2007.05.18 05:22; Frissítve: 2007.05.18 05:22


Megerőszakolt lány: a KDNP szerint Gyurcsány Ferenc is felelős

Megerőszakolt lány: a KDNP szerint Gyurcsány Ferenc is felelős
A KDNP szerint a magyarországi demokrácia 17 éves történetének egyik legszégyenletesebb bűncselekményét követték el azok a rendőrök, akik megerőszakoltak egy 21 éves lányt két hete Budapesten. A párt az októberi zavargásokra vezeti vissza a történteket.

A szakminiszter elítélte a közelmúltbeli rendőri erőszakot, a Fidesz pénteken nyilatkozik.

A legkisebb ellenzéki párt Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: a rendőrterror szellemét Gyurcsány Ferenc szabadította ki a palackból. A miniszterelnök nemhogy elítélte volna a tavaly októberi brutális rendőri fellépést jogszerűnek ítélte azt. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt is kitüntették, üzenve ezzel a rendőri állomány tagjainak: bármit megtehetnek következmények nélkül.
A mostani bűncselekmény is rávilágít, hogy senki sem lehet biztonságban ebben az országban. Nem jár messze a valóságtól, akit a jelen helyzet a Budapest ostroma utáni szovjet megszállók brutalitására emlékezteti – fogalmaz a párt.

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtök este már elfogadhatatlannak nevezte a történteket. Egyben arra kérte az utcán szolgáló rendőröket, hogy magatartásukkal járuljanak hozzá a rendőrség becsületének visszaállításához.

A Fidesz Rendészeti Munkacsoportja és az országgyűlési képviselőcsoportjának elnöksége pedig rendkívüli ülést hívott össze a történtek miatt péntekre.

Csütörtök este őrizetbe vettek öt rendőrt, akik a gyanú szerint részt vettek egy fiatal lány megerőszakolásában két hete Budapest belvárosában. Két rendőrt erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel, hármat pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösüléssel gyanúsítottak meg. Mindannyijukat őrizetbe vették és felmentették beosztásukból.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 6. hét
Borsod-Abaúj-Zemplén – Böngésszen az üres álláshelyek között, és találja meg az Önnek valót! tovább »
Hoffmann: állunk elébe az unió oktatásügyet érintő kérdéseinek
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Az oktatási államtitkárt nem lepte meg a brüsszeli felkérés. [...] tovább »
Járások – Cigánd központtal székhelyet szeretne Bodrogköz
Lácacséke, 2012. február 11., szombat (MTI) - Cigánd központtal járási székhelyet szeretnének a bodrogközi [...] tovább »
Csipkéskút, ahol finom a fa
Csipkéskút - Csipkéskút, itt van a Lipicai Ménes csikótelepe. Ebben a ménesben nevelkednek a lovak 1-3 éves [...] tovább »
Békés felvonulás a Malévért
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Több száz ember részvételével indult el Budapesten szombat délután [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása