Rablógyilkosság Tokajnál
18:55:Száz rendőr intenzív munkája eredménnyel kecsegtet – kedd délutánra
már lett gyanúsítottja a pénzszállító elleni rablógyilkosságnak. Hajdú Roland
ellen országos körözést adtak ki. Száz rendőrt vont be kedden a megyei rendőr-főkapitányság
a Tokaj külterületén talált pénzszállító autó kirablója és egyik őrének brutális
gyilkosának kézrekerítése érdekében – mondta kedd délutáni sajtótájékoztatóján
dr. Kökényesi Antal vezérőrnagy, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
Bejelentette azt is, hogy a páncélautó megtalálása és a példátlan gyilkosság felfedezése
után tíz órával már képbe került egy fiatalember, akit aljas indokból elkövetett
emberöléssel gyanúsítanak. Ellene országos elfogató parancsot adtak ki. Felhívják
azonban a figyelmet arra, hogy a huszonöt esztendős Hajdú Roland fegyverrel
rendelkezik, ezért egyedül senki ne próbálja meg elfogni. Azonnal értesítsék a
rendőrséget, ha tudják tartózkodási helyét, vagy látták valahol.
14:36: Közmunkások fűkaszákkal szintén a helyszínre érkeztek. Ebből arra lehet következtetni, hogy a fűben valami apró dolog után kutatnak, lehet, hogy töltények után.
12:20: Körülbelül másfél tucat polgárőr érkezett Tokajból és környező településekről. Az intézkedő parancsnok ezekben a percekben igazítja el őket, valamilyen eszközt, bűntényre utaló tárgyat próbálnak felkutatni.
Várnak még a területre fűkaszás egységeket, valószínűleg a pénzszállító kocsi melletti gazos területet fogják átvizsgálni.
Nem hivatalos értesülések szerint Tokajban a túlélőt hallgatják ki jelenleg. Állítólag ő az út szélén állított meg egy sofőrt, akinek a mobiltelefonján hívták a segítséget.
11:39: Néhány perccel ezelőtt Tarcal irányából két rendőrségi autó nagy sebességgel, szirénázva elindult Tokaj felé, tele rendőrökkel. Nem kizárt, hogy forró nyomon vannak.
A terület továbbra is le van zárva, a pénzszállító autó egyébként fehér színű, és nem túl nagy méretű – tudta meg a helyszínen lévő kollegánk.
A helyszínről jelentkezünk
10.44: A közlekedésben sehol nincs fennakadás, nem látni nyomát annak, hogy az eltűnt pénzszállító ügyében mintegy 100 rendőr nyomoz. Az autót, ami egy kisméretű jármű, Tokaj és Tarcal között, nagyjából félúton a hegy lábához veztető földút végén találták meg. Több mint fél tucat rendőr vizsgálja a nyomokat, ugyanis több kérdést kell tisztázni.
Információnk szerint a pénzszállító jármű Szabolcsban volt utoljára, amikor tisztázatlan körülmények között eltérítették eredeti útjából. Nem tudni, hogy erőszakkal, fenyegetéssel vették rá a pénsztállító utasait a rablásra, vagy valamelyikük érintett abban. Az egyik személyt holtan találták, a másikról viszont nincs információ.
A megtalált pénzszállítótól nagyjából 200 méterre állunk, és a járművet elszállítják. Feltehetően elemezni fogja a rendőrség a rakamazi és a tokaji benzinkút videókameráinak felvételeit is. Hátha sikerül behatárolni, mikor járt arra a megtalált autó.
10:20: Legfrissebb információnk szerint a pénzszállító kocsiban halva talált egyik pénzszállítót, nagy valószínűség szerint leszúrták. A társát nem találják, egyelőre nem tudni, hogy megsérült, önként távozott a helyszínről, vagy esetleg elvitték.
A Borsod és Szabolcs megyei rendőrök (mintegy százan) a Tarcalra vezető földúton megtalált pénzszállító jármű többszáz méteres körzetében lezárták a területet, folyik a helyszínelés.
Nem lövéssel ölték meg
10.11: A feltételezett információkkal ellentétben nem lövéssel, fegyverrel ölték meg a kedden kirabolt pénzszállító biztonsági őr egyikét.
A B.-A.-Z. megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája azt azonban hivatalosan megerősítette, hogy súlyos bántalmazás okozta az illető halálát, annak módját azonban nem nevezték meg.
A rendőrség ezekben a percekben szállíttatja el a rendőrség telephelyére a bűnjelként szolgáló pénzszállító autót.
A jármű Nyíregyházáról indult el
9.37:Dr. Kovács Sándor r. ezredes a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a pénzszállító jármű valamikor az éjszaka folyamán Nyíregyházáról indult Borsod-Abaúj-Zemplén megye irányába, amikor a támadás érte.
Jelenleg is tart a helyszínelés, amit a Borsod megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya végez, és a továbbiakban is ők nyomoznak az ügyben.
9.22: A kirabolt autót Tarcal irányába haladva 3 km-re a vasúti töltés mellett találták meg, a halottszemle jelenleg is zajlik.
A helyszínen tartózkodik a B.-A.-Z. megyei rendőrfőkapitány is.
Gyilkosság is történt
9.08: A hivatalosan meg nem erősített információk szerint gyilkosság is történt.
A korábbi hírek arról szóltak, hogy nem esett bajuk a pénzszállítóknak, de a legújabb értesüléseink szerint az egyik pénzszállítót megölték. A helyszínen percekkel ezelőtt jelent meg a halottszállító autó.
A hivatalos tájékoztatás |
| Kompoltiné Jakab Ilona őrnagy a B. -A.-Z. megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs iroda vezetője hivatalos tájékoztatásként lapunk kérdésére annyit mondott el, hogy az éjszakai órákban történhetett a támadás és a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrséggel együtt folytatják a nyomozást. |
8.47: A 37-es utat a reggeli órákban teljesen lezárták, de jelenleg már járható a főút.
A több, mint 100 rendőr nagy erőkkel folytatja a nyomozást.
8.20: A jelenlegi a körülmények arra utalnak, hogy Szabolcsból érkezett a pénzszállító és nem tudni, hogy hol csaptak le rá a támadók. A gépjárművet áthozták Borsodba és Tokaj külterületére hozták át egy földúton, amit ma reggel találtak meg.
7.52: A pénzszállító támadás sikeresnek tűnik, mert a kedd reggel megtalált pénzszállító autót üresen találták a rendőrök.
Egyelőre a helyszín megközelíthetetlen.
7.35: Jelenleg a szerencsi rendőrkapitányság teljes állománya, valamint a B.-A.-Z. megyei rendőrkapitányság forrónyomos csoportja és a szomszédoss Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség állománya is a helyszínen van.
A támadás a 37-es főút bodrogkeresztúri és mádi elágazások közötti szakaszán a Tokajon át Nyíregyházára vezető úton történt. A forgalmat elterelték és jelenleg Bodrogkeresztúron át lehet haladni Tokaj illetve Nyíregyháza irányába.
- Puskár Tibor, Fullajtár András, Pusztai Sándor, Serfőző László-
|
Biztonságosak, de nem tökéletesek a pénzszállító autók
|
| >Ebben a hónapban már másodszor támadtak pénzszállító autóra. Szakemberek szerint a mozgó pénzszállítót gyakorlatilag lehetetlen kirabolni, baj csak akkor lehet, ha a kocsinak meg kell állni. Egy Kalasnyikovval sem lehet kirabolni egy pénzszállítót, ha az előírások szerint van felszerelve. A kocsik ablakaiba több centi vastag golyóálló átlátszó műanyagot, az oldalaira pedig kerámia- és kevlárbetéteket erősítenek. Az üzemanyagtartályba alumíniumforgácsot raknak, hogy ne robbanjon fel az autó, ha belelőnek. Ha rálőnek, a golyó nem jut be a kocsiba, mert megvédi a kerámiabetét. A védelem viszont csak akkor ilyen erős, ha a kocsi mozog. Ha egy jármű mozgásban van, azt eltalálni és valamilyen formában kinyitni jóval nehezebb, mint amikor megáll. Ha ugyanis megáll, akkor be lehet lőni – mondta Frank György docens, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Budapesti Szervezete Tudományos és Szakértői szakcsoportjának elnöke. Vagyis egy nagyon erős fegyverrel, közelről elképzelhető, hogy át tudnak lőni egy autót, de Frank György szerint egy ilyen támadás is általában csak akkor lehet sikeres, ha a támadók ismerik a kocsi és a vagyonőrök pontos mozgását, vagyis belső információt kapnak. (FH) |
Kapcsolódó cikkünk: