HM-botrány: dandártábornokok előzetese jár le hamarosan

Több, a honvédséggel kapcsolatos bűnügy gyanúsítottjának – magas rangú katonai vezetőknek – az előzetese járhat le júniusban.

A Budapesti Katonai Ügyészség előtt lévő ügyeknek egy közös gyanúsítottja is van: Oláh János dandártábornok, a védelemgazdasági főosztály volt vezetője. Az egyik ügyben Lévai István Attila dandártábornok a társa, a másik ügyben Koltai Gábor, a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

Oláh János dandártábornok, a védelemgazdasági főosztály volt vezetőjének előzetese június 25-ig tart, ő február 25-óta van letartóztatva. Társa, Lévai István Attila február 18-a óta van előzetesben, a jelenlegi bírósági döntés értelmében ez június 18-án járhat le, attól függően, hogy a nyomozó hatóság indítványozza-e a hosszabbítást, a katonai ügyészség azonban erről semmit nem nyilatkozik. Oláh János a honvédelmi tárca internetes oldalán lévő adatok szerint rendelkezési állományban van jelenleg a honvédségnél.

Koltai Gábort, a HM logisztikai és vagyonkezelő cégének vezérigazgatóját még április 27-én vették őrizetbe, két nappal később pedig elrendelték az előzetes letartóztatását is. A kényszerintézkedés május végén lejárt volna, ám a nyomozóhatóság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítását, a bíróság pedig elfogadta az indítványt. A bírósági döntés értelmében a vezérigazgató három hónapig, azaz augusztus 28-ig börtönben marad.

A Honvédelmi Minisztérium honlapján az áll, hogy a 100 százalékban állami cég elsősorban ingatlankezeléssel, őrzés-védelemmel, kutatás-fejlesztéssel foglalkozott, de tevékenységei között szerepelt rendezvényszervezés is, melyet az állami és a magánszféra területén egyaránt végzett. Úgy tudni, hogy Koltai Gábort különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással gyanúsítják.

A Honvédelmi Minisztérium keddi közleménye szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter újabb tábornokot mentett fel azonnali hatállyal. A közlemény azt nem nevezi meg, hogy pontosan kit, az azonban kiderül, hogy a tábornok ellen vesztegetés gyanúja miatt indult eljárás. A Budapesti Katonai Ügyészségre kedden gyanúsítottként berendelt, fontos beosztásban dolgozó magas rangú katonai vezető beismerő vallomást tett.

Korábbi lapinformációk szerint a katonai ügyészség a Honvédelmi Minisztérium több cégénél, például a HM EI Zrt.-nél és a HM Rekreációs Kht.-nál is bűncselekményre utaló nyomokat találtak, kenőpénzeket osztottak vissza az alvállalkozók az állami megrendelésekért cserébe. Hasonló bűncselekmények nyomaira bukkantak a Honvédelmi Minisztérium térképészeti cégénél és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen is.

A Magyar Nemzet egy korábbi írása szerint Lakatos Szilárd ezredes, a térképészeti cég korábbi gazdasági vezetője volt az, aki a gyanús ügyekről részletesen beszámolt a nyomozóhatóságnak.

– Független Hírügynökség –