2010.08.28 04:11; Frissítve: 2010.08.28 04:11


Informatikai óriáscégeket perelt be a Microsoft társalapítója

Szabadalmi jogsértéssel vádol 11 céget, ezért beperelte őket pénteken a Microsoft egyik alapítójának, Paul Allennek a vállalata. Allen vállalkozása egyebek mellett az Apple, a Facebook, a Google, a YouTube, és a Yahoo! ellen nyújtott be keresetet egy amerikai bíróságon.

A Seattle-i székhelyű Interval Licensing, Allen vállalata szerint a 11 cég az alapvetőnek tartott webes technológia, az 1990-es években kifejlesztett Interval kapcsán sértette meg a szabadalmi jogokat. “Az Interval Research egy korai, úttörőnek számító hozzájárulás volt az internetes gazdaság fejlesztésében, amit a cégünk hozott létre. A per azért kell, hogy megvédjük mindazt, amit befektettünk az újításba.”- közölte Allen szóvivője, David Postman.

Postman szerint a per tárgyát képező technológiát az Allen és David Liddle által 1992-ben alapított Interval Research alkotta meg, és rajtuk kívül egyetlen cég sem jelentette be szabadalmat a technológiára.

Az Apple, a Facebook, a Google, a YouTube, és a Yahoo! mellett olyan cégek szerepelnek a perre vitt ügy listáján, mint az AOL, az internetes árverési cég, az eBay, a filmes Netflix, az Office Depot, az OfficeMax, és a Staples. A keresetben nincs megnevezve a Microsoft, amit Bill Gates-szel 1975-ben alapított Paul Allen.

- Független Hírügynökség -

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Multimédia
Nem tudod mennyit ittál? Az iPhone megmondja
Általában aki részeg, az sosem érzi magát részegnek. Vajon az okos kütyünek lehisszük-e?  tovább »
Magyar diákok a YouTube Űrlaboratórium döntősei között
Budapest, 2012. február 7., kedd (MTI) - Kihirdették a YouTube Space Lab (Űrlaboratórium) projekt 60 döntőbe [...] tovább »
Decemberben több mint kétmillió vezetékes szélessávú internet-előfizetés volt Magyarországon
Budapest, 2012. február 6., hétfő (MTI) - A hagyományos telefonvonalon szélessávú internet szolgáltatásra [...] tovább »
Rekord mínuszban a kütyük is fáznak!
Nemcsak szervezetünket veszi igénybe a fagy, de kedvenc okostelefonunk , laptopunk is bánhatja ha nem vigyázunk! tovább »
A Magyar Posta lesz a negyedik mobilszolgáltató
Budapest, 2012. január 31., kedd (MTI) - A Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorciuma [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása