2010.03.10 11:23; Frissítve: 2010.03.10 11:23


Törvény-módosítások sorsáról döntött az államfő

Alkotmányellenesnek tartja a köztársasági elnök, hogy a szövetkezetekről szóló törvény módosítása visszamenőleg lépne hatályba, ezért megküldte véleményezésre az Alkotmánybíróságnak – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán.

Az Országgyűlés a módosítással megváltoztatná az iskolaszövetkezeti tagok munkaviszonyára vonatkozó szabályokat, részben korlátozva a munkavállalók jogosultságait. Sólyom László emellett megfontolásra visszaküldte a polgári perrendtartásról törvény módosítását a Parlamentnek, amely a csoportos keresetindítás lehetőségének bevezetéséről szól.

Az Alkotmánybíróság véleményét kéri Sólyom László a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról szóló törvényről. Ez megváltoztatná az iskolaszövetkezeti tagok munkaviszonyára vonatkozó szabályokat, részben korlátozva a munkavállalók jogosultságait – áll a közleményben. Az államfő azt kifogásolja, hogy a törvény visszamenőlegesen, 2010. január 1-jén lépne hatályba, ami ellentétes a jogállamiság elvével, a munkaviszonyra vonatkozó szabályok miatt.

A köztársasági elnök nem írta alá a polgári perrendtartásról szóló 1952.évi III. törvény módosításáról szóló törvényt sem, amely a csoportos keresetindítást tette volna lehetővé. Sólyom László a jogszabályt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, mert előkészítetlennek tartja, rendelkezései elnagyoltak és visszaélésre adnak lehetőséget. Az államfő azt is kifogásolja, hogy az új perjogi intézmény 30 nap elteltével hatályba lépne, mert erre sem a bíróságok, sem az ügyvédi kar nincs felkészülve.

A köztársasági elnök – mint arról a Független Hírügynökség már beszámolt – aláírta a holokauszt tagadását tiltó törvényt. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője a döntést azzal indokolta, hogy ” az államfő véleménye szerint a jogszabály nem alkotmányellenes.

- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Oszkó Péter: “a Wizz Air igazgatóságában is a Malév megmentésének szükségessége mellett érveltem”
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint 2010-ben, a Malév [...] tovább »
Jövő szombaton lesz Csurka István temetése Budapesten
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Jövő szombaton, február 18-án 13 órakor vesznek végső búcsút [...] tovább »
EP-meghallgatás – Dénes Balázs, Makai Lajos, Fleck Zoltán, Arató András
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő [...] tovább »
Razzia Borsodban fatolvajok ellen
Szolnok, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Több mint félszáz eljárást indítottak a hatóságok annak az [...] tovább »
A forint minimálisan gyengült az euróhoz és a frankhoz képest kora este
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A forint árfolyama minimálisan gyengült csütörtökön kora este [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása