HM: március elsejével megkezdi működését a Katonai Rendészeti Központ

Budapest – Március elsejével megkezdi működését a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.

Az új szervezet parancsnokává Mergancz Sándor dandártábornokot nevezték ki hétfőn. A rendészeti és bűnüldözési feladatok mellett a Katonai Rendészeti Központ alaptevékenységei közé tartozik többek között Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, a nemzetközi szerződésekből fakadó közös védelmi és békefenntartói megbízások ellátása, valamint a nemzetközi jog szabályaival összhangban humanitárius tevékenység ellátása, védelmi képesség fenntartása, illetve fejlesztése – fejtették ki.

Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke január végén a Magyar Honvédség éves feladatszabó értekezlete után tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy márciustól a fővárosi Petőfi-laktanyában egy új, országos hatáskörű katonai rendészeti szervezetet hoznak létre, amelynek feladatköre a katonai rend fenntartásától a közlekedési szabályok ellenőrzéséig terjed majd. A vezérezredes azt mondta: a katonai rendészeti központ megalakítását már régóta várta a katonai vezetés. Ez egy olyan képesség lesz a honvédségben, amelyet hazai és nemzetközi szinten is alkalmazni tudnak majd – emelte ki akkor a vezérkari főnök.

– MTI –








hirdetés