2007.05.24 07:54; Frissítve: 2007.05.24 07:54


Szakértői véleményekre vár a rendőrség

Olaszliszka – Már csak a szakértői, szaktanácsadói véleményeket várja a rendőrség a tavaly október 15-én Olaszliszkán történt brutális gyilkossággal kapcsolatban.

Akkor egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgozó tanár autójával véletlenül elütött egy helyi kisgyereket. A rokonok először azt hitték, meghalt a gyerek, ezért megtámadták az autóst. Kirángatták a kocsiból, majd brutálisan agyonverték.

Az ügyben 8 embert vettek előzetes letartóztatásba. Többi közt emiatt a bűncselekmény miatt döntött úgy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Kökényesi Antal, hogy körzeti megbízotti irodát alakítanak ki a településen – mondta Kompoltiné Jakab Ilona, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályvezetője. A területen elkövetett bűncselekmények száma tavaly 2005-ös évihez képest 25 százalékkal csökkent, azonban a súlyos bűncselekményeké nőtt. Olaszliszka jelenleg a 18 kilométerre lévő Sárospataki rendőrkapitánysághoz tartozik.

Kapcsolódó cikkek:


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Fidesz: nevetséges az MSZP megszólalása a nemzetpolitikai ügyekben
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának [...] tovább »
MSZP: sajnálatos, hogy a kormány sértetten visszautasítja az amerikai kritikát
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy a kormány "sértődötten [...] tovább »
Az EMIH felháborodásának adott hangot a mártír emlékhelyek meggyalázása miatt
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felháborodását [...] tovább »
Beach Club nyílik Siófok Nagystrandján a bezárt Coke Club helyett
Siófok, 2012. május 25., péntek (MTI) - Beach Club néven új arculattal, továbbra is az ifjúság igényeit [...] tovább »
BÉT – A régióban kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés