Olvasói levél: Hitelfalók és/vagy demokraták

Olvasói levél: Hitelfalók és/vagy demokraták
© Illusztráció: Getty Images
Berettyóújfalu – A görög kormány tett valami nagyon fontosat azzal, hogy nem hátrált meg egyből az ország hitelezői előtt, vagy legalábbis oly módon nem, ahogy azt a hitelezők akarták. (Később természetesen számára „talán” kedvezőbb módon meg fog hátrálni, legalábbis ezt reméli.)

Azzal, hogy nem hátrált meg és népszavazást írt ki az ország újabb hitelezésének feltételiről, óriási dolgot tett. Ez abban áll, hogy szembeszállt egy ortodox országhitelezői felfogással, aminek egyik lényege az, hogy egy országnak már csak becsületből is (a szégyen elkerülése végett) fizetnie kell, hiszen ő (mármint az ország) vette fel a hitelt és „valószínűleg” népe javára fordította. És ha ezt a hitelt nem tudta pl. gazdasági növekedésből kigazdálkodni, akkor ezt az „előre” hozott életszínvonal-javulást vissza kell adnia, mondjuk életszínvonalat csökkentő megszorítások árán is. Ez az a hatalmas erkölcsi nyomás, amelyet az országhitelezők feltehetően alkalmaznak, és amelyet a hitelfelvevő országok vezetői általában elfogadnak, függetlenül attól, hogy a korábbi hitelfelvétel az ország költségvetésén keresztül nagyon is lehetséges módon úgy történhetett, hogy a felvett hitel bizonyos társadalmi csoportok helyzetét javította, de a visszafizetésért az egész országnak kell felelősséget vállalnia. (Ezért is óriási felelősség terheli egy ország költségvetésének készítőit.)

Az ortodox országhitelezői felfogásnak azonban van egy másik – az előzőnél fontosabb – lényege. Nevezetesen az, hogy az országhitelezők szerint egy országnak – nem úgy, mint egy lakossági vagy egy vállalati hitelfelvevőnek – mindig van hova nyúlnia (hátrálnia) hiteltörlesztési kötelezettségei teljesítése érdekében. Vagyis a hitelezők diktálhatják, hogy vegyen el pénzt önmagától (saját költségvetésétől), országának más jövedelemtulajdonosaitól (lakosság, nem pénzügyi vállalatok, pénzügyi vállalatok, civil szervezetek), vagy adja el tárgyiasult eszközeit (állami vállalatok, épületek, részvénytulajdonok stb.), illetve természeti javait (földterületek, kikötők, szigetek, kitermelési jogok, stb.).

A görögök a nem meghátrálással – népszavazással alátámasztva – ennek a hitelezői felfogásnak mondtak vagy próbáltak ellentmondani, mert arról van szó, hogy a hitel „bűnösségével” kapcsolatban (Tomas Sedlacek szerint a bűn szó görögül eredetileg adósságot jelent. A jó és a rossz közgazdaságtana. HVG Kiadó Zrt. Bp., 2012. 226. o.) a felelősség kettős. A hitelnyújtó ugyanúgy felelős, mint a hitelfelvevő. Talán erre is gondolva úgy tűnik, hogy a cserépszavazók (országhitelezők) nem szavazzák ki a városállamból (euróövezet) a történelmileg demokrata görögöket. Mert a városállamból való kiszavazás jelentheti egyrészt a városállam gyengülését, mivel kevesebb tagja lesz, de jelentheti az erősödését is, mivel képes arra, hogy a nem odavalókat kitegye. A jelen álláspont szerint – amely mindvégig valószínű volt –, a cserépszavazók nem taszítják ki (nem űzik ki) a „nem teljesítő”, „gyenge” polgárt.

Valójában azonban a görög adósságkérdés egy hatalmas pénzelméleti kérdés. Arról van szó ugyanis, hogy miként kerülhet forgalomba olyan irtózatos mennyiségű pénz, amellyel – jelen esetben – egy ország ilyen eltúlzott mértékben eladósodhat. Az ország eladósodása adóssá teszi polgárait és vállalkozásait is. A görögök az ország társadalma elé vittek egy odatartozó kérdést, mert az állam, a lakosság és a vállalkozások nagymértékű eladósodása lényegében minden országban országos ügy. Az utóbbi napok és órák fejleményei alapján azonban az is bebizonyosodott, hogy a hitel ellen nem nagyon lehet nyerni.

– Dr. Szőke Kálmán, Berettyóújfalu –








hirdetés