Hőhelyzet

Hőhelyzet
© Illusztráció: Molnár Péter
Idén úgy nem múlt a távfűtési szezon a környezetemben, hogy észre sem vettem. Ennyivel, illetve annyival, hogy idén az átlagosnál hidegebb volt április közepe, akár el is intézhetnénk az ügyet. T. Szűcs József jegyzete.

De éppen ez, mármint a fűtési szezon és kinti hőmérséklet összekapcsolásának természetes, ésszerű igénye, a mindennapok alulnézeti történelmében az egyik legjobb példa. Mármint arra, hogy milyen nehezen tör magának utat az ésszerűség a megszokás, a tehetetlenség, a bürokrácia, s ki tudja még mi minden ellenében. De legalább teszi, tette. Nem úgy, mint például a nagypolitikában. Ma már talán hihetetlen, de nem olyan régen a kifejezetten téli időjárás sem nagyon ingatta meg a jogszabályokat követő gyakorlatot. Április 15-én lezárult a fűtési idény és punktum. Igaz, ha március 15-én viszont már májusi meleg volt odakinn, a fűtőtesteink majdnem olyan forróak voltak, mint a tél közepén. Feltétlenül megemlítendő a kis magyar fűtéstörténelemben a látszatdemokrácia korszaka. Amikor a társasházaknak kellett eldönteniük, hogy a hivatalos szezon után kérnek-e pótfűtést. Kár, hogy sokszor még azokban az épületekben sem voltak tudatában, mennyibe kerül ez nekik, amelyekben egyáltalán akartak szavazni. Abban a soklakásos épületben, ahol mondjuk kisnyugdíjasok voltak többségben, biztosan nem kértek a további jóból. Vagyis a ráadás fűtésből. De főként a pótdíjból. Ezért a kismamák, betegek vagy, akik nem akartak saját lakásukban megfázni, bekapcsolták a hősugárzót vagy a kinyitották a maximumra állított konyhai sütő ajtaját. S bármit, ami meleget adhatott. Mondván, még mindig olcsóbban jönnek ki, mintha gyógyszerekre költenének.

Sokáig tartott míg szinte minden lakásban kialakították a szabályozható távfűtést, amelyről mellesleg, emlékeim szerint, annak előtte azt állították hogy műszakilag megvalósítatlan. Merthogy a vezetékek, csövezetek építése idején fel sem merült, hogy egyszer majd takarékosabb technológiákra lesz szükség. Gondoljunk például az olajkályhák elsöprő „divatjára”, amelyeket rövid használat után dobhattunk is ki, hisz mégiscsak begyűrűzött olajválság. Az sem nagyon fért az akkori korszak gondolkodásmódjával össze, hogy mindenki akkor és annyit fűtsön, ahogyan csak akar. Vagy, spórolási okból, inkább mégsem akar. Most immár van szabályzó és természetesen egyéni, lakásonkénti fogyasztásmérő a radiátorunkon. Teljes lett a szabadságunk. Kár, hogy amennyiben igazán meleget szeretne télen az ember, olyat mint a nyolcvanas évek pazarló, de nagyon jól eső szobahőmérséklete volt (központilag), akkor előbb mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Hogy utána takarékoskodhasson. Például ki kell cseréltetnie jól záródó, jól szigetelő ajtókra, ablakokra a régieket, szigeteltetnie a lakás külső falait. Ha ezt nem teszi meg, a gatyáját ráköltheti arra, hogy 4-5 hónapig otthonos lég(kör) vegye körül. S akinek nincs az átalakításra pénze, s ha a fűtési számlával szintén takarékoskodnia kell, az majdnem olyan vacogós időket élhet meg mostanság is egy hideg áprilisban, mint amikor központilag nem volt más választása.

– T. Szűcs József –








hirdetés