Lövés is eldördült. Az egyik alkalmazott és az ügyvezető igazgató sérült meg, egyikük sem lövéstől, hanem azért, mert mindketten dulakodtak a támadókkal.
Mint kiderült, lopásként indult a délutáni fegyveres rablás Budapesten, a XVI. kerületi Rákosi úton. Egy férfi bement érdeklődni a logisztikával foglalkozó céghez arról, hogy egy általa megnevezett gazdasági társaság számára lesz-e mostanában kifizetés. Az alkalmazottak elküldték, később azonban már egy társával együtt jött vissza, és elemelték az irodában lévő pénzes kazettát – mondta a Független Hírügynökségnek Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Hozzátette: két női alkalmazott azonnal utánuk szaladt, hogy feltartóztassák őket, majd az utcán csatlakozott hozzájuk a cég ügyvezető igazgatója is. A pontosított tájékoztatás szerint nem az irodában, hanem az utcán dulakodtak össze a rablókkal, eközben az egyik támadó háromszor is elsütötte a nála lévő gáz-riasztó fegyverét. Rövidesen megérkezett a cég biztonsági szolgálata, akik feltartóztatták a támadókat a rendőrök megérkezéséig. Így megkerült az ellopott pénzkazetta és a benne lévő – jelentős összegű – pénz is.
A dulakodásban az egyik nő és a cégvezető sérült meg, egyelőre nem tudni, hogy mennyire. Mindkettőjüket kórházba vitték. Annyi mindenesetre biztos, hogy nem a fegyver miatt sérültek meg.
A két 31 éves támadót a rendőrök előállították az illetékes kapitányságra, ahol mindkettőjüket hamarosan őrizetbe veszik. Az elsődleges információk szerint egy gáz-riasztó fegyver volt egyiküknél, amit engedéllyel tartott – tette hozzá Kormos Endre.
Kapcsolódó cikkek: