan az a sportág, amely igazából a helyszínen élvezhető. A néző szívét, lelkét már a fehér jégre kikorcsolyázó játékosok mezeinek színkavalkádja megdobogtatja. De egyből belép a képbe a gyorsaság, erő, dinamizmus, fordulatosság, fineszesség, a gumikorong deszkát döngető hangja a palánkon és így tovább. Csak örülhetünk annak, hogy régiónkban Miskolc és Debrecen is magyar hoki élvonalába került, s remélhetőleg belátható időn belül Nyíregyháza szintén követi őket. Mindenütt csak nyerni lehet vele, mert jégkorong fenti jellemzői okán olyan sportág, amely még viszonylag nem túl magas színvonalon is abszolút élvezhető a néző számára. Játszani pedig egészséges szenvedély, megszállottság, adrenalinlöket. Szóval, amolyan férfiasan tökéletes valami. Nem utolsó sorban, a máris csinos sikerekkel büszkélkedő magyar lányok, hölgyek számára úgyszintén. Amelybe (mármint a sportágba) beleszeretni, tényleg egy pillanat vagy egy meccs műve. S legtöbbünknél ez a vonzalom életünk végéig kitart. Amelybe még egy-egy balsiker is belefér. De azért persze érzelmeinket az tartaná igazán magas hőfokon, ha a jövő krónikásai, akár ismét a mostani szerzők, jóval inkább a magyar játékosok és a nálunk játszó külföldiek sikereiről számolhatnának be majdani hokitörténeteikben, élményképeikben.

(Gazda Albert, Halász Zoltán: Az élet értelme, Magyar jégkorongkönyv. CSER Kiadó, Budapest 2016.)​



Sporthírek






hirdetés