2010.09.9 04:18; Frissítve: 2010.09.9 04:18


Büszke a közönségre a debreceni direktor

Büszke a közönségre a debreceni direktor
Debrecen – A legfontosabb eredmény: a Csokonai Színház kulturális missziója pozitív fogadtatásra lelt a felnőtten gondolkodó, érzékeny, új dolgokra is nyitott debreceni közönségnél – vallja Vidnyánszky Attila igazgató.

A direktor a hamarosan kezdődő új színházi évad kapcsán osztotta meg velünk gondolatait, melyeket alább ismertetünk.

„A debreceniCsokonai Színházaz utóbbi néhány évhez hasonlóan számos újdonsággal, meglepetéssel, igényes szórakozást ígérő előadással készül az új, 2010/2011-es évadára.

Örömteli dolog megtapasztalni, hogy a több éve itt zajló művészeti munka, mely a magas színvonalú, nemzetközi szinten is értékesnek tekinthető repertoár kialakítására irányult, beérett, és életképesnek bizonyult.

Célt értek

Ez számos területen kézzelfogható módon érzékelhető: folyamatosan növekszik az eladott bérletek illetve színházjegyek száma, előadásaink több jelentős külföldi és belföldi fesztiválra kaptak meghívást, valamint komoly fesztiváldíjakat is nyertünk. A legfontosabb eredmény számunkra mégis az, hogy az általunk prioritásként kezelt kulturális misszió pozitív fogadtatásra lelt a felnőtten gondolkodó, érzékeny, új dolgokra is nyitott debreceni közönségnél.

A Csokonai Színház sok tekintetben úttörő szerepet vállal repertoárjának kialakítása során – különféle ősbemutatók, jelentős külföldi rendezők meghívásán keresztül sokszínű színházi esztétikát mutat meg, mindig igyekszik igényes alapanyagból kiindulva, komoly alkotói folyamat során kiérlelt előadásokat állítani a színpadára.

A nagy klasszikus darabok mellett (mint például Gogol Revizorja, a Ludas Matyi vagy Plautus vígjátékai, Márai A gyertyák csonkig égnek) a közönségnek megint lehetősége lesz egyedülálló színházi csemegék megtekintésére.

Nemzetközi szinten jegyzik

Ebbe a sorba illeszkedik, és igazi sikertörténetnek tekinthető a debreceni operajátszás felvirágzása is, hiszen nemcsak Magyarországon, de már nemzetközi szinten jegyzik a debreceni operaéletet, amit a rangos fesztiválokon való folyamatos jelenlét, és az előző évadban lejátszott 59 operaelőadás (mely több mint a vidéki színházak operaelőadásainak összessége) is bizonyít.

Az idei évadban a nemzetközi és magyar klasszikusok mellett (Bizet: Carmen és Erkel Hunyadi László) felcsendül Kodály egyedülálló, semmihez sem fogható daljátéka, a Háry János, illetve talán évadunk legizgalmasabb színpadi vállalkozása, a világhírű Silviu Purcărete által rendezendő Prokofjev-ősbemutató, A tüzes angyal.

Meggyőződésünk, hogy az utóbbi évek tapasztalata alapján Debrecen városa nemcsak színházának eredményeire, de értő és igényes közönségére is méltán büszke lehet.” (Vidnyánszky Attila)

Színházi híreink



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Nyitott óvoda: az első osztályt is ugyan ott kezdik a Bólyai János Általános Iskolában
Debrecen - A debreceni Bólyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény [...] tovább »
A didergő király Debrecenben
Debrecen - A didergő király  című gyermekelőadást nézhették meg az érdeklődő apróságok és kísérőik [...] tovább »
Informatikusok vehették át diplomájukat Debrecenben
Debrecen - A Debreceni Egyetemen díszudvarán 150 friss informatikus vehette át az oklevelet szombaton. tovább »
Megújult a református kollégium Debrecenben
A Debreceni Református Kollégium „A” épülettömbjének látogatóbarát fejlesztése című projekt záró [...] tovább »
Eddig 190 fát mentettek meg a kivágástól Magyarországon
Budapest, Debrecen - Már 34 tonna italos kartondobozt gyűjtöttek a gyerekek az IKSZ programja keretében. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása