Híres perekben várhatók ítéletek

Több “híres” perben várható ítélet október második felében, illetve november elején.

A Fővárosi Bíróságon, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, illetve a Fővárosi Ítélőtáblán hamarosan ítélet születik Budaházy György, Jozef Rohac és Varga Gergely volt ügyész büntetőperében, de első fokú ítélet várható Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató zsarolóinak büntetőperében is.

Október 13-án másodfokú ítéletet hirdet a Fővárosi Ítélőtáblán Budaházy György ügyében Máziné Szepesi Erzsébet büntetőtanácsa. Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületével azért vádolják Budaházy Györgyöt, mert ő azután, hogy 2006. szeptember 18-án éjszaka ott volt a Szabadság téren az MTV-székház ostrománál és a szovjet emlékmű megrongálásánál, ismeretlen helyre költözött, majd internetes honlapoknak és hírportáloknak írásokat és nyilatkozatokat juttatott el, amelyek az ügyészség szerint olyan erőszakos cselekményekben való részvételre szólították fel olvasóit, amelyek célja az alkotmányos rend megváltoztatása volt. A 13 írás miatt emelt vád alól a Fővárosi Bíróság először még 2008 januárjában felmentette Budaházy Györgyöt, de a Fővárosi Ítélőtábla ezt a felmentő ítéletet hatályon kívül helyezte.

 A Fővárosi Bíróság 2009. szeptember 16-án megismételt eljárást követően 1 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, aki ez ellen a döntés ellen védőjév el, Gaudi-Nagy Tamással együtt fellebbezett. Erről dönt most másodfokon az Ítélőtábla.

A szlovák Jozef Rohac ügyében október 26-án hirdet ítéletet Krecsik Eldoróda bírónő büntetőtanácsa a Fővárosi Bíróságon. A vád szerint Rohac még 1997 nyarán közreműködött egy Bentley gépkocsi felrobbantásának kísérletében. A merénylet egy ismert vállalkozó ellen irányult volna, ám az alumínium ötvözetből készült alvázon rosszul rögzített, távirányítóval vezérelt mágneses bomba végül nem lépett működésbe, hanem az úttestre esett. Az ügyészség szerint a 3320 gramm semtex felhasználásával készült robbanószerkezet – ha működésbe lépett volna -, nemcsak a gépkocsit és utasait tépi szét, hanem legalább 200 méteres körzetben pusztított volna. Az ítélethirdetés előtt Rohac még beszélhet az utolsó szó jogán.

Varga Gergely volt ügyész, a Fővárosi Főügyészség korábbi szóvivője büntetőperében november 2-án várható első fokú ítélet a Fővárosi Bíróságon. A vádirat szerint a fiatal jogász, aki nagy tekintélynek örvendett kollégái és főnökei körében is, elégedetlen volt ügyészi fizetésével és a vád szerint elhatározta, hogy beosztásának, kapcsolatainak jogellenes felhasználásával többletjövedelemre próbál szert tenni. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel, hivatali befolyással üzérkedéssel, bűnpártolással és sikkasztással is vádolja Varga Gergelyt, aki csupán kisebb részben ismerte el a bírósági tárgyaláson vétkességét.

Már másfél éve, 2009. június 16-án megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon annak a három férfinak a büntetőpere, akiket azzal vádolnak, hogy e-mail üzenetekben megzsarolták az OTP elnök-vezérigazgatóját. A vád szerint a jól képzett, diplomás vádlottak 2007. november végén és december elején Bankfiúk aláírással három elektronikus levelet küldtek Csányi Sándornak és nagy összegű eurót követeltek tőle. Azzal fenyegették, hogy ha nem kapják meg a pénzt, akkor a belvárosi Bank Centerrel kapcsolatban kínos adatokat hoznak a hatóságok, a sajtó, illetve a média tudomására. A zsarolók ügyében november 11-én várható ítélet.

– Független Hírügynökség –