Hitet adtak

Szívmelengető történet az „örökbe fogadott” családé, olyan jó, hogy végre talál kapaszkodót az ember. Mert valljuk be (én megteszem), a másokkal érzett szolidaritás, a jótékonyság mezsgyéjén sikerült elbizonytalanodnunk az elmúlt években. Égerházi Péter írása.

Csak, ha abból indulok ki, hogy mennyi átveréses, lenyúlásízű esetet szellőztetett már meg a sajtó is, amikor a jó szándék lelketlen vámszedők mesterkedésein siklott félre, már az elegendő minden karitatív kérés gyanakvással fogadásához. Amikor a segítségnyújtás örömteli pillanatában kell szembesülni a megsegítendő személy hálátlanságával, amit nem úgy kell érteni, hogy hálát várnánk, de a szándékunk lefitymálását sem. Ilyenkor bizonytalanodunk el, mert a legszentebb érzéseinket érezzük megcsúfolva. Szerencsére az élet mindig igyekszik kiegyenlíteni, ha valami elromlott. Nekem újra hitet adott ez a család, amely szorult helyzetében nemcsak a markát tartja, hanem a maga módján (itt ráadásul aránytalan ellenszolgáltatással) próbálja viszonozni a segítséget. Mert nehézsége bárkinek támadhat, amit a másik olyan egyszerűen meg tud(na) oldani. Ehhez kellenek az ilyen példák, hogy legközelebb, ha valaki egy százast kér, mert annyi hiányzik az úti költségéhez (jártam már én is így), adjak neki. S ne nekem, annak a családnak köszönje!

– Égerházi Péter –








hirdetés