Tojáskeltetésétől a késztermékig
A tervek szerint ebben az évben, több mint egy millió libát dolgoznak fel a Toll 96 Kft Hajdúvid-i baromfifeldolgozó üzemben.
tovább »
A POPADMIN Kft. közel 9,7 millió forint vissza nem térítendő, illetve azonos összegű visszatérítendő uniós támogatást nyert a „Mikrovállalkozások fejlesztése” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 21,5 millió forint összköltségvetésű beruházásból egy új iroda került megvásárlásra Debrecenben, melynek segítségével javul a szolgáltatások infrastruktúrája és a tevékenység színvonala.
tovább »
Idén május 1-én Bököny nagy fesztivállal várta a majálisozni vágyókat.
tovább »
A Saliens Egészségügyi Zrt. Fehérgyarmaton, Szatmár-Beregi Élményliget néven egy olyan különleges turisztika szolgáltatást hozott létre, mely a kisrégió egyedi adottságait ötvözi a mai trendekkel, kiegészítve ezzel meglévő széles körű egészségügyi tevékenységeit.
tovább »
AUTÓPIAC 2012 erősödő piaci részesedést és változást hozott a flottás gondolkodásban.
tovább »
Idén tavasszal se maradjon le róla! Ígéretünket betartva folytatódik népszerű internetes licitálós játékunk, a Topaukció.
tovább »
A mobiltelefonra optimalizált oldalunkkal soha nem marad le a legfrissebb hírekről!
tovább »
A mobiltelefonra optimalizált oldalunkkal soha nem marad le a legfrissebb hírekről!
tovább »
Hihetetlen árak, ingyenes helyszíni felmérés, akár azonnal!
tovább »
Vegyél részt a Blikk játékán, és mutasd meg, hogy büszke vagy a helyre, ahol élsz! A „Legösszetartóbb magyar település 2013” díjat nyeri el az a nagyváros, vagy éppen kis falu, amelynek lakói a legtöbbet kattintanak az Blikk játékán!
tovább »
A Dörner György színművész által vezetett Új Színház első évadjáról még korai lenne nyilatkozni, de annyi bizonyos, hogy sikerült színészközpontú, hagyományos értékeket képviselő színházat, és a világ problémáit magyar szemszögből vizsgáló előadásokat színpadra állítani.
tovább »
Miskolc - Jövőre is folytatjuk hűségprogramunkat, mindazok örömére, akik elkötelezett hívei lapunknak.
tovább »
Most egy 5 000 Ft-os vásárlási utalványt adunk ajándékba!
tovább »
A Városház téri Papírbolt szeretettel várja régi és új vendégeit!
tovább »
Fogyatékkal élő és tartós kórházi kezelésre szoruló beteg kisgyermekek játszhattak, szórakozhattak együtt egészséges társaikkal az MVM Partner ZRt. ötödik Élménynapján.
tovább »
Itt az utolsó esély a licitálásra, ma 18 órától üt le a kalapács virtuális árverési csarnokunkban, a www.topaukcio.hu oldalon, ahol a legkülönfélébb ajánlatok közül válogathatnak az érdeklődők. Ne halassza az utolsó pillanatra, licitáljon és vigye el a legjobb áron a kiszemelt terméket!
tovább »
Topaukció – a legjobb ajánlatok! Licitáljon, és vigye el a legjobb áron!
tovább »
Az idei nyár egyik legérdekesebb sportrendezvényére, a siófoki Muscle Beachre látogattunk, ahol az erős fiúk, lányok nemcsak az izmaikat feszesíthették, hanem öt napon keresztül az Impulser pulzáló mágnesterápiát is tesztelhették.
3 tovább »
Ajánlatainkat akár fél áron is megszerezheti. Hogy hol? A www.topaukcio.hu internetes oldalon. Az árverés október 18-án 9 órától indul és egészen október 29-én a késő esti órákig tart, a zárás ajánlatonként eltérő időpontban történik. Addig azonban éjjel-nappal lehetőségük nyílik több mint hétszáz termék árának befolyásolására.
tovább »
Ígéretünket betartva folytatódik népszerű internetes licitálós játékunk, a Topaukció. Október 18-tól 29-ig ismételten várjuk olvasóinkat online árverésünkön, a www.topaukcio.hu oldalon. Látogatóink újra szerencsét próbálhatnak az aukción, kedvezményesen vásárolhatnak meg különböző termékeket és szolgáltatásokat úgy, hogy közben remekül szórakoznak, mindezt otthonukban a számítógépük előtt tehetik meg.
tovább »
Miskolcon a Széchenyi u. 83. szám alatt.
tovább »
Nemzetközi Találmány Kiállítás, Termékbemutató és Vásár 2012. október 6-7. Encs Városi Sportközpont
tovább »
TESTFORMÁLÁS FÉRFI TEKINTETEK NÉLKÜL! Csúcsforma női fitness stúdió.
tovább »
Nyíregyháza - Szeretettel meghívjuk Önt Európa legnagyobb lovas műsorára Nyíregyházán a Bujtosi-városligetbe. A 2012. október 4-én 18 órakkor kezdődő premier előadásra a Kelet előfizetőjeként Önök féláron, 1950 Ft-ért vásárolhatják meg jegyeiket 8-15 óráig a Kelet szerkesztőségében (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6).
tovább »
A Miskolci Egyetem ezen az estén ismét a szenvedélyesen kíváncsiaké lesz: Légy a magad szobrásza! Fúrj olajkutat! Készíts magadnak rágógumit! Rengesd meg a földet! – néhány a cselekvésre invitáló felszólítások közül, abból a csokorból, amely izgalmas látogatásra, kísérletezésre buzdít a campuson e tudományos fesztiválon.
tovább »
Több mint 2000 féle termék közül válogathat.
Állandó akciók!
Nyitva tartás:
hétfő-péntek 6-17
szombat: 6-13
vasárnap: zárva
Ne feledje:.
tovább »
A Nestlé Hungária Kft. SZERENCS/DIÓSGYŐRI gyárába keres a következő pozícióba 1-1 kollégát:
tovább »
Akkreditált felnőttképzési intézmény
tovább »
Megkérdeztük Tiszalúc polgármesterét!
Tavaly decemberben európai uniós támogatásból elindult a Takta-övcsatorna rehabilitációja Kesznyéten és Tiszalúc között.
tovább »
Uniós forrásból megtisztul a Hangony-patak
Az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló beruházás célja, hogy javítsa a Hangony-patak ökológiai állapotát.
tovább »
Már mindannyiunk számára ismerős a műsor, melyben egy játékos küzd meg tíz másikkal, hogy a végén az Övé lehessen a 25 milliós fődíj. A nyári szünet után újra együtt szurkolhatunk a játékosoknak, törhetjük a fejünket a feladványokon, hiszen szeptember 17-én 18.30-tól kezdődik az új évad.
tovább »
Paulo Skafot lenyűgözte a hatékonyság és professzionalitás, amit a Hell Energy gyárában látott, ugyanilyen töltőüzemet szeretne Brazíliában is!
tovább »
Ahol az álmok valóra válnak!
Miskolc, Szentpáli utca 2-6. A PLÁZA oldalában.
tovább »
Idén betöltöttük a második "X"-et! Ez alkalomból szeretnénk egy 3 napos Akcióval kedveskedni a már meglévő és a leendő ügyfeleinknek!
tovább »
A Város Önkormányzata 607 millió forint összköltségű fejlesztést hajtott végre.
tovább »
A Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszéke által induló alkalmazott geoinformatikus képzése a jelentkezők számára olyan tudást biztosít, amivel a végzettek jó eséllyel indulhatnak a munkaerő piaci versenyben. Jelentkezési határidő 2012. augusztus 31.!
tovább »
Délelőtt 11.00-tól 18.00-ig a Hősök terén táncbemutatókat tartanak a tánciskola jelenlegi tagjaival. Ott lesz többek közt Gomes Martins is aki a 2011-es és Csillagszületik műsorában jelen volt, órát is fog tartani a téren, bárki részt vehet rajta!
tovább »