Helyi idő szerint vasárnap este az
Egyesült Államokban kisorsolták azt a
8750 jelentkezőt, akik két-két
ingyenjegyet kapnak Michael Jackson keddi
búcsúztatására Los Angelesben.
A belépőkért a los angelesi Staples
Center honlapján lehetett jelentkezni
péntektől: az internetes oldal
készítőinek adatai szerint 1,6
millióan akartak bejutni a
gyászszertartásra. A június
25-én elhunyt popsztár
búcsúztatása kedden, helyi idő
szerint 11 órakor lesz a los angelesi Staples
Centerben: ide 11 ezer embert engednek be, míg
a közeli Nokia Theater-ben 6500-an nézhetik meg
kivetítőkön az élőben
közvetített eseményt.
Akiket vasárnap este kisorsoltak, azok e-mailben egy
kódot kaptak: ennek
segítségével kell
átvenniük ingyenjegyeiket és a
hozzá tartozó karszalagokat
hétfőn a los angelesi Dodgers
Stadionban. Hogy a
búcsúztatás szervezői
elejét vegyék a
jegyüzérkedésnek, csak azok mehetnek be
a gyászszertartásra, akiknek a jegyük
és a karszalagjuk is meglesz a
belépéskor.
Vasárnap egyébként ismét
sajtótájékoztatót tartott a los
angelesi rendőrség parancsnok-helyettese:
Jim McDonnel elmondta, hogy a
búcsúztatás helyszínét
és környékét kedden
lezárják, és akinek nem lesz jegye,
azt a közelébe sem engedik a
búcsúztatásnak. Mindenkinek azt
javasolják, hogy otthon nézze a
közvetítést, amelyet külső
kivetítőkön nem lehet majd
látni.
Azt egyébként még mindig nem tudni,
hogy pontosan hogyan zajlik majd Michael
Jackson másfél órásra
tervezett búcsúztatása: annyit
közölt a Jackson-család,
hogy a szűkkörű ceremónia a Forest
Lawn temetőben lesz majd valamikor a keddi
gyászszertartás után.
Az Egyesült Államokban öt
televíziócsatorna – az NBC, az ABC, a CNN, az
MSNBC és az E! – közvetíti
élőben Michael Jackson
búcsúztatását. A CBS
egyelőre annyit közölt, hogy
népszerű híradósa, Katie
Couric ott lesz a Staples Center-ben, de csak
kommentálja az eseményeket. A CNN
International jóvoltából
Magyarországon is lehet majd látni
Michael Jackson
gyászszertartását: a csatornán
magyar idő szerint kedd este 6-tól
kezdődik a közvetítés, amelynek
kommentátorai között lesz Anderson
Cooper és Larry King is.