2010.09.2 15:55; Frissítve: 2010.09.2 15:55


Leváltották a Máv-Start vezérigazgatóját

A MÁV Zrt. Igazgatósága csütörtökön két felsővezető felmentéséről döntött – közölte a vasúttársaság.

A döntés értelmében szeptember 15-i hatállyal közös megegyezéssel távozik Kozák Tamás, a Máv-Start Zrt. vezérigazgatója és Átal László, a MÁV Zrt. gazdasági általános vezérigazgató-helyettese.

Az új vezetők nevét a kinevezésük után hozzák nyilvánosságra

Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a cégcsoport új stratégiájának, működési modelljének kialakítását új vezetőkkel képzeli el. A vasúttársaság vezetője elismerte és megköszönte a távozó szakemberek eddigi munkáját. Az új vezetők nevét a kinevezésük után hozzák nyilvánosságra. A távozó vezetők munkaviszonyának megszüntetésével kapcsolatos elszámolás a hatályos jogszabályok rendelkezései szerint történik – közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága

Kozák Tamás 2005-től különböző vezetői pozíciókban tevékenykedett a MÁV Csoportnál, 2008. február 1-jétől a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója volt. Dr. Átal László 2009-ben érkezett a MÁV Zrt.-hez, előtte a MÁV Cargo Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettese, majd vezérigazgatója volt.

- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Hideg idő – A jövő hét vége felé enyhülhet az idő
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Továbbra is marad a hideg téli idő, kemény fagyokkal. Enyhülésre [...] tovább »
Helyreállt a vízszolgáltatás a négy hevesi településen
Eger, 2012. február 11., szombat (MTI) - Újra van víz azon a négy Heves megyei településen, ahol szombaton [...] tovább »
Nem találták a korcsolyázót a Balaton jegén
Veszprém, 2012. február 11., szombat (MTI) - Nem találták a badacsonytomaji tűzoltók azt a korcsolyázót, aki a [...] tovább »
Gyöngyöspata – kigyulladt a vajda háza
Eger, 2012. február 11., szombat (MTI) - Kigyulladt Farkas János, vagyis a vajda háza szombaton este Gyöngyöspatán. tovább »
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása