2012.01.25 08:57; Frissítve: 2012.01.25 08:59


Hitelből tanulhatnak

Hitelből tanulhatnak | Fotó: hvg.hu Hitelből tanulhatnak | Fotó: hvg.hu
Budapest – Aki nem jut be állami ösztöndíjas képzésre, felveheti a Diákhitel 2-t.

A szeptembertől induló új diákhitel (Diákhitel 2) kamata 2 százalék lesz. A korábbi hitel (Diákhitel 1) is fennmarad, arra azonban nem vonatkozik az állami támogatás, a kamata jelenleg 8 százalék. Az új diákhitelt azok a hallgatók vehetik igénybe szeptembertől, akik részben vagy egészben maguk állják a költségtérítésüket.(Három kategória lesz: a teljes állami támogatás, az 50 százalékos állami támogatás és az önköltséges.)

A Diákhitel 1 évente felvehető maximális keretösszegét az infláció és a megélhetési költségek miatt a jelenlegi 400 ezerről 500 ezer forintra emelik. A hitel elérhető lesz az összes hallgató számára, vagyis azok számára is, akik a Diákhitel 2-t is igénybe veszik.

Korlátokon belül

A szeptembertől induló új diákhitelben ugyanakkor nem lesz egységes plafon, a maximálisan felvehető összeg a képzés költségétől függ majd. A képzési költségeket a kormány által meghatározott korlátokon belül az egyetemek, főiskolák határozhatják meg.

Az így felvett hitel közvetlenül az intézményekhez érkezik majd. A régi diákhitelhez képest az annál érvényes 40 éves kor helyett 35 évre szállították le azt a határidőt, amikor mindenképp el kell kezdeni a visszafizetést. (A törlesztés azonban ugyanúgy nem lesz konkrét időhöz kötve, csak a nyugdíjba lépés lesz a végső határ.)

ÉKN


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Fidesz: nevetséges az MSZP megszólalása a nemzetpolitikai ügyekben
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának [...] tovább »
MSZP: sajnálatos, hogy a kormány sértetten visszautasítja az amerikai kritikát
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy a kormány "sértődötten [...] tovább »
Az EMIH felháborodásának adott hangot a mártír emlékhelyek meggyalázása miatt
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felháborodását [...] tovább »
Beach Club nyílik Siófok Nagystrandján a bezárt Coke Club helyett
Siófok, 2012. május 25., péntek (MTI) - Beach Club néven új arculattal, továbbra is az ifjúság igényeit [...] tovább »
BÉT – A régióban kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés