“Magyarországért, a köztársaságért” címmel országértékelő beszédet tart Gyurcsány Ferenc március 19-én, pénteken a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén – értesült az atv.hu.
A charta ügyvivői a volt miniszterelnököt arra kérték fel, hogy adjon átfogó értékelést Magyarország állapotáról, az elmúlt évekről és beszéljen a szerinte kívánatos tennivalókról. “A volt miniszterelnök a több mint kilencezer tagot számláló balliberális civil szervezet meghívását elfogadta” – tájékoztatták a hírportált Gyurcsány Ferenc környezetéből.
“A Magyar Demokratikus Charta az emberi jogok védelme érdekében jött létre, célunknak a rendszerváltozás, a magyar parlamentáris demokrácia, a harmadik Magyar Köztársaság ügyének, értékeinek védelmét tekintjük” – közölték a szervezettől. A charta megalakulása óta több konferenciát rendezett, például a sajtószabadságról, a gazdasági világválságban kiemelten fontos szolidaritásról. A charta korábban a romák elleni merényletek ellen nagygyűlést szervezett, de tiltakozott egy szélsőjobboldali hetilapban megjelent könyvégetésre bíztató újságcikk ellen is – írja az atv.hu.
- Független Hírügynökség -