2010.08.25 04:01; Frissítve: 2010.08.25 04:01


Íme az új Windows Live Essentials

Íme az új Windows Live Essentials
A népszerű csevegőprogram 2011-es béta verzióját Windows Live Essentials Beta néven dobta a tesztelni vágyók elé a Microsoft. Az essentials szó természetesen arra utal, hogy ezúttal sem csupán a messenger-t kapjuk a csomaggal, hanem még jó néhány hasznos és teljesen” haszontalan” programot is.

Még mielőtt bárki belekezdene a heves telepítgetésbe, néhány felhasználót le kell lohasztanom. A 2011-es verzió már csak Windows Vista és Windows7 rendszereken hajlandó igába hajtani a fejét. Az XP hívőknek sajnos bele kell törődniük a sorsukba. Talán nem is lesz olyan nehéz. 

Elsőként egy 151 megabájtos telepítőre akadtam. Természetesen nem az MSN hivatalos oldaláról származott, de gondoltam mivel béta verzióról van szó biztosan megteszi. Meg is tette.

Körülbelül  egy órán át nézegettük egymást. Háromszor is egymásnak estünk, de eredménytelenül. A keretprogram ugyan elindult, majd a végkifejlet előtt egy csinos kis hibaüzenet formájában hozta mindannyiszor tudtomra, hogy az internet kapcsolat megszakadt, a telepítés nem folytatható tovább.  Mindeközben természetesen vígan neteztem. Uninstall, shift delete, köszönjük.

Videónk végigkalauzolja Önt a telepítéstől egészen a 2011-es MSN használatáig. Fedezze fel velünk a program újdonságait!

Következő utam az MSN hivatalos weboldalára vitt, ahol nem sokat kellett keresgélnem, hogy rátaláljak a Windows Live Essentials béta verziójára. Egy gombnyomás után egy 1.18 mb-os webes telepítő fészkelte magát az asztalra, ami ezúttal gond nélkül fel is installálta az eszencia angol verzióját.

A Microsoft ezúttal, jól látható menüben adja tudtunkra, hogy nem vagyunk kötelesek az összes terméket telepíteni. (Jár a piros pont!) Számomra csupán a Messenger és a Windows Live Mail 2011-es verziója volt érdekes, így a családbiztonság, Movie Maker, Writer és még néhány négyzetből kiradíroztam a telepítési szándékot jelző pipát.

A toolbar -undorban szenvedőknek külön figyelmébe ajánlom az alul helyet foglaló Bing bar száműzését, ami azonnal beeszi magát a böngészőkbe. A szokásos verziókhoz képest kicsit tetszetősebbre sikeredetett, de ettől még ugyanolyan felesleges és bosszantó, mint az összes többi.              

Kenyérre kenhetjük

Külön felhívnám a figyelmet, hogy a telepítés közben két vajas kenyér paradicsommal paprikával egy tálcán kényelmesen a gép mellé szervírozható, ugyanis a Béta körülbelül 20 perc alatt tette fel az MSN-t és a Windows Live Mail-t. ( Windows 7, 2 magos 2.1 Ghz-es processzor, 4gb ram, integrált intel gma 4500 videókártya) Az összes program telepítése esetén valószínűleg egy könnyed paprikás csirke is megfőtt volna, de szerencsére a vajas kenyér utolsó morzsáinak eltűnése után a Done! felirat is előkerült.   

Hol az ikon?

Az asztalon keresgélve nem találunk indító ikont, sőt a start menüben sem. Ezt betudom ez előző verzió telepítési mizériájának, ezért a Windows keresőjébe bizalommal írtam be a varázsigét: „windows live messenger”.  A lista tetején előtűnő parancsikon megbökése után egy új indítóablakkal találjuk szembe magunkat.

Első ránézésre szebb és élesebb, mint elődje volt. A felhasználói név és a jelszó megadása után a Béta felajánlja, hogy írjuk be Facebook, vagy Myspace adatainkat is. A Facebooknál maradtam.  Pár kattintás után meg is jelent az új kezelőfelület, melyben facebookos üzenőfalam  átdolgozott verziója jelent meg.

Kattintson a képre a galériához

Sajnos nem kaptunk teljes interaktivitást ugyanis, ha egy ismerősünk posztjához szeretnénk hozzászólni egyből a Facebook hivatalos oldalára dob minket a Béta. Ha a gép nem jegyezte meg jelszavunkat, akkor külön tortúra lehet minden alkalommal ezeket pötyögni. Felvetődik a kérdés, hogy ha úgy is be kell lépni a Facebookra, hogy reagáljak (interaktív legyek), akkor mi szükség van egy ilyen funkcióra? 

Heuréka

A Microsoft ezen újítása a közösségi oldalak fanatikusait célozza meg, akik párhuzamosan akár tíz honlapon osztják meg élményeiket a világhálón.

A főablak alsó zugában megbújó add feliratra kattintva az alábbi lehetőségek közül választhatunk. „Connect more services”,” Mange your services”. Az első gombot választva egy honlapon találjuk magunkat, ahol kiválaszthatjuk, hogy mely közösségi rendszert kívánjuk még importálni új MSN-ünkbe. A második lehetőség egy újabb honlapra visz, ahol a már felvett közösségi oldalak listáján böngészhetünk.

Itt törölhetjük, illetve szerkeszthetjük ezek beállításait. Több szót nem szánnék a social-funkciókra. A puding próbája ugyebár… Akit kifejezetten irritál a túlzott közösségi lét az könnyedén visszatérhet a korábban megszokott MSN nézetre a „switch to compact view” gomb használatával, amit a jobb felső sarokban érdemes böködni.

Mit  kaptunk még?

A hivatalos verzió szerint az új messenger már a HD felbontású webkamerákkal is elboldogul (kár, hogy a mi pénztárcánk még közel sem). Továbbá megújult emotion-ök várják, hogy jókedvre derítsék barátainkat. A menük között néhány új winkset is találunk. Az abszolút kedvenc a lila böfögő macska volt. Ismerkedéshez nem ajánljuk.

Továbbá: Ha ezeket is telepítettük, akkor feltűnhet, hogy a Fotótár új verziója a fotókollázs funkcióval bővült, amely a fényképeken a legjobb részeket kiválasztja, majd ezeket kollázzsá alakítja.

Az új Movie Makerrel automatikus filmkészítési funkciók is elérhetők, amelyekkel percek alatt áttűnést, feliratokat és háttérzenét lehet társítani a fényképekhez és videókhoz.

A Mail új verziójában olyan funkciók találhatók, mint az e-mail fiókok rendszerezése – a szoftver révén a felhasználók egy helyen kezelhetik e-mail fiókjaikat, naptáraikat, RSS-hírcsatornáikat, névjegyeiket és hírcsoportjaikat. Továbbá a programban helyet kapott az OWA-ból már jól ismert (nagyvállalatok webes Outlook levelezőrendszere) rendszerező funkció, mely az egy feladótól származó e-maileket egy csokorba gyűjti.  Továbbá az egész fejléc megújult. Jó szórakozást hozzá!

Az új Sync révén a felhasználók több PC (és akár Mac) között szinkronizálhatják mappáikat, így nem kell a különböző platformokra újra és újra eljuttatni az adatokat.

Amit szeretnénk

A számos hasznos újítás mellett hasznos lenne, ha a Skype-ban már nagyon régen bevezetett szerkesztő és törlő funkciók az MSN új verziójába is bekúsznának. Így ha valamit elírtunk, akkor nem fog helytelenül a partner képernyőjén díszelegni a végtelenségig. 

Továbbá másolt szöveg beszélgető ablakba illesztésének megreformálása is igen időszerű lenne. Így egy kijelölt szöveg teljesen egészében beférne a csetabalakba, nem kellene részletenként bemásolgatni a szöveget. Ha ez eddig is működött, akkor kérem valaki sürgősen mutassa meg, hogy lehet beállítani.

Előre felfedezők!

-CSIS-

 


  • Letölthető a villámgyorsan induló, ingyenes operációs rendszer

  • Az új Dell családtag

  • A hackerek új célpontja: az okostelefon

  • Hogyan takarítsuk ki számítógépünket?

  • A megújult Fujitsu laptop

  • Havi 240 millió óra az interneten

  • Még több hír a multimédia világából



  • Cikk ajánlása

    Hozzászólok
    Mi a véleményed?
    Hozzászólások szürése  | 
    HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



    LEGÚJABB HIREK Multimédia
    Nem tudod mennyit ittál? Az iPhone megmondja
    Általában aki részeg, az sosem érzi magát részegnek. Vajon az okos kütyünek lehisszük-e?  tovább »
    Magyar diákok a YouTube Űrlaboratórium döntősei között
    Budapest, 2012. február 7., kedd (MTI) - Kihirdették a YouTube Space Lab (Űrlaboratórium) projekt 60 döntőbe [...] tovább »
    Decemberben több mint kétmillió vezetékes szélessávú internet-előfizetés volt Magyarországon
    Budapest, 2012. február 6., hétfő (MTI) - A hagyományos telefonvonalon szélessávú internet szolgáltatásra [...] tovább »
    Rekord mínuszban a kütyük is fáznak!
    Nemcsak szervezetünket veszi igénybe a fagy, de kedvenc okostelefonunk , laptopunk is bánhatja ha nem vigyázunk! tovább »
    A Magyar Posta lesz a negyedik mobilszolgáltató
    Budapest, 2012. január 31., kedd (MTI) - A Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorciuma [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés



    Elfelejtetted a jelszavad?
    Új felhasználó regisztrálása