2010.03.14 17:07; Frissítve: 2010.03.14 17:07


Rendőrök költöznek a fészekrakós lakásokba Miskolcon

Miskolc – Rendőrök költöznek majd három olyan lakásba, amit árverésen vásárolt meg a miskolci önkormányzat.

Ezekbe korábban olyanok laktak, akik a Fészekrakó-programmal kapcsolatos csalássorozat révén kerültek a lakásokba, de nem tudták fizetni a rezsit és a törlesztőrészleteket. Hogy a kiköltöztetett családokkal mi lesz, senki nem tudja.

2008 második felében költözött sok család Miskolc szegénynegyedeiből lakótelepi lakásokba. A régi lakók sokat panaszkodtak néhány ilyen családra. Éjjel-nappal hangoskodtak, emiatt nem tudtak pihenni. Szemeteltek, kitörték az ablakokat, sok helyütt leszerelték az ajtókat is, és megszaporodtak a lopások, utcai rablások is. Az új lakók közül voltak, akik a kölcsön törlesztőrészleteit és a rezsit sem fizették. Emiatt az elmúlt hónapokban több lakást is elárvereztek. Huszat a miskolci önkormányzat vett meg 100 millió forintból. Három ilyen lakásba nemsokára rendőrök költöznek.

Vereczkei Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitány a Független Hírügynökségnek azt mondta, bérlőkijelölési jogot kaptak az önkormányzattól. Ezzel meg tudják tartani a rendőri állományt, illetve haza tudják csábítani azokat a rendőröket, akik jelenleg az otthonuktól, családjuktól távol teljesítenek szolgálatot.

Azt senki sem tudja, hogy a kiköltöztetett családokkal mi lesz. Sokan közülük nem tudtak a csalásról. A csalás-sorozat szervezői azzal keresték meg őket, hogy hitelből és szocpol-támogatásból panellakásra cserélhetik komfort nélküli, romos házukat. Csakhogy a lakásszerződésbe a valódinál jóval magasabb vételár került, a különbözetet pedig a szervezők zsebre tették. Minden papír kitöltéséről ők gondoskodtak. Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, segítettek az okiratok beszerzésében is, például hamis munkáltatói igazolások kitöltésében, sőt, volt olyan eset is, amikor az egyik vásárló számára még élettársat is kerítettek, hogy a hitel felvétele könnyebb legyen.

A szervezőket mind elfogták. Négyszáz lakás ügyét vizsgálják, ebből 150 lakás papírjait dolgozta fel a rendőrség. Eddig 90 embert, köztük egy ügyvédet hallgattak ki gyanúsítottként.



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Oszkó Péter: “a Wizz Air igazgatóságában is a Malév megmentésének szükségessége mellett érveltem”
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint 2010-ben, a Malév [...] tovább »
Jövő szombaton lesz Csurka István temetése Budapesten
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Jövő szombaton, február 18-án 13 órakor vesznek végső búcsút [...] tovább »
EP-meghallgatás – Dénes Balázs, Makai Lajos, Fleck Zoltán, Arató András
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő [...] tovább »
Razzia Borsodban fatolvajok ellen
Szolnok, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Több mint félszáz eljárást indítottak a hatóságok annak az [...] tovább »
A forint minimálisan gyengült az euróhoz és a frankhoz képest kora este
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A forint árfolyama minimálisan gyengült csütörtökön kora este [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása