Demszky Gábor A főpolgármester szerint minősíthetetlen gaztettet követtek el a rendőrök, a főpolgármester Petrétei Józsefigazságügyi és rendészeti minisztert kéri, hogy vonják le a személyi konzekvenciákat.
Demszky Gábor pénteken délelőtt a Fővárosi Önkormányzat nevében írta volna alá a 2007-es évre vonatkozó szolgáltatási szerződést a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, illetve a Rendészeti Biztonsági Szolgálattal
2006-ban 362 esetben követtek el bűncselekményt a rendőrség kötelékébe
tartozó egyenruhások, emellett 736 esetben szabálysértés, 2136 esetben pedig
fegyelemsértés miatt indult rendőrrel szemben eljárás.
Demszky Gábor akkor döntött úgy, hogy csak a BRFK-val írja alá a szerződést, miután pénteken este öt REBISZ-es rendőrt meggyanúsítottak azzal, hogy május 4-én késő este megerőszakoltak egy 21 éves lányt.
A lány csütörtökön ismerte fel egyik támadóját, rajta keresztül sikerült azonosítani társait. Dobozi József, a REBISZ parancsnoka mindannyiukat azonnali hatállyal felfüggesztette beosztásából.
A Fidesz a rendőri vezetők lemondását sürgeti |
A Fidesz szerint morális válságba került a rendőrség. Az ellenzéki párt rendészeti munkacsoportja azonnali lemondásra szólította fel Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt, Bene László országos parancsnokot és Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert is, az elmúlt időszak rendőrségi botrányai miatt. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a rendészeti munkacsoporttal közös megbeszélések után nyilvánvalóvá vált, hogy súlyos bizalmi válság alakult ki az emberek és a rendőrség között. Az elmúlt időszak sorozatos botrányai miatt megingott az egyenruha becsülete, illetve a belé vetett bizalom, pedig a közpénzen szolgáló fegyveres erőket közmegbecsülés, és személytől független, végső bizalom kellene, hogy övezze – hangsúlyozta a politikus. Navracsics szerint a morális válság politikai, vezetésbeli problémákat is felvet. A kormány immár nem tudja uralni a REBISZ-t sem – tette hozzá. Kontrát Károly, a fidesz rendészeti munkacsoportjának vezetője szerint a Borsod megyei korrupciós ügy, a Széna téri lopás, vagy a nemi erőszak az egész rendszer romlottságát jelzi. A társadalom bizalmát a jelenlegi vezetőkkel nem lehet visszaszerezni, a BFRK, az ORFK illetve a szaktárca vezetőinek ezért le kell mondaniuk – jelentette ki a fideszes politikus. Amíg nem rendeződik a helyzet, a Fidesz a rendőrség és a határőrség integrációjával kapcsolatos ötpárti egyeztetéseken sem vesz részt – mondta Kontrát Károly. |
Kapcsolódó cikkek:
| Megerőszakolt lány: tagadnak a rendőrök |
|