2009.03.23 04:26; Frissítve: 2009.03.23 04:26


Semjén Zsolt: a szakértői kormány felállítása nem megoldás

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szerint
hiába áll fel új kormány, nem
lehet működőképes, hiszen nincs
mögöttük társadalmi
támogatottság, ezért itt az ideje,
hogy a döntés az emberek kezébe
kerüljön- hangzott el a Magyar
Televízió A szólás
szabadsága című műsorában
vasárnap este.


A KDNP elnöke a műsorban elmondta:
az egyetlen tisztességes megoldás az, ha
visszaadják a döntést az emberek
kezébe, ugyanis hiába állna fel
új kormány – akár jobboldali
szakértők
részvételével is – az akkor is
csak a “politikai agónia
meghosszabbítása” lenne.


Hozzátette: Magyarország
ettől a parlamenttől már semmit sem
várhat, ezért fel kell oszlatni.
Semjén Zsolt szerint az
előrehozott választás nem
tekinthető időkiesésnek, hiszen ez az
egy útja van annak, hogy
érvényesülhessen az emberek akarata.

Semjén elmondta, hogy a
KNDP- nek sok szempontból igen
markáns elképzelései vannak, ezen
kívül számos programmal
rendelkeznek, és a Fidesszel együtt egy
átfogó tervezetet is kidolgoztak a
válság kezelésére.
Úgy gondolja, ha a képviselők
hétfőn nem állnak elegen a
parlament feloszlatásáról
szóló javaslat mellé, az
Magyarország számára csak
újabb időveszteséget jelent.


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Fidesz: nevetséges az MSZP megszólalása a nemzetpolitikai ügyekben
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának [...] tovább »
MSZP: sajnálatos, hogy a kormány sértetten visszautasítja az amerikai kritikát
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy a kormány "sértődötten [...] tovább »
Az EMIH felháborodásának adott hangot a mártír emlékhelyek meggyalázása miatt
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felháborodását [...] tovább »
Beach Club nyílik Siófok Nagystrandján a bezárt Coke Club helyett
Siófok, 2012. május 25., péntek (MTI) - Beach Club néven új arculattal, továbbra is az ifjúság igényeit [...] tovább »
BÉT – A régióban kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés