2008.10.17 04:04; Frissítve: 2008.10.17 04:04


Jogosítvány akár elméleti és gyakorlati vizsga nélkül

Jogosítvány akár elméleti és gyakorlati vizsga nélkül
Pénzért segítette egy bátaszéki autóiskola vezetője és oktatója azokat a tanulókat, akik már többször megbuktak a vezetői engedély megszerzéséhez szükséges vizsgákon.

Az iskola vezetője a gyanú szerint megvesztegette a közlekedési hatóság munkatársát Szekszárdon. Így akár több száz embert segíthettek jogosítványhoz úgy, hogy valójában nem tudtak rendesen autót vezetni.

A hatóságnak és a rendőrségnek az tűnt fel, hogy a térségben túl sok volt a sikeres vizsga, emellett az ország minden tájáról érkeztek olyanok, akik kizárólag ennél az iskolánál szerettek volna vizsgázni. A rendőrség azt ígéri: ha valaki vesztegetéssel szerezte a jogosítványát, és önként jelentkezik, azt nem büntetik meg.

A gyanú szerint a bátaszéki autósiskola vezetője és oktatója lefizette a közlekedési hatóság egyik szekszárdi munkatársát, a tanulók pénzért könnyen szerezhettek így jogosítványt, a tarifa 10 és 70 ezer forint között mozgott.

Lovas Károly Róbert, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főigazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta: a vezetés előtti műszaki vizsgán a fizető tanulók tudták előre, hogy melyik tételt fogják húzni, vezetniük pedig csak egy rövid ideig vagy egyáltalán nem kellett.

Az autósiskola vezetőjét és a vesztegetésben részt vevő oktatót őrizetbe vette a rendőrség, ahogy a közlekedési hatóság munkatársát is. Akár 10 év börtönt is kaphatnak.

Soczó László Tolna megyei rendőrfőkapitány szerint pénzért olyan emberek juthattak jogosítványhoz, akik lehet, hogy nem ismerik a KRESZ szabályait, és talán vezetni sem tudnak rendesen. Ha ilyen emberek kimennek az útra, életveszélyt jelentenek a közlekedésre – fogalmazott.

Eddig ötven jogosítványról derült ki, hogy ilyen úton szerezték, de évekre visszamenőleg akár több száz is lehet ez a szám. A rendőrök Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Baranya és Somogy megyében is nyomoznak. A bátaszéki autósiskolába az ország minden részéről érkeztek ugyanis tanulók. Legtöbbjük egy másik autósiskolában már 3-4 alkalommal megbukott valamelyik vizsgán.

A rendőrség azt ígéri: ha valaki vesztegetéssel szerezte a jogosítványát, és önként jelentkezik, azt nem büntetik meg. Ha viszont valaki nem adja le a jogosítványát, és megtalálják, akár 5 év börtönbüntetést is kaphat.

· Piaci jogsi, avagy őrült autósok
· Lesz „ne mulass”!
· Hírességek rács mögött



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Havazás – Útinform: minden út járható
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Az Útinform szombat reggeli tájékoztatása szerint minden út járható [...] tovább »
Havazás – OKF: senki ne induljon útnak autóval a heves havazásban!
Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) - Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, senki ne [...] tovább »
Hideg idő – Kisalföld: egyhetes tanszünet Beleden
Győr, 2012. február 4., szombat (MTI) - Egyhetes tanítási szünetet rendelt el a rendkívüli időjárás miatt a [...] tovább »
Három személygépkocsi ütközött össze az M3-as bevezető szakaszán
Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Három személygépkocsi ütközött össze szombaton reggel az M3 [...] tovább »
Felborult egy pulykákat szállító tehergépkocsi az 52-es úton
Kecskemét, 2012. február 4., szombat (MTI) - Árokba borult egy pulykákat szállító tehergépkocsi pótkocsija az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása