2010.08.4 09:36; Frissítve: 2010.08.4 09:36


Lövöldözés Alsóörsön – Biztos, hogy nem az ellenőrzött kocsiból lőttek

Bebizonyosodott, hogy nem az igazoltatott autóból adták le a lövéseket szerdára virradóra Alsóörsön – mondta az üggyel kapcsolatos sajtótájékoztatóján Bényi Mónika, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán Budapesten.

A helyszínelés várhatóan estig eltart Alsóörsön, a szóvivő egyelőre nem erősítette meg azokat az információkat “a nyomozás érdekeire” hivatkozva, hogy egy fekete autót és utasait keresnék az üggyel kapcsolatban. Az igazoltatott autó utasainak illetve a lelőtt rendőr társának tanúkénti meghallgatása tart. Még szerdán szeretnék meghallgatni azt a fiatalembert is, aki az ellenőrzött autóban ült és megsebesült.

Bényi Mónika, az ORFK szóvivője szerdán elmondta: a 29 éves főtörzsőrmester és társa, egy fegyvertelen rendészeti szakközépiskolás közúti ellenőrzésre mentek ki a 71-es főút egy alsóörsi szakaszához Veszprém megyében. Éjfél után nem sokkal állítottak meg egy régi Fordot, amelyben öten ültek. Egyszerű közúti ellenőrzésről volt szó, semmi különösebb oka nem volt, hogy éppen azt a kocsit állították meg – tette hozzá.

 

Tanuló hivatásos páros igazoltatott

Megkezdődött az igazoltatás, amikor még mindig tisztázatlan körülmények között több lövés dördült. Több lövés érte a 29 éves főtörzsőrmestert, aki a helyszínen meghalt. Az ellenőrzött kocsi egyik, 19 éves utasa, aki hátul ült, szintén meghalt. Ugyancsak a hátsó ülésen utazott az a 25 éves fiatalember, akit súlyos sérüléssel vittek kórházba, Veszprémbe – ismertette a részleteket Bényi Mónika.

A helyszíni szemle eddigi adataiból kiderült, hogy biztosan nem az ellenőrzött kocsiból lőttek. A kocsi három sértetlen utasát és a rendőrtanulót tanúként hallgatják meg a rendőrök, ez délelőtt még tartott. A sérült fiatalemberrel, ha állapota megengedi, még szerdán szeretnének beszélni. Az is kiderült, hogy a lelőtt rendőr nem használta a fegyverét. A rendőrtanulónál nem volt fegyver, golyóálló mellényt nem viseltek. Újságírói kérdésre azt is hozzátette a szóvivő, hogy a tanuló – hivatásos rendőr páros közös munkavégzése nem ritka bizonyos helyzetekben. A rendőrség ezeken az információkon kívül semmilyen más felvilágosítást nem adhat. Így nem lehet tudni, hogy megvan-e a fegyver, sem azt, hogy kiket keres a rendőrség ebben az ügyben.

 

Kifejezetten a rendőrt vették célba

A Független Hírügynökség információi szerint az igazoltatást végző rendőröktől 30 méterre egy autó állt meg, abból kifejezetten a rendőrt vették célba, négy lövés a testét, egy a fejét érte. Az ellenőrzött kocsiban ülőket eltévedt lövedékek találták el. A Független Hírügynökségnek Bényi Mónika ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy nem tud megerősíteni a nyomozás érdekei miatt semmilyen információt. Súlyos bűncselekmény történt, rendőrök elleni támadás minden országban annak számít. A rendőrség többféle teóriát ellenőriz, pontosabb és több felvilágosítást egyrészt a nyomozás érdekei miatt nem adnak, másrészt azért, mert a tanúkihallgatások előrehaladtával óráról-órára változik a helyzet – magyarázta.

Az elhunyt rendőr a 29 éves Gamauf János, aki baleseti helyszínelőként dolgozott a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon. A nyári turisztikai szezon idejére kapott más feladatokat is, mint a közúti ellenőrzés. Kollégái a hivatását szerető, lelkiismeretes rendőrnek ismerték, mindannyiukat megrendítette a haláleset – mondta a szóvivő.

A szóvivő hozzátette: az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja az eljárást. Ott viszont egyelőre úgy tájékoztatták a Független Hírügynökséget, hogy még nem vették át az ügyet, de a kezdetektől részt vesz ügyész is a vizsgálatban.

 

Előzmények:

Lövöldözés Alsóörsön – nem lőtt a rendőr?

Valószínűleg nem használta a fegyverét az a rendőr, akit egy közúti ellenőrzéskor ért halálos lövés szerda hajnalban Alsóörsön – értesült a Független Hírügynökség.

Tűzpárbaj Alsóörsön – egy rendőr és egy civil meghalt, egy ember megsérült

Egy rendőr és egy másik férfi meghalt, egy harmadik pedig megsérült egy tűzpárbajban szerda hajnalban a Veszprém megyei Alsóörsön.
FH


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Fidesz: nevetséges az MSZP megszólalása a nemzetpolitikai ügyekben
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának [...] tovább »
MSZP: sajnálatos, hogy a kormány sértetten visszautasítja az amerikai kritikát
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy a kormány "sértődötten [...] tovább »
Az EMIH felháborodásának adott hangot a mártír emlékhelyek meggyalázása miatt
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felháborodását [...] tovább »
Beach Club nyílik Siófok Nagystrandján a bezárt Coke Club helyett
Siófok, 2012. május 25., péntek (MTI) - Beach Club néven új arculattal, továbbra is az ifjúság igényeit [...] tovább »
BÉT – A régióban kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés