2009.03.22 09:35; Frissítve: 2009.03.22 09:35


New York Times: trükk is lehet Gyurcsány lemondása

Az amerikai lap cikke szerint a magyar
kormányfő bejelentése még a
tapasztalt elemzőket is meglepte.


Most azt találgatják: Gyurcsány
lépése komoly vagy csak egy
népszerűtlen politikus trükkje
pozíziójának
megerősítésére a
válságos időkben.


Bármelyik is legyen igaz, ez a mostani
felfordulás is megerősítette a
bizonytalanságot Magyarországon, noha az
ország korábban mágnesként
vonzotta a befektetőket, ám még
azelőtt került nehéz helyzetbe,
mielőtt a globális pénzügyi
válság kitört – írja a New York Times
szemleírója
.


A lap is idézi a Reuters
tudósítását, mely szerint
Gyurcsány a változások előtt
álló akadálynak a nevezte
magát, majd Nicholas Kulish
megjegyzi: Izland és Lettország
kormánya már áldozatul esett a
gazdasági bajoknak – Magyarországé
lehet a következő. 


Az újság megszólaltatta
Mráz Ágoston Sámuelt, a
Nézőpont Intézet
vezetőjét, aki szerint az új
kormányfő egy politikai értelemben
gyenge vezető lesz. Mráz nem zárja
ki Gyurcsány maradását sem.


“El tudom képzelni, hogy ha senki sem
vállalja a miniszterelnöki posztot,
Gyurcsány megerősödve tér
vissza” – nyilatkozta az elemző.


Forrás: Világgazdaság Online


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Fidesz: nevetséges az MSZP megszólalása a nemzetpolitikai ügyekben
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának [...] tovább »
MSZP: sajnálatos, hogy a kormány sértetten visszautasítja az amerikai kritikát
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy a kormány "sértődötten [...] tovább »
Az EMIH felháborodásának adott hangot a mártír emlékhelyek meggyalázása miatt
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felháborodását [...] tovább »
Beach Club nyílik Siófok Nagystrandján a bezárt Coke Club helyett
Siófok, 2012. május 25., péntek (MTI) - Beach Club néven új arculattal, továbbra is az ifjúság igényeit [...] tovább »
BÉT – A régióban kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés