2009.03.26 08:42; Frissítve: 2009.03.26 08:42


Gusztos: biztosan nem lesz az EP-választással együtt előrehozott választás – MTV

Biztosan nem lesz előrehozott választás
június 7-én, az
EP-választásokkal egy időben – mondta a
köztévé Nap-Kelte című
műsorában csütörtök reggel
Gusztos Péter, az SZDSZ
frakcióvezető-helyettese. A politikus azt
hangsúlyozta, hogy most egy új helyzet van
és egy válságkezelő
kormánynak, megfelelő programmal
lehetőséget kell adni. Az MSZP-nek és az
SZDSZ-nek pedig az a feladata, hogy egy
írásos garanciarendszer
megalkotásával a parlamentben
támogassa az új miniszterelnököt.

Gusztos Péter arról is
beszélt, hogy korlátozott az
időszak, míg esélyt tudnak adni az
új kormányfő
megtalálására. . Ennek
korábban az MSZP szabott határidőt:
április 6-át nevezték meg a
konstruktív bizalmatlansági
indítvány
benyújtására.


Hogyha addig nem sikerül, akkor nincs más
tisztességes megoldás, mint megszavazni
az országgyűlés
feloszlatását – tette hozzá.


A politikus szerint sikerült egy olyan
jelöltet találni, akit az MSZP és az
SZDSZ is támogatni tud Surányi
György
személyében.
Gusztos Péter szerint
Surányi György az egyike
azoknak az embereknek, akiknek van olyan mély
ismerete és tapasztalata, hogy rövid
idő alatt is előálljon
elképzeléseivel. Azzal kapcsolatban, hogy
ismeri-e Surányi György
programját, a liberális politikus azt
mondta, hogy a munkássága alapján
mindenki el tudja dönteni, hogy alkalmas-e arra,
hogy válságkezelő kormányt
vezessen.


Hogyha pedig Surányi
György
nem vállalja a
felkérést, új helyzet van -
fogalmazott Gusztos Péter.
Szerinte azonban most annak van itt az ideje, hogy
megvárják a válaszát.


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Fidesz: nevetséges az MSZP megszólalása a nemzetpolitikai ügyekben
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának [...] tovább »
MSZP: sajnálatos, hogy a kormány sértetten visszautasítja az amerikai kritikát
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy a kormány "sértődötten [...] tovább »
Az EMIH felháborodásának adott hangot a mártír emlékhelyek meggyalázása miatt
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felháborodását [...] tovább »
Beach Club nyílik Siófok Nagystrandján a bezárt Coke Club helyett
Siófok, 2012. május 25., péntek (MTI) - Beach Club néven új arculattal, továbbra is az ifjúság igényeit [...] tovább »
BÉT – A régióban kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés