2007.07.21 09:31 órakor feltéve
2007.07.21 09:33 órakor frissítve
A miniszterelnök szerint az ország az Orbán-kormány idején nem a polgári felelősség, hanem egy azzal ellentétes ijesztő alternatíva felé fordult.
A kormányfő szerint az MSZP, az SZDSZ és az MDF igazodott az európai fejlődés fő irányához. Gyurcsány Ferenc szerint a fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően arra is esély nyílt, hogy a 2010-es választási évben is tartani lehet az egyensúlyt. A kormányfő hozzátette: annak ellenére sem adják fel a konzervatív költségvetés-tervezési politikát, hogy egyebek mellett a gazdaság és az export növekedése is meghaladja a tervezettet. Az egészségügyi reform célja, hogy felszámolja a Kádár-rendszerből örökölt privilégiumokat és a pazarlást - mondta. A kormány nem tervezi, hogy a kórházak adósságát egy egyszeri konszolidációval orvosolja.
A felsőoktatás átalakításának első sikere, hogy megugrott a jelentkezők száma a minőségi oktatást nyújtó egyetemekre.
Gyurcsány Ferenc szívesen lenne a szocialisták kormányfő-jelöltje 2010-ben. A miniszterelnök nem fél az őszi parlamenti ülésszaktól, hiszen a kormánytöbbség stabil - mondta -, annak ellenére, hogy az elmúlt esztendő az országrendszerváltozás utáni legnehezebb éve volt - tette hozzá a miniszterelnök.