Hogyan élték túl az egyetemisták a vizsgaidőszakot Debrecenben?

Hogyan élték túl az egyetemisták a vizsgaidőszakot Debrecenben?
A felsőoktatában bizony a legnehezebb, amikor a szorgalmi időszak végeztével megmérettetnek a hallgatók. Az első számú szempont ilyenkor, hogy tanuljunk.

De nem biztos, hogy mindez elegendő ahhoz, hogy sikeresen zárjuk a félévet. Vannak bizonyos szabályok, amiket hogy úgymondjam a tanárok válogatnak- maguknak, na és persze tanítványaiknak.

Lássunk néhány jó tanácsot arra, hogyan is éljük túl a vizsgaidőszakot!

Nézze meg videóinkat!

1. Tanuljunk! Ha ez nem jönne össze, mert ugye kevés a felkészülési idő két tárgy között, vagy hosszúra sikerült a hétvége, esetleg simán elfelejtettük, hogy feljelentkeztünk a vizsgára, írjunk puskát.

Hosszút, rövidet, kulcsszavasat vagy kifejtőset. A helyzettől függ, melyik módszert illik alkalmazni. (Egyébként egyiket sem illik)

2. Ha mégis lenne időnk a tanulásra, vegyünk magunkhoz megfelelő mennyiségű koffeint. Ízlés dolga, hogy a kávé- kóla kombinációját, az energiaitalt választjuk vagy egyenesen- a vivőanyagot kihagyva- koffeintablettával kívánjuk fenntartani figyelmünket.

Az igazán elszántak néha ezeket mind egyszerre juttatják szervezetükbe. Érdemes mindenesetre az összetevőknek rendesen utánajárni. Ezzel is megy legalább az idő.

3. Rakjuk tele a hűtőt. Tanulás közben jön meg ugyanis az étvágy. És ilyenkor persze sosem elég a vajas kenyér, a legösszetettebb, elkészítését tekintve a legtovább tartó szendvicsre tartunk majd igényt.

Érdemes hát saját magunkat kijátszva bekészíteni a hozzávalókat.

4. Tegyük a laptopot a táskájába. Húzzúk rá az összes cipzárt, és csomagoljuk be egy szatyorba, majd mehet az egész az ágyneműtartóba.

Köztudott ugyanis, hogy amint kinyitjuk a könyvet, megszólal a beszélgetésre hívó pittyógó hang. Mert ilyenkor hagyja ott barátnőnket a pasija, vagy jön össze az áhítottjával. És ezt azonnal meg kell beszélni.

5. Készüljünk- ne csak az anyagból, de a tanárból is. Egyeseknél a rövid, másoknál a hosszú szoknya jön be. Érdemes hát körülszimatolni. Van ugyanis olyan tanár, aki kifejezetten allergiás a kihívó öltözékre a lányoknál.

8. Variáljuk ékszerkészletünket. Alter tanároknál alkalmasint jól jöhet egy fa-karkötő, másoknál lehet, a gyűrűt is levetetik velünk- volt már erre is példa.

7. Gyakoroljuk a vizeletvisszatartást! Egyes oktatóknak ugyanis az a heppje, ha bementél, akkor már nem jöhetsz ki, míg el nem mondod a tételt- még akkor sem, ha egyszerre kilencen vagytok bent. A 4-5 órás szintidő már jónak számít.

8. Amennyiben izgulósak vagyunk, ám semmiért sem érintenénk ülepünkkel az egyetem csészéit, vigyünk magunkkal széntablettát, vagy biztosítsunk gyors járatot haza, hogy kitegyük, amit ki kell.

9. Izzadósaknak váltóblúz/ing kötelező.

10. Van, hogy egy tárgyból csak a fiúknak van szerencséjük. Ezt általában női vizsgáztatóknál tapasztalhatjuk. És fordítva. Nos, erre nincs tippünk. A  műtét visszafordíthatatlan, és valószínűleg nem érné meg. Bele kell hát törődnünk a nemi identitásunkba, még ha nem is hoz szerencsét nekünk.

+1 Ne bánkódjunk! Van még lehetőségünk az “úvén”…vagy jövőre újra megpróbálni!

Címkék: , , , , , , , , , , ,