Tvrtko chatel A chat, az internetes telefonálás és a közösségi portálok előtti internet egyik legnépszerűbb kapcsolatépítő szolgáltatása volt. Főként fiatalok árasztották el a chatszobákat, ahol ismerősökkel, ismeretlenekkel beszélték meg a világ folyását, vagy csak egyszerűen ismerkedtek.
A VIP-chat ettől a sokoldalú beszélgetéstől annyiban különbözik, hogy itt a látogatók nem egymással beszélnek, hanem egy úgynevezett VIP-vendégnek tehetik fel kérdéseiket. Eleinte ezt még a vendégeinknek is el kellett magyarázni (több-kevesebb sikerrel), annyira új volt a kezdeményezés, Charlie például a VIP-chat után szállására visszatérve „Képzeljétek, nem is rádiós interjú volt” felkiáltással köszöntötte zenésztársait.
VIP: Very important Person, azaz nagyaon fontos személyiség. És hogy ki lehetett VIP az elmúlt időszakban a BOON, HAON, SZON oldalain? Nagyon széles a választék. Teljesség igénye és anélkül, hogy sorrendet állítanánk fel a vendégek közt: vendégünk volt mindhárom megyeszékhely összes polgármestere az elmúlt hét évben (Kósa Lajos például az újraválasztásásának estéjén már a látogatóink kérdésére válaszolt), és országos szinten ismert politikusok (Torgyán József, Dávid Ibolya, Kuncze Gábor).
Mivel a legaktívabb chatelők a fiatalok közül kerültek ki, rengeteg együttest, énekest hívunk meg (Uhrin Benedek, Cipő, Horváth Charlie, Nox, Quimby, Omega, a Dívák, Bátor Tamás és még sokan mások) de feltűntek érdekes médiaszemélyiségek (Sebeők János, Vujity Tvrtko) is.
Úgyszintén sok látogatót vonzottak a helyi sportolók, különösképpen a DVTK, DVSC és a Spartacus focistái, de más sportágak képviselői is tudtak érdekeset mondani, nem is beszélve az Aranycsapat élő legendájáról, Buzánszky Jenőről, aki emberként is elbűvölte a szerkesztőséget.
Legvégül, de nem utolsó sorban nagyon sok helyi ismert embert láttunk vendégül. Kórházigazgatótól a rendőrkapitányig, az egyetemi/főiskolai felvételitől a drogprevencióig terjedt a kérdezettek és a kérdések köre.
És hogy milyen kérdések voltak? Mindenféle. A látogatóink mindenre kíváncsiak voltak, még Kobold Tamás, volt miskolci polgármester házának színére is, de szerencsére a vendégek nem voltak szégyenlősek. Természetesen a legtöbb kérdés személyre szabottan a VIP-vendégnek érkezett munkáról, magánéletről, de valahogy mindig előkerültek az aktuális kérdések is, ki nyeri a foci vb-t, nem unja-e már ezt az őrült meleget stb. Ellenpéldaként Győzike említhető, de miután ő nem sok érdeklődést tanúsított a chat iránt, lánya ragadta magához a lehetőséget és válaszolt a kérdésekre.
A „legjobb” vendégünk Aczél Endre újságíró volt, aki kijelentette – miután az összes vendégünkhöz hasonlóan neki is felajánlottuk, a gépelést átvállaljuk -, hogy életében gépelt már annyit, hogy ez az egy óra meg sem kottyan neki. Viszont egyet kikötött, féltávnál tart egy néhány perces cigarettaszünetet, mert anélkül nem bírja.
Persze voltak nehéz pillanatai is a VIP-chateknek, főként a technika miatt. A Disco Express látogatása előtt egész egyszerűen megszakadt az internetkapcsolat a szerkesztőségben, mire vészmegoldásként telefonos kapcsolatra váltottunk és sem a vendégek, sem a kérdezők nem vettek észre a malőrből semmit. Másik alkalommal Gulyás Kálmán államtitkár budapesti irodájából próbált válaszolni a kérdésekre, azonban kiderült a Miniszterelnöki Hivatal tűzfala nem engedi ezt. De itt is volt megoldás, egy gyors séta a szerencsére közelben található budapesti irodába, ahonnan kis csúszással ugyan, de zavartalanul lezajlott a beszélgetés.
Ha Ön, kedves olvasó kérdezett anno, vagy lemaradt, de sikerült felkeltenünk az érdeklődését, akkor a következő linkekre kattintva beleolvashatnak a beszélgetésekbe:
http://vipchat.boon.hu
http://vipchat.haon.hu
http://vipchat.szon.hu
Folytatás hamarosan!
Párhuzamos chatek |
A VIP-chat egyik oldalhajtásaként néhány párhuzamos chatre is sor került Miskolcon. Az 2002-es önkormányzati választások előtt kettő vendégünk is volt egyszerre, Répássy Róbert (Fidesz) és Simon Gábor (MSZP) ütköztette programját és próbálta meggyőzni e VIP-chat keretében is a szavazókat. Egy másik alkalommal pedig a pártok megyei elnökei válaszoltak élőben ugyanazokra a kérdésekre a BOON VIP-chatjén. |