
Kiemelték a rendőrök szerda estére Kádár János megrongált koporsóját a fővárosi Fiumei úti temetőben lévő sírból. Nem nyitották fel, hanem rögtön elszállították: antropológusok vizsgálják majd, hogy van-
A rendőrök szerda délután kezdtek hozzá a sír kihantolásához. A közeli panteon falára pingált gyalázkodó feliratot is vizsgálják, valószínűsítik, hogy van összefüggés a falfirka és a sírgyalázás között -
A sírhelyet kordonszalagokkal kerítették körbe a rendőrök, és továbbra is rongálás miatt nyomoznak. Egy tízfős nyomozócsoportot is létrehoztak annak kiderítésére, kik gyalázhatták meg Kádár János és felesége nyughelyét.
Kádár János és feleségének közös sírjáról feltehetően kedden éjszaka, vagy szerdán hajnalban letolták a márványfedelet, kiásták a földet, majd a koporsót felfeszítették. Kádár Jánosnak egyébként kettős koporsója volt, egy fa és benne egy fém. Feleségének urnáját a koporsón helyezték el, így nyugodtak közös sírban. A rendőrök valószínűsítik, hogy a sírból eltűntek a politikus és feleségének földi maradványai.
A temetőben kedden éjfélkor az őr még nem vette észre a rongálást, szerda reggel látogatók hívták fel a nyitott sírra kollégái figyelmét. Csakúgy, mint arra a feíratra, amit sír közelében lévő panteonra fekete festékkel írtak: "Gyilkos és áruló, szent földben nem nyughat 1956-
"Szentelt földben nem nyughattok!" |
Egy tízfős nyomozócsoportot hoztak létre annak kiderítésére, kik gyalázhatták meg Kádár János és felesége sírját a Fiumei úti sírkertben. Kormos Endre, a Budapesti Rendőr- A sajtóügyeletes hozzátette, hogy a Kádár János és felesége sírjának közvetlen szomszédságában álló munkásmozgalmi panteon oldalára fekete festékkel azt írták: "Szentelt földben nem nyughattok!" A rongálásról a temető őrei értesítették a rendőröket szerdán délelőtt. Az ügyben egyelőre rongálás miatt indult eljárás, azt még nem tudni, hogy a sírból elvitték- |
A politikai pártok egységesen elítélték a sírrongálást. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményében azt írta, hogy köztörvényes bűncselekmény történt, annak is a leggyalázatosabb és legembertelenebb formája. A kormányfő szégyenteljes eseménynek nevezte az esetet, amelynek szerinte semmi köze a politikához vagy a történelemhez.
A Magyar Kommunista Munkáspárt mélységesen is elítélte közleményében azokat, akik meggyalázták Kádár János sírját, vagy segítséget nyújtottak ehhez.
Az SZDSZ szerint Kádár János és felesége síremlékének meggyalázása tolerálhatatlan, ízléstelen tett volt. "Mi, liberálisok elítéljük a diktátor cselekedeteit, de nem jobbak nála a temetői vandálok sem. Ez a bűncselekmény gyáva és aljas tett volt. Elkeserítő, hogy a temetői fütyülés és ordibálás után rongálásba kezdett a politikai ostobaság" -
A Fidesz szűkszavú közleménye szerint az ellenzéki párt "ezt az esetet nem politikai, hanem kegyeleti kérdésnek tekinti. A végső nyugalom mindenkinek jár." A Kereszténydemokrata Néppárt szintén elítélte Kádár János sírjának "barbár meggyalázását".
Kerék-
Gyurcsány Ferenc: Kádár János sírjának meggyalázása köztörvényes bűncselekmény
A miniszterelnök szerint pártállástól és világnézettől függetlenül minden jóérzésű, civilizált ember elítéli Kádár János sírjának meggyalázását. Gyurcsány Ferenc közleményében azt írja, hogy köztörvényes bűncselekmény történt, annak is a leggyalázatosabb és legembertelenebb formája. A kormányfő szégyenteljes eseménynek nevezte az esetet, amelynek szerinte semmi köze a politikához vagy a történelemhez. A miniszterelnök szerint minden politikusnak a leghatározottabban el kell ítélnie a sírgyalázók tettét.
"Az emlékhely meggyalázásának elítélése független attól, hogy a harmadik Magyar Köztársaság hogyan viszonyul a Kádár-
Az SZDSZ szerint Kádár János és felesége síremlékének meggyalázása tolerálhatatlan, ízléstelen tett volt. "Mi, liberálisok elítéljük a diktátor cselekedeteit, de nem jobbak nála a temetői vandálok sem. Ez a bűncselekmény gyáva és aljas tett volt. Elkeserítő, hogy a temetői fütyülés és ordibálás után rongálásba kezdett a politikai ostobaság" -
Hozzászóló: tenger
- 176 , 2007.05.04, 18:47Flashy és athos | válasz |
Hozzászóló: nyaldkiaseggem
- 175 , 2007.05.04, 03:34:( | válasz |
Hozzászóló: nyaldkiaseggem
- 174 , 2007.05.04, 03:34:) | válasz |
Hozzászóló: Zsukov
- 173 , 2007.05.04, 00:07kik is a tetvek | válasz |
Hozzászóló: Pista1967
- 172 , 2007.05.03, 21:48Flashy | válasz |
Hozzászóló: MiciBudha
- 171 , 2007.05.03, 21:25Szégyen | válasz |
KÁDÁR KORSZAK!!!! Ez a magyar történelem egy része volt! Akkor Hotryt szidták, de senkinek nem jutott volna eszébe kihantolni a sírját! Pedig a Horty korszakot akkoriban fehér terrornak titulálták, és a kormányzónak is rengeteg magyar vér tapadt a kezéhez! Szálasyról had ne beszéljek! Igenis szégyen a magyar történelem több évtizedig vezető alakjának a sírját meggyalázni! | |
Hozzászóló: bluesgabi
- 170 , 2007.05.03, 21:09Cui prodest? | válasz |
Hozzászóló: brrr
- 169 , 2007.05.03, 21:08athos.flashy stb | válasz |
Hozzászóló: flashy
- 168 , 2007.05.03, 20:32Pista1967 | válasz |
Hozzászóló: Pista1967
- 167 , 2007.05.03, 20:14Flashy | válasz |
Hozzászóló: flashy
- 166 , 2007.05.03, 18:43ATTHOS | válasz |
Hozzászóló: RockTom76
- 165 , 2007.05.03, 18:26ez elég ütős | válasz |
Hozzászóló: RockTom76
- 164 , 2007.05.03, 18:19A kárpátia egyettüs honlapján egy forumhoz hozzászóló ezt írta | válasz |
Kádár János és feleségének sírjának feldúlása, kirablása gyalázatos és elítélendő tett. Annak politikai célzatossága egyértelmű. Nyilvánvalóan politikai provokáció. Kérdés az, hogy kiknek az érdekében történt mindez, és van-e egyáltalán politikai szándék a tettesek kézrekerítésére? Ha politikai motivációt, mint indítékot vizsgáljuk, akkor az elkövetés módját, az elkövetők személyét, illetve a lehetséges értelmi szerző vagy szervezők kilétét kéne behatárolni. Az elkövetés módjával kapcsolatosan kijelenthetjük, hogy előre megfontolt, megtervezett akcióról van szó, akik tisztában voltak a biztonsági szolgálat ellenőrzési rendjével. Biztosaknak kellett lenniük abban, hogy nem fedezik fel őket. Az is nyilvánvaló, hogy az egész tevékenységhez megfelelő szerszámok kellettek; feszítővas, ásó, lapát, csákány, véső és kalapács. Azt azért gondolni sem merem, hogy valamilyen kisebb földmunkagépet vettek volna igénybe. Közel négy köbméter föld kitermeléséről van szó. A körülmények ismeretében minimum két ember 1-2 órás folyamatos munkájára volt szükség a sír feltárásánál. De ha biztonsági szempontokat is figyelembe vesszük, akkor legalább 4-5 ember összehangolt tevékenységére volt szükség. Az is egyértelmű, hogy jó fizikumú emberekről van szó. Ha a fenti megállapítások valószínűsíthetőek, akkor annak a gyanúja is felmerül, hogy megrendelt fizetett akcióról van szó. Számomra nehezen képzelhető el, hogy valamilyen politikai szervezet aktivistái lennének a tettesek. De nézzük a számításba jöhető politikai erőket. Kinek az érdekét szolgálná egy ilyen akció? A Kommunista Munkáspárt számára egy ilyen önprovokációs akció politikai hozadéka inkább hátrányos mint előnyös, mert Kádár János politikai tevékenysége óhatatlanul előjön, és nem az előző rendszer szociális biztonsága lenne a téma. Véleményem szerint ez a Munkáspárt mentalitása alapján is kizárható a gyanúsítottak listájáról. A Fidesz szempontjából megint csak nem előnyös egy ilyen figyelemelterelő akció, de nem is jellemző rájuk, ezért ők is kizárhatók. A balliberális oldal már más eset, politikailag csak nekik előnyös egy olyan akció, ami figyelemelterelő, és amivel politikai ellenfeleik gyanúba keverhetők. Másrészt minden eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy "sikeres provokációt" hajtsanak végre. A kapcsolati tőke felhasználása a temető üzemeltetőjével, a biztonsági szolgálattal, a rendvédelmi és nyomozói szervezetekkel, a médiával. Tehát joggal feltételezhető, hogy hatalmi érdekeket szolgáló, a hatalom által menedzselt akcióról van szó. A történelem nem egy ilyen estet ismer. De nézzük, hogy ki ellen is irányulhatott ez az egész cselekmény. Az nyilvánvaló, hogy nem a Munkáspárt ellen, mert a felerősödő elégedetlenségi hullámnak nem a Munkáspárt a céltáblája, hanem a balliberális kormány. Ha pedig a kormány lett volna célpont, akkor nem Kádár János lenne az az emblematikus történelmi figura, aki megfelelő üzenethordozó lenne. Az akció célja egyértelműen gyanúba keverni azokat a politikai erőket, akik potenciális veszélyt jelenthetnek a jelenlegi hatalom számára. E szerint az elsődleges célpont a nemzeti radikális erők lennének és áttételes módon a keresztény polgári erők. Egy Fidesz-KDNP és a radikális nemzeti erők összefogása, egy összehangolt politikai akció még egy időelőtti választást is eredményezhetnének. Minden bizonnyal az akció mögött ennek az összefogásnak a megakadályozása áll. Mert az nyilvánvaló, hogy a keresztény-polgári oldal nem állhat össze egy sírgyalázó politikai erővel. De nézzük meg a radikális erők oldaláról is. Szent meggyőződésem, hogy a szervezett - és a hatalomtól független - radikális erők között nincs egyetlen olyan szervezet sem, amely olyan balga lett volna, hogy egy ilyen akciót végrehajtson. Nincs politikai hozadéka. Az ultraradikálisok meg magányos harcosként és arcukat adva teszik azt, amit tesznek. Morálisan felette állnak az ilyen aljas tetteknek. Azt már el tudom képzelni, hogy MSZP és SZDSZ pártszékházakat rongálnának meg, mert ennek lenne politikai üzenete. Ha meg figyelembe vesszük az elmúlt fél-egy év eseményeit, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nemzeti radikális erők megmozdulásai soha nem irányultak ember ellen, tudatosan nem veszélyeztették az ellenfél testi épségét. Gondoljunk csak a tévé ostromára, amikor a vízágyú vezetőjét maguk a tüntetők menekítették ki az égő autóból és kisérték ki. De az idei március 15-ét is említhetjük, mert a főpolgármestert ért támadás nem a testi épsége ellen irányult, hanem politikai üzenetként értékelhető, hisz a nyers tojás nem gránát, nem kő. Az meg, hogy a narancsban vas lett volna, az aligha hihető egy ilyen hatalom szájából. Végkövetkeztetésként az alábbi gyanúperrel élek. Az egész sírrabló akció értelmi szerzőjét a jelenlegi balliberális hatalom köreiben kell keresni. Azt sem tartom lehetetlennek, hogy maga Gyurcsány Ferenc az akció megrendelője. Gyurcsány Ferenc személyisége ad alapot a gyanúra. Ne felejtsük el, Hitler is élt hasonló eszközzel. Ha meg hozzávesszük, hogy az elmúlt időszakban nem egy ilyen és hasonló politikai indíttatású cselekmény történt s maradt felderítetlenül, akkor nem zárhatjuk ki az események ilyetén való vizsgálatát. Tartok tőle, hogy miniszterelnökünk a balatonöszödi beszédétől mára a nemzetgyalázáson át eljutott a sírgyalázásig. 2007. május 3. " És még: "Gusztustalanul kegyetlen provokáció a Fidesz és a Kárpátia együttes ellen 2007. május 03. 09:16G. Kirkovits István - HunHír.Hu A legliberálisabb közvélemény-kutatók szerint is egyenletesen nő a Fidesz támogatottsága és romjaiban az MSZP, a legtöbb koncertet adó nemzeti rock együttes a Kárpátia, és a liberálisok favoritjai jóval szerényebb nézőszámot tudnak csak produkálni. Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő töretlen népszerűségnek örvend. Demszky Gábor és bandája a hetvenes években azért gyűlölte a Kádár-rendszert, mert nem volt cionista. Akkor kinek az érdeke lehetett, hogy elrondítsa Kádárék sírját? Abban a világban, ahol a legerősebb hatalom a média, és ez ma hazánkban egy meghatározható kör kezében van, az emberek nyomorúságára, kiszolgáltatottságára és kizsákmányolásra úgy lehet pénzbe nem kerülő kormányzati gyógyírt találni, hogy a szélesebb közvélemény lelkére, érzelmére hatva magyarázzák a reformoknak nevezett megszorításokat. A Thürmer-féle Munkáspárt, amely virtuális politikai erő csupán, de a régi szocializmus bizonyos anyagi-gazdasági előnyeit hangsúlyozó megnyilvánulásával több alkalommal a Fidesz mellett tette le voksát, nagy érvágás a kommunisták utódpártja milliárdosokat és a globalistákat kiszolgáló prominenseinek. Már a panelproli is távolodik a gyurcsányista új arisztokraták kormányától, a liberális gyűlöletpárt támogatottsága soha nem látott mélységekbe zuhant, és az elmúlt években ismét felállt, illetve alakult együttesek, amelyek a nemzeti rock elnevezésű műfajt közvetítik, újra vonzzák a nagy rockhullám után leülepedett közönséget. Közülük a Kárpátia együttes az, amely mára százezrek kedvence úgy, hogy telt házas koncertjeikre már hetekkel előre elfogynak a jegyek. Nézzük akkor, hogy kinek az érdeke lehet a kommunista diktátor és felesége sírjának meggyalázása. Csak azoknak, akik úgy akarják befolyásolni a közhangulatot, hogy több legyet üssenek egy csapásra. Kéne a rokonszenvindex-emelkedés az MSZP-nek, el kéne lehetetleníteni a hazáról, nemzetről és a hazafiságról daloló legsikeresebb zenekart, háttérbe kéne szorítani az 56-os hős Wittner Máriát, és példálózni a rasszizmus erősödésével, a fasiszta erők erősödésével, és az ordas eszmék terjedésével, mint ahogyan a "liberálissá lett" MSZP teszi. A Kárpátia egyik sikerdalának egyik sorát festették a Fiumei úti sírkert falára, abból a versszakból idéztek, amelyet Wittner Mária szájából is elhangzik a lemezen. Wittner tehát az "összekötő kapocs" a Trianon fájdalmát soha sem felejtő remény-ápolók és a legnagyobb ellenzéki párt között. Nosza, hozzuk őket közös nevezőre, aztán együttesen lehet hörögni és gágogni fideszfasizmusról, gátlástalan nyilasok akciózásáról, kirekesztő, rasszista eszmék terjedéséről. Egyértelművé kell tenni, hogy csak az MSZP és a liberálisok és az általuk támogatott, elnyomott kisebbségek azok, amelyek előrevihetik az ország szekerét, mert mindenki más csak anarchiába taszítja az országot. Természetes, hogy egyből úgy reagált az MSZP, az SZDSZ és a csomó kis antifasisztának és ellenállónak titulált, valójában kizárólagosan egy idegen állam érdekeit képviselő tömörülés, hogy csak a fasiszták, nyilasok, irredenták, rasszisták és szélsőségesek lehettek azok, akiknek szemét bántotta Kádárék díszsírhelye. A demokratikusnak mondott ellenzék is bekapcsolódott ebbe a hadjáratba, sőt erőteljesen hallatja hangját, mert bízik abban, hogy az emberek már elfelejtették, hogy ők valójában mit akartak a hetvenes és a nyolcvanas években. A toleranciabajnok Demszky Gábornak és csapatának például azért volt puha a Kádár-diktatúra, mert nem adott elég teret a cionistáknak, illetve nem istenítette kellő mértékben az általuk kívánatosnak tartott rendszert, a jobbára zsidó vezetésű patkányköztársaságot. Ezen az alapon tehát mi meg azt mondhatjuk, hogy az ultraliberálisok is gyűlölhetik annyira Kádárt, hogy meggyalázzák sírját, tehát nem lehet egyértelműen előre kijelenteni, hogy milyen esetleges politikai csoportba tartoztak az elkövetők. Most ez uralja a híreket, háttérbe szorul Gyurcsány különrepülőgépe, az egészségügyi reformnak hazudott hatalmas méretű ingatlanspekuláció, a további megszorítások, és a kormányon lévők teljes politikai és államvezetési alkalmatlansága. Talán a Kádár-sírral megint összekovácsolódik az "antifasiszta koalíció", remélhetik a hatalmon lévők, és így a választásokat eldöntő sok-sok habozó inkább mégis az MSZP-t és a liberálisokat választja majd később, mint a jelenlegi ellenzékieket, illetve már most fordít azon a tendencián, hogy a kormánypártok a rendszerfoltozásnak nevezett időszak eddigi legnagyobb elutasítottságát produkálták. Kapcsolódó hírek: Hova tűnt Kádár János? " | |
Hozzászóló: Kanti
- 163 , 2007.05.03, 18:18TEGYÜNK VALAMIT A TERJENGŐ SZÉLSŐKÁDÁRISTA NÉZETEK ELLEN! | válasz |
Most ott tartunk, hogy Moldova (az író) már Kádár gyilkosságait dícséri! | |
Hozzászóló: koborkutya
- 162 , 2007.05.03, 18:08_ | válasz |
a holtakat tisztelem, de vannak kivételek, | |
Hozzászóló: tenger
- 161 , 2007.05.03, 17:28!!!Atthos!!! | válasz |
Hozzászóló: atthos
- 160 , 2007.05.03, 17:14_ | válasz |
Hozzászóló: Pista1967
- 159 , 2007.05.03, 17:00véleményem | válasz |
Én nem akarok senkit sem megbántani, ha akaratom ellenére még is megtenném, úgy elnézést kérek mindenkitől.Engem személyszerint mélységesen felháborit az amit a Kádár házaspár földimaradványaival tettek.Flháborit mint embert, mint magyart, és mint rendőrt is. Tisztelettel kedveseim, ez már nem demokrácia.Ez a demokrácia lábbal való tiprása.A halál uátn a végtisztesség mindenkinek megjár, még azoknak is akik bünt követtek el.Mindenki felel majd a büneiért az Isten itélőszéke előtt. Ezek az emberek remélem még a földi itélőszék előtt is felelnek. további szép napot mindenkinek | |
Hozzászóló: tenger
- 158 , 2007.05.03, 16:55szégyen | válasz |
Hozzászóló: proteam
- 157 , 2007.05.03, 16:04szép | válasz |
Hozzászóló: flashy
- 156 , 2007.05.03, 15:58CENZÚRA!!! | válasz |
Hozzászóló: ugyvesz
- 155 , 2007.05.03, 15:42tudjuk kik voltak | válasz |
Hozzászóló: bluesgabi
- 154 , 2007.05.03, 14:51Konkrét gyilkos. | válasz |
Hozzászóló: RockTom76
- 153 , 2007.05.03, 11:34ugyvesz | válasz |
A tények meg makacs dolgok! http://index.hu/gazdasag/vilag/def070423 http://index.hu/gazdasag/magyar/tulkolt07041 Ezt úgy emlékeztetőnek beírom _CS-től! És gondolkozz el a kapitális büntetésen, csak nehogy 1x a hozzádhasonlókat érjen nagy büntetés! | |
Hozzászóló: RockTom76
- 152 , 2007.05.03, 11:30ugyvesz | válasz |
Ja vagy értem akik szídják a gyurcsányt. Állom a vizitdíjat menj el orvoshoz, sűrgősen! Láttom te beveszed azt a maszlagot amit ez a sok majom lopós hazug hazaáruló politikus itt bead a népnek. De nézd nyugodtan a mónika showt az való neked! A gazdasáot meg több módon is rendbe lehetne tenni és az hülyeséget beszél aki azt mondja hogy csak egyféleképpen és csak azzal hogy megint a népet sarcolják meg! Normálisan kéne vezetni az országot! Kettő demokrácia van és jogom van megmondani hogy ami van az nem jó! | |
Hozzászóló: ugyvesz
- 151 , 2007.05.03, 09:55HOSSZÚ CSONTOK ÉJSZAKÁJA | válasz |
Hozzászóló: ugyvesz
- 150 , 2007.05.03, 09:49RockTom76 | válasz |
Hozzászóló: RockTom76
- 149 , 2007.05.03, 08:40és még vmi gondolatmenet | válasz |
Személy szerint én is ismerem a Kárpátia együttwst és hallgatom is a zenéjüket, de én sosem tennék ilyet! Lehet hogy néha forrófejű vagyok meg vannak kirohanásaim, de mindez csak 1 cél érdekében hogy a Hazám igenis fejlődjön! Ez is ugyanolyan eset lesz 75% az esély mint amikor leszúrták pesten azt a cigányt a buszon vagy a villamoson akkor is egyből mindenki a neonácikra fogta aztán kiderült hogy az is egy cigány volt. Vagy mikor az állítólagos terroristák akik videókat küldözgettek kiderült hogy volt rendőr meg lehet sorolni. Ez arra megy ki hogy a nemzeti öntudatot töröljék belőlünk, lassan be lehet tiltani az Árpádsávos zászlót, akkor be lehet majd tiltani a Kárpátia szót és stb. Csak hogy az emberek nehogy véleményt nyílvánítsanak azokról a dolgokról amik történnek manapság! De büntetlenül lehet egyeseknek töntretenni egy országot és egy népet! | |
Hozzászóló: RockTom76
- 148 , 2007.05.03, 08:20még vmi | válasz |
De vegyük már azt észre, hogy ez a játék most is mire megy ki! Vmi érdekcsoport vagy nem tudom én ki vagy mi provokál minket bár én személy szerint El Qúróból ezt is kinézem illetve ebből a brancsból. Amit ezzel a az országgal tesznek egyesek az igenis vérlázító! Ja és ha már a történelem óra is van meg egymás okítgatása akkor vissza lehet menni az ókorba is pl. most a 300-ra gondolok a spártaikról szóló filmre, hogy azok a szabadságért szabad emberként mit tettek hogy feláldozták magukat az országukért! Minden nép összetud fogni csak mi nem! Erre sajnos jó sok példa van a történelmünkből mert nagyhatalom voltunk 1514-ig aztán akkor a nemesség széthúzása miatt a törökök leigáztak minket aztán jöttek a szabadságharcok amikben szintén széthúzások voltak és ellentétek és ezért nem tudtunk sosem nyerni! És most is ez van! Bárki ellen tüntetnék vagy fegyvert fognék aki az országot és a népünket veszélyezteti mind külső és mind belső ellenségre gondolok. Sajnos azt kell mondanom hogy igenis a mostani kormányzat az haza és nemzet ellenes. És ha orbán vagy bárki más ezt csinálná én akkor is ugyanígy gondolkodok! A Hazánk bajban van mindentéren és ez csakis összefogással és paradigma váltással lehetne rendbetenni! De marjátok egymást meg fasiztázzátok meg komcsizatok nyugodtan nem fogunk előre haladni! Ezt kéne már észrevenni BARMOK! | |
Hozzászóló: 1960
- 147 , 2007.05.03, 08:13aljasságok | válasz |
Hozzászóló: RockTom76
- 146 , 2007.05.03, 07:42Balkanizálódás! | válasz |
Személy szerint elitélem a sírrablás tettét bármilyen ember sírjáról legyen szó! De az télleg érdekes hogy mikor szlovákiában vagy erdélyben szintén magyar emberek sírját gyalázzák meg akkor nem történik semmilyen felháborodás!! Csak érdekes módon most van ilyen. Baromság az ilyet a jobboldalra kenni, sztem ez pártállástól független dolog mert ilyet normális ember legyen bármilyen érzelmű(jobbos, balos, liberális, jehova, buddhista, alkaida, stb) NEM TESZ! A másik dolog a múltat végre le kéne zárni és az ország jelenével kéne foglalkozni és ha még van jövője, remélem van jövője kis Hazánknak! Lexarom mi történt Szent István idejében, lexarom mi volt a kádár idejében az érdekel hogy most mi van és hogy lehetne rendbetenni ami el van orbitálisan Qúrva! Azt nagyon lehet érezni hogy a széthúzás megy és szakadékok keletkeznek az emberek között a jobb és baloldal között, a szegény és gazdag között és sorolni lehetne. Megkérdezném én mikor fogunk már ÖSSZEFOGNI és jobbá tenni a Hazánkat! Egyébként sztem ez ugyanolyan műbalhé mint bármi más ami történt az elmúlt fél-egy évben. Van egy olyan mondás hogy: " Oszd meg és uralkodj" Ez szerintem csak figyelemelterélés és hogy összeakarják ugrasztani a magyart a magyarral! Az országunk mindentéren rohad! De ezért tenni kéne vmit hogy ne így legyen ezt a sok hatalom éhes hazaáruló politikai senkiháziakat mindet el kéne söpörni! | |
Hozzászóló: ugyvesz
- 145 , 2007.05.03, 07:26HOSSZÚ CSONTOK ÉJSZAKÁJA | válasz |
Hozzászóló: yo1
- 144 , 2007.05.03, 05:28Hamvasztas? Az se jo.... | válasz |
Hozzászóló: Pizzaxx
- 143 , 2007.05.03, 00:45hah | válasz |
Hozzászóló: dzsemsz_bond
- 142 , 2007.05.02, 23:09! | válasz |
Hozzászóló: dzsemsz_bond
- 141 , 2007.05.02, 23:07! | válasz |
És hogy mit adott Kádár és rendszere az embereknek? Tisztességes munkát, a normális élethez való jogot, és azt hogy akkoriban sokkal inkább vettek emberszámba mint most. | |
Hozzászóló: _CS
- 139 , 2007.05.02, 22:30. | válasz |
http://index.hu/gazdasag/vilag/def070423 http://index.hu/gazdasag/magyar/tulkolt07041 Akkor kérdem én, hogy is van ez? | |
Hozzászóló: janika07
- 138 , 2007.05.02, 22:20bocsánat Dante 1910 | válasz |
Hozzászóló: igal
- 136 , 2007.05.02, 22:11ballagás | válasz |
Ezekben napokban igazán aktuális.Aki csak teheti a "hosszu utat" fogja választani mert hazánkban nincs jövője a demokráciának . | |
Hozzászóló: igal
- 135 , 2007.05.02, 22:00ballagás | válasz |
Ezekben a napokban ez aktuális és aki megteheti ezt az utat fogja választani mert ebben az országban már jó érzésü embernek nincs jövőképe | |
Hozzászóló: roburgk
- 134 , 2007.05.02, 22:00Igazmondás | válasz |
Hozzászóló: drill
- 133 , 2007.05.02, 21:50nagyon jó | válasz |
miszerint: "hitetlenek kádárt nem elrabolták, hanem FELTÁMADT!! Gyurcsány megidézte, és erre életre kelt." További szép estét. :-) | |
Hozzászóló: koborkutya
- 132 , 2007.05.02, 21:26hitetlenek | válasz |
Gyurcsány megidézte, és erre életre kelt. | |
Hozzászóló: kamikazeee
- 128 , 2007.05.02, 20:43??? | válasz |
Mintha azt írtad volna, hogy 56-ban mentek ki az "őseid". Kicsit anakronisztikus ez a két kúria, de te biztosan jobban tudod. Az a kisnemes, aki nálunk volt a főfő földbirtokos, nem igazán szaggatta a hámot meló terén. Nagymamám cseléd volt nála, soha nem járt iskolába, így írástudatlanként halt meg (értsd: a nagyim). Ő mesélte, milyen visszaéléseket követtek el az "urak". Persze, bizonyára köztük is voltak jó emberek. Mert számomra marhára lényegtelen, hogy ilyen színű, hová való valaki. EMBER legyen, illetve EMBERSÉGES. | |
Hozzászóló: Jutocsa
- 127 , 2007.05.02, 20:42átok | válasz |
a sír NIncs sehol a sír a gyilkosok a test se I T T NIncs sehol a test se O T T a csont a gyilkosok NIncs sehol a csont (p. s.) egyszer majd el kell temetNI és nekünk nem szabad feledNI a gyilkosokat néven nevezNI! (1983) A meggyilkoltak, a megkínzottak, a meghurcoltak, a hazájukat elhagyni kényszerülő emberek átka örökké üldözni fogja a "kommunizmus kísérteteit" és azok örököseit. | |
Hozzászóló: colosseo
- 126 , 2007.05.02, 20:35kamikazeee | válasz |
Úgysem tudjuk egymást meggyőzni, mert máshol és másképpen nevelkedtünk, egészen más a környezetünk, és az őseink (Kádárék (többes számban) miatti) történelme. Akik Szálasiék miatt emigráltak, azok sem fogják soha tisztelni Szálasit, ez így természetes. Éppen ezért egy a vége, elítélem a "hullarablást", de nem rendít meg a hír. Úgy látom, sok más magyarországi magyart sem. | |
Hozzászóló: fantomboy
- 125 , 2007.05.02, 20:34THE END az utólsó fújja el a viharlámpát! | válasz |
Hozzászóló: Boleslav
- 124 , 2007.05.02, 20:31colosseo-nak | válasz |
felháborit az az irásod amit megosztottál a nagyközönségel kérdezem ki a fa.. fogja majd megfizetni azt a rengeteg adoságot amiböl anyád nagyanyád jol élt? én! és még jopár magyar ember! | |
Hozzászóló: kamikazeee
- 123 , 2007.05.02, 20:31pista | válasz |
Hozzászóló: kamikazeee
- 122 , 2007.05.02, 20:30colosseo | válasz |
Hozzászóló: pista
- 121 , 2007.05.02, 20:29zizik vagytok | válasz |
Hozzászóló: fantomboy
- 120 , 2007.05.02, 20:28Gazsi Tamásovics Nyikoláj | válasz |
Ez a Gazsi bolond! Honnan veszi, hogy a Kádár csontokat jobboldaliak vitték el? Ez a Gazsi a Mortimer ügyben is telesz-arta a sajtót aztán nem győzött visszakozni. | |
Hozzászóló: colosseo
- 119 , 2007.05.02, 20:24kamikazeee | válasz |
Istenem, köszönöm, hogy Kádár elvtársat elküldted nekünk Magyarországra, mert így van utunk, vízhálózatunk is, villanyunk is, meg még egy csomó dolog, amit ha 30-40 évvel előbbre járnánk, akkor az mind nem lenne! Olyan sivár lenne az országunk, mint a nyugat-európai elmaradott országok! Elegem van a hülyeségeidből!!! | |
Hozzászóló: BaliBoy
- 118 , 2007.05.02, 20:221000 év | válasz |
Apám! 1000 év alatt csak a technika fejlődött. Nem értem, hogy szerinted amikor István kínoztatott meg (ajálom Vácon nézd meg hogyan, mikkel), végeztetett ki embereket a kereszténység nevében miben különbözik Kádárétól. (Maga az a tény, hogy népírtásban vett részt!) Jah abban, hogy a történelem később (jó sok 100 évvel később) elismerte, hogy milyen jót tett. Igaz nem is maradt élő ember aki ellent mert volna mondani mert aki ellent mondott az meghallt a többiek meg beálltak mögé. SZÓVAL A LÉNYEGET MÉG EGYSZER KIEMELEM NEKED: István is tömegeket pusztítatott el (még többet is) és Kádár is. Remélem felfogod fogni, bár a hozzászólásaidat tekintve elég minimális az esély rá! | |
Hozzászóló: kamikazeee
- 117 , 2007.05.02, 20:22Igenis fontos | válasz |
Mindezt a külföldi csapatok behívására írtam reagálásként. DE ne erőltesd magad, tovább már nem várom el, hogy felemelkedj egy hatéves szellemi szintjére. | |
Hozzászóló: Boleslav
- 116 , 2007.05.02, 20:20Sajnos | válasz |
Ezzel megváltoztattuk a történelmet? Méltóbban fogunk e emlékezni a Kádár miatt emigrált vagy kivégzett emberek tetteire? Csökken az az államháztartási hiány amiböl 15 évig jol éltünk és még vagy 50 évig törlesztjük? Sajnos nem! Ezekkel a tettekkel nem vagyunk jobbak ! sőtt UGÍAN OLYAN MOCSKOS NEMZETTÉ FOGUNK VÁLNI MINT '56- UTÁN TETTÉK AZ KÁDÁRÉK ! | |
Hozzászóló: javori_istvan
- 115 , 2007.05.02, 20:16Keményen | válasz |
Mint a Kádár-rezsim volt – és máig engesztelhetetlen - ellenfelének legyen szabad pár szót szólnom Kádár János és Kádár Jánosné földi maradványainak elrablásáról, a Kádár-síremlék meggyalázásáról. http://nol.hu/cikk/444953/ | |
Hozzászóló: colosseo
- 112 , 2007.05.02, 20:10Istike | válasz |
Hozzászóló: kamikazeee
- 111 , 2007.05.02, 20:10Tudod, picur | válasz |
Hozzászóló: colosseo
- 110 , 2007.05.02, 20:07elég mára | válasz |
Nem tudsz olyan tényeket mondani, amit Kádárnak köszönhetsz. Ami vetekszik azzal a sok rosszal amit tett a saját (ki tudja?) nemzete ellen! Képzeld el, hol tartanánk, ha 1956-ban nem verik le a forradalmat! Évtizedeket veszítettünk! Viccel elütötted a dolgot, de nem írtál semmit amit Kádárnak köszönhetsz. Amíg valaki több rosszat mint jó tesz, arra nem lehet mondani hogy jó ember volt. Rossz sem. Persze ez nem ok a hullarablásra, amit elítélek, de nem síránkozom miatta olyan látványosan mint te, mert az már nevetséges. Na mindegy, én megyek dolgozni egy kicsit, annak több értelme van, mint a fórumozásnak! Lassan rájövök, hogy a jobb- és baloldal már annyira önfejű, hogy nem lehet arról meggyőzni egyiket sem, hogy a másik véleményében is lehet igazság. | |
Hozzászóló: fantomboy
- 109 , 2007.05.02, 20:04Sors nem ver bottal. | válasz |
Lehet hogy elvtásrsai megkésett bebalzsamozásra vitték. Az is lehet, hogy dühtől elborult agyúak vitték el. De az sem lehetetlen, hogy a szódabikarbóna volt kevés. | |
Hozzászóló: Istike
- 108 , 2007.05.02, 20:04Re: fröcsögés??? | válasz |
Hozzászóló: joey
- 106 , 2007.05.02, 20:00... | válasz |
Bar Nagy Imre szegeny most lehet hogy mosolyog a sajat sirjaban, miutan Kadar ur oly nagy gerincesseggel jeloletlen sirba pakoltatta egykori bajtarsat szinten roppant gerinces felakasztatasa utan... Talan mondhatnank hogy megerdemelte, de ilyet mar nem illik mondani itt a nagy 21.szazadi europaisagban. Bar azert a gyilkos az talan meg ma is gyilkosnak szamit... | |
Hozzászóló: kamikazeee
- 105 , 2007.05.02, 19:58Addig jó | válasz |
Ne sírjunk, amíg 1-1,5 órákat tudunk interneten fórumozgatni. "Tehát, az utakon, közigazgatáson, vízvezetékeken, ..., közbiztonságon kívül mit köszönhetünk a rómaiaknak? Semmit!" :)))) | |
Hozzászóló: javori_istvan
- 104 , 2007.05.02, 19:57Az utolsó könyv | válasz |
– Mit szólsz hozzá? – kérdezte szomorúan. Megdöbbenve olvastam, hogy rég elhunyt miniszterelnökünk barnuló csontjait fehér kesztyűs kezek emelték ki a mély sírból, s a lábszárcsontokon ott lógtak a cipők. Óvatosan, lassú mozdulatokkal dolgozott az exhumálást végző személy, aki féltő gonddal, szinte simogató aprólékossággal szedte össze a maradványokat. A múlt nem hagyja magát, jelen akar lenni. Úgy, mint a könyvekben. Jelenné válik a történelem, a régi gondolat. A képzelt világ újjászületik minden új olvasóban, néha folytatódik is...: Bornemissza Gergelyt fehér galamb kísérte egész életén át. A szegény, jó vitéz nem őszült meg soha, rabbilincsben állt egy rozsdás lámpavas alatt. A grundon ház épült, Nemecsek sírján virág nyílt. Ivánt, a Hontalant már nem háborgatta sem a hold, sem a kegyetlen Ponczius Pilátus lovag, Júdea ötödik helytartója. Vitay Georgina – a szép árva kislány – túlélte a 2. világháborút, talán még az ötvenes éveket is... Harry Potter, a villámsebhelyes fiú elvarázsolta az egész világot, s a távoli Magyarországot is. Winston Smith újra megtalálta és megszerette a Nagy Testvért. Az űrhajó leszállt az elpusztult bolygón. A robotok megvizsgálták a porlepte, felperzselődött nagyvárosok maradványait, az apró falvak hamuvá lett házait, kertjeit. Megmerevedtek: a „túlélők” torz csontvázai előtt, a néhány csontdarabra kötözött bombamaradványtól. Egy kazamata mélyén egy üregben furcsa tárgyra bukkantak. Szétszedték, elemezték, savval maratták, tűzben égették... Az Utazó elmosolyodott: a robotok megtalálták az utolsó – viszonylag épen maradt – könyvet. | |
Hozzászóló: kamikazeee
- 103 , 2007.05.02, 19:53Ja, bocs | válasz |
Nézd meg a Bryan életéből azt a részt, ami úgy indul, mit köszönhetünk a rómaiaknak! És aztán meg magadban nézz körül picit, haver. De vigyél bányászlámpát, mert nagyon sötét lesz. | |
Hozzászóló: colosseo
- 102 , 2007.05.02, 19:52hullrablók | válasz |
Azzal nem értek egyet (sokadmagammal), amiket összehordtok Kádárról, holott egyikőtök sem ismerte sem őt, sem a munkásságát. Írogathattok még, de szent embert úgysem tudtok belőle csinálni, mert sok gonoszságot is elkövetett, amit ti sem tudtok megmagyarázni. Ennyi. | |
Hozzászóló: goozy
- 101 , 2007.05.02, 19:51Mentegetés? | válasz |
Hozzászóló: fantomboy
- 99 , 2007.05.02, 19:49Barguzinba? | válasz |
-mítosz további generálásra! Azon vicces már-már morbid gondolat jutott eszembe, hogy ha a Petőfi kutató Morvai a Petőfi csontok helyett a Kádár csontokat vinné vissza Barguzinba akkor Kádár végre méltó helyre kerülne. | |
Hozzászóló: colosseo
- 98 , 2007.05.02, 19:48Istike | válasz |
Hozzászóló: javori_istvan
- 97 , 2007.05.02, 19:48Az utolsó | válasz |
Ez a provokáció meg mire volt jó?! A jó érzésű emberek szimpátiája (ez után a tett után): KÁDÁRÉ! | |
Hozzászóló: Istike
- 96 , 2007.05.02, 19:47Re: colosseo-nak!! | válasz |
Hozzászóló: goozy
- 94 , 2007.05.02, 19:44mire jó a csont | válasz |
Hozzászóló: OFI
- 93 , 2007.05.02, 19:43kamikazee | válasz |
Nem magamtól írtam , de egyetértek minden sorával . "Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Magyar Antifasiszta Liga Kádár János Baráti Kör Marx Károly Társaság Május 1. Társaság Társadalmi Demokráciáért Mozgalom Magyar Szocialista Munkáspárt Magyarországi Munkáspárt 2006 20/9851015 " Kik ezek , gittegylet ? Fel kellene már ébredni végre ! | |
Hozzászóló: colosseo
- 92 , 2007.05.02, 19:42Mire haználják a csontokat? | válasz |
Jósolnak belőle? Vagy megidézik Kádár János szellemét, hogy tegye jóvá, amit elrontott? Vagy átviszik őket Oroszországba, nyugodjon abban a földben? Vagy eladják Ázsiába, porrá törve serkentik a nemi vagyat? Mit csinálhatnak a csontokkal? | |
Hozzászóló: goozy
- 91 , 2007.05.02, 19:40A bűn az csak bűn marad! | válasz |
Hogy pusztán keresztényi könyörületből Bocsássunk meg , Lépjünk tovább Bocsássunk meg azoknak Kik gyermeket lánctalppal tapostak Akik a sortüzet vezényelték? Bocsássunk meg a mészárlásért A sok évnyi kegyetlen megtorlásért? Felejtsük el, Hogy arccal lefelé temették a Magyart? Hogy sokaknak csak az emigráció maradt? Felejtsük el, A kínzások iszonyú borzalmait, A halálra ítéltek utolsó szavait? Bocsássunk meg, S majd ítél a történelem? Hát nem! Nem és Nem! | |
Hozzászóló: kamikazeee
- 90 , 2007.05.02, 19:39hmmm... | válasz |
Hozzászóló: colosseo
- 89 , 2007.05.02, 19:38plusz még | válasz |
:))) | |
Hozzászóló: OFI
- 88 , 2007.05.02, 19:36re-bal | válasz |
A kinyilatkoztatások kora már lejárt ! | |
Hozzászóló: colosseo
- 87 , 2007.05.02, 19:36baloldali logik | válasz |
Erre a hírre is már jönnek is a cikkek, nyilatkozatok a baloldalról, hogy biztosan egy szemét jobboldali volt. Sőt, a szélsőjobbosok. Biztosan előre megtervezett akció volt, és legalább 150-en voltak! A nácik! Meg a neonácik! Sőt, biztosan antiszemiták is voltak mellesleg! :))))) Nevetséges az egész hercehurca! | |
Hozzászóló: kamikazeee
- 86 , 2007.05.02, 19:34fantomboy | válasz |
Hozzászóló: ocsi111
- 85 , 2007.05.02, 19:33HE | válasz |
ugyanazok voltak, mint akik rálőttek a Rendőrpalotára. Szilvássy és a titkosszolgálatok, riogathatnak újra a fasiszta csőcselékkel. Különben meg ki nem sz.arja le? 1956-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtása után kivégzett 229 embert - csaknem harmaduk 24 évnél fiatalabb volt! - Ti mit csináltatok Nagy Imre, Mansfeld Péter és a többiek tetemével a 303-as parcellában? Igaz vagy nem, hogy meggyalázva, mésszel és ****ral összeégetve tettétek, jeltelen sírba? Igaz-e elvtárs? Ez embertelen, az nem volt az? Nem veszed észre, hogy ha nem provokáció volt, aki csinálta, olyan mint a párja. Minden ocsmány zsarnok és hazaáruló ezt érdemli. Nem jár más a többi komcsinak se. egyértelmű provokáció, ahogy általában a sírgyalázások 99%-a. Valahogy újra kellett éleszteni a kádárinosztalgiát és "Védjük meg Kádárt!" jelszóval ezt ötlötték ki. Egyébként szánalmasak Szilvásy ötletei kezdve a terrorveszélyek bizonygatásától a rendőrségi palotára való lövöldözésig. Ez is egy ilyen húzás volt, hogy legyen miről karattyolni és hogy mindenki gonosz, aki nem szereti Kádárt. Cirkusz a népnek, hogy legyen mivel etetni a saját beetettjeiket, akik már-már kezdenek éhen maradni. Orbánt már ők is únják, viszont kádárért még összefoghatnak így a fasisztanácifideszesek ellen. Valaki fizetett néhány suhancnak néhány százezrest, aztán most van miről beszélni, lehet a szittyafidesznácikról beszélni az ügy kapcsán. | |
Hozzászóló: fantomboy
- 84 , 2007.05.02, 19:32vannak még élő tanuk! | válasz |
A kádárizmus az idézet kapcsán egy nemzet tömeggyilkosa is volt! Amely eljátszotta, elsakkozta akkor a mai jelenünket. -És még van aki ízes dicskönyvet ír róla. Van azért aki még emlékszik. | |
Hozzászóló: fertilio
- 83 , 2007.05.02, 19:32remélem | válasz |
Hozzászóló: kamikazeee
- 82 , 2007.05.02, 19:29OFI! | válasz |
Hozzászóló: javori_istvan
- 81 , 2007.05.02, 19:27Mindent lehet?! | válasz |
Hozzászóló: bal
- 80 , 2007.05.02, 19:27A XX.század legnagyobb magyar politikusa volt | válasz |
Szélsőséges rasszista, neonáci megnyilvánulások, fenyegetőzések és fegyveres harcra szóló nyílt felhívások: Mindig Újra Kezdjük, emlékművek elleni barbár támadások után, a sötét erők újabb aljas gaztettre vetemedtek. A temetőben sírjából kihantolták Kádár János földi maradványait, és kifosztották sírját. Meddig engedhető meg a politikai téboly fokozása? Meddig tűrjük el a barbár sötét erők utcai garázdálkodását, emlékművek megrongálását és a sírgyalázást. Állítsuk meg a gyilkos politikai tébolyt! Meddig kell még várni, hogy a hatalom a fasiszta háborús bűnösök rehabilitálása, az ordas eszmék terjesztőivel szemben tanúsított bátorító elnézés helyett végre határozottan fellépjen és megfékezze a sötét erőket. Követeljük az elkövetett gaztettek gyors kivizsgálását, a bűnösök szigorú felelősségre vonását és példás megbüntetését. Lehetetlen nem észre venni a kapcsolatot, a Kádár János személye elleni gátlástalan mocskolódó hadjárat és a barbár sírgyalázás között. A sírgyalázásra válaszoljunk Kádár János 95 születésnapjának és temetése 18. évfordulójának méltó megünneplésével. Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Magyar Antifasiszta Liga Kádár János Baráti Kör Marx Károly Társaság Május 1. Társaság Társadalmi Demokráciáért Mozgalom Magyar Szocialista Munkáspárt Magyarországi Munkáspárt 2006 20/9851015 | |
Hozzászóló: Bobbyka
- 79 , 2007.05.02, 19:26Elvtársaknak | válasz |
Hozzászóló: colosseo
- 78 , 2007.05.02, 19:25MŰFELHÁBORODÁS az egész! | válasz |
Hozzászóló: bal
- 77 , 2007.05.02, 19:25bal | válasz |
A Magyar Kommunista Munkáspárt mélységes aggodalmának és felháborodásának ad hangot Kádár János sírjának meggyalázása miatt. Elítéli mindazokat, akik a sírgyalázást elkövették, vagy elősegítették. A Munkáspárt követeli: a kormány azonnal és a leghatározottabban ítélje el az eseményt. A nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőrség találják meg a tetteseket. A Munkáspárt minden parlamenti és parlamenten kívüli párthoz felhívással fordul: függetlenül attól, hogy mit gondolnak Kádár János történelmi helyéről, ítéljék el a barbár tettet. Budapest, 2007. május 2. Munkáspárt Elnöksége | |
Hozzászóló: kamikazeee
- 76 , 2007.05.02, 19:25Amúgy | válasz |
Hozzászóló: bal
- 75 , 2007.05.02, 19:24Gyalázat | válasz |
sírgyalázást. Állítsuk meg a gyilkos politikai tébolyt! Meddig kell még várni, hogy a hatalom a fasiszta háborús bűnösök rehabilitálása, az ordas eszmék terjesztőivel szemben tanúsított bátorító elnézés helyett végre határozottan fellépjen és megfékezze a sötét erőket. Követeljük az elkövetett gaztettek gyors kivizsgálását, a bűnösök szigorú felelősségre vonását és példás megbüntetését. Lehetetlen nem észre venni a kapcsolatot, a Kádár János személye elleni gátlástalan mocskolódó hadjárat és a barbár sírgyalázás között. A sírgyalázásra válaszoljunk Kádár János 95 születésnapjának és temetése 18. évfordulójának méltó megünneplésével. Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Magyar Antifasiszta Liga Kádár János Baráti Kör Marx Károly Társaság Május 1. Társaság Társadalmi Demokráciáért Mozgalom Magyar Szocialista Munkáspárt Magyarországi Munkáspárt 2006 Budapest, 2007. május 2. Munkáspárt 2006 sajtóiroda 20/9851015 | |
Hozzászóló: goozy
- 74 , 2007.05.02, 19:24A gyalázatos nem nyughat! | válasz |
Hozzászóló: colosseo
- 72 , 2007.05.02, 19:20kamikazee | válasz |
Hozzászóló: ocsi111
- 71 , 2007.05.02, 19:20HE | válasz |
Vagy ugyanazok voltak, mint akik rálőttek a Rendőrpalotára. Szilvássy és a titkosszolgálatok, riogathatnak újra a fasiszta csőcselékkel. Különben meg ki nem sz.arja le? 1956-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtása után kivégzett 229 embert - csaknem harmaduk 24 évnél fiatalabb volt! - Ti mit csináltaK Nagy Imre, Mansfeld Péter és a többiek tetemével a 303-as parcellában? Igaz vagy nem, hogy meggyalázva, mésszel és sz.arral összeégetve tették, jeltelen sírba? Igaz-e elvtárs? Ez embertelen, az nem volt az? Nem veszed észre, hogy ha nem provokáció volt, aki csinálta, olyan mint a párja. Minden ocsmány zsarnok és hazaáruló ezt érdemli. Nem jár más a többi komcsinak se, | |
Hozzászóló: OFI
- 70 , 2007.05.02, 19:20Utoljára | válasz |
"Aki még el nem gárgyult" annak észre kell venni, hogy Kádár (Czermanik, Csermanek, Barna, Lipták) és bandája, valamint az MSZMP-re keresztelt (MKP, KMP., BÉKEPÁRT, MDP) erkölcsi, anyagi, egészségügyi és tudati értelemben,- a sárba tiporta nemzetünket. Ugyan ezt teszi most, az M-betűvel csökkentett utódpárt és vezetői. Moldova "siker" könyve azt sugallja az olvasóknak, hogy Kádár gerinces, művelt, határozott, az adott körülményekhez jól alkalmazkodó nagyformátumú politikus volt. Moldova természetesnek és dicséretesnek tartja, hogy a jellemtelen, szakmáját soha nem művelő műszerész segéd, aljas hazaáruló, irányította a tíz millió ember életét, és hazárdjátékosként játszott egy nemzet jövőjével! Mérhetetlen nagy összegű külföldi kölcsönök felvételével biztosította a legvidámabb barakk lakóinak a langyos jólétet, a nyugati életszínvonaltól és átlagéletkortól való döbbenetes nagyságrendű lemaradást! Mind a közszolgálati, mind pedig a kereskedelmi tévéadók bőséges időtartamban népszerűsítik Moldova nézeteit, a gyengeelméjűekre jellemző, bárgyú mosollyal kísért kádári tirádáit. A nyugati határon kiépített aknazárakkal, szögesdrótokkal, útlevélkiadások megnehezítésével, a rádió és tévé adások cenzúrázásával, valamint a nyugati rádióadók zavarásával, továbbá a pártpropaganda eszközeivel fosztották meg az embereket e tisztánlátástól, és az igazság megismerésétől. Ezzel elérték, hogy a tájékozatlan tömeg hitt Kádár a "fejlett szocialista társadalom alapjai lerakását" hirdető nyilatkozataiban, elhitte, hogy a kapitalizmus a pusztulás stádiumában van, hogy a mérhetetlen nyersanyagtartalékokkal rendelkező hatalmas Szovjetunió vezetésével, expressz sebességgel rohanunk a minden földi jót biztosító kommunista társadalom megvalósítása felé. Gyakorlatilag ez jellemezte Kádár - számokkal kimutathatatlan - politikai és szakmai IQ-ját! Hasonló módon lehetne felmérni azoknak az IQ-ját is, akik történelmünk legvéresebb kezű despotájának, valamint legnagyobb árulójának minden piszkos "életművét" igyekeznek megmagyarázni és patyolat-tisztára mosni, ha mással nem, akkor a Moldova-féle "elgárgyult" tollforgatók könyveivel, cikkeivel és tévés interjúikkal. | |
Hozzászóló: OFI
- 69 , 2007.05.02, 19:18Namég. | válasz |
Történelem (gyakran) ismétli önmagát! Az egykori szocialista táborhoz tartozó államokban meghonosodott az állampolgárok megfélemlítése, megtévesztése és elbutítása. Szovjet mintára Kádár vezette be, hogy az ötéves terveken belüli éves tervteljesítési statisztikai adatok megjelenjenek a párt központi lapjában,- a Népszabadságban. Természetesen - jó és figyelmes vezetőhöz méltóan -, személyesen ellenőrizte a közlésre készült adatokat, mivel jól ismerte azt a közmondást, miszerint: "gazda szeme hizlalja a jószágot". Kádár rendszeresen "felhizlalta" az évek során egyre csökkenő tendenciát mutató számadatokat. Ebben készséges segítőtársa volt Havasi Ferenc, miniszterelnök helyettes, KB és PB tag, valamint számos más állami, illetve pártfunkciók főhopmestere. Amikor a népgazdasági mutatók romlása kezdett erőteljesebbé válni, 1979-ben, Bálint József, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke, elkészítette a tervteljesítés összesítő adatait és bemutatta Kádárnak, a Népszabadságban közzétételre tervezett anyagot. Kádár megdöbbenve látta, hogy a tervteljesítési mutatók többsége nem éri el a 100%-ot., de olyanok is voltak, amelyek 90%-ot is alig alatt "vegetáltak. Azonnal hívta Havas elvtársat, és kettesben agitálták Bálintot, hogy "srófoljon fel" minden adatot 100% fölé. Miután Bálint József erre nem volt hajlandó, ezért felszólították, hogy nyújtsa be lemondási kérelmét. A 49 (!) éves KSH elnököt korkedvezménnyel nyugdíjazták, és Nyitrai Ferencnét nevezték ki a KSH elnökévé. Nyitrainé 10 évig mérhetetlen szorgalommal srófolgatta Kádárnak (és a közvéleménynek) a statisztikai adatokat 100%-fölé, érdemei elismeréseként (1985-89-ben) a brit Királyi Statisztikai Társaság tiszteletbeli tagjává, (1984-89-ben) az Európai Statisztikusok Konferenciája alelnökévé, majd a rendszerváltozást követően a JPTE és a Miskolci Egyetem díszdoktorává, 1991-ben a Magyar Tudományos Akadémia Statisztikai Bizottságának tagjává választották. 1988-ban Állami Díjjal, 1994-ben Fényes Elek és Keleti Károly emlékérmekkel ismerték el eredményes munkáját. Elképzelhető, hogy a valóságtól gyökeresen eltérő, valótlan (DÜBÖRGÕ) gazdasági mutatókkal való "bűvészkedést",- Medgyessy, Gyurcsány és Kókai elvtársak Kádártól, Havasitól vagy Nyitrainétől vették át (örökölték), felismerve, hogy a nyilvánosság előtt elkövetett (gátlástalan) hazugságokat, számos hazai vagy külföldi intézmények is honorálják. | |
Hozzászóló: VIKTORIOUS
- 68 , 2007.05.02, 19:18Igaza van colosseo-nak | válasz |
Hozzászóló: OFI
- 67 , 2007.05.02, 19:16Még | válasz |
KÁDÁR, A PURITÁN ÉS A VAGYONTALAN Kádár számos híve (jobb híján) azzal védelmezi kacsingatós és virslit osztogató bandavezérét, hogy milyen "egyszerű körülmények között élt" és egy fillér sem tapadt a kezéhez. Vizsgáljuk meg ennek a (széles körben elterjedt) állításnak a valóság tartalmát. Kádár puritánsága részbeni igénytelenségével (!) és nagyfokú primitívségével magyarázható. Tévét évente csak egyszer nézett (május elsején, a moszkvai díszszemlét, valamint szovjet elvtársai felvonulását), és személyesen tiltotta meg, hogy az akkori két magyar tévéadó hétfői napokon sugározzon. Kádárnak gyakorlatilag minden jobb üdülőhelyen, vadásztanyán és pártobjektumban fenntartott lakosztálya volt, a balatonaligai pártüdülőben még a KB tagoktól is több méter magas drótkerítéssel elkerített rezidencia állt a rendelkezésére, a pártuszodában pedig pihenőszoba várta megfáradt testét. A biztonsági "gorillák",- a medence és az épület körül vizslattak, pontosan úgy, mint a TANÚ c. filmben láthatták a nézők, bár ott a rendező nem tűntette fel az épület körül settenkedő biztonságiakat. Kádár számára mindig behozták a legújabb nyugat filmeket, amelyeket csak (Sztalinhoz hasonlóan) egy kiváltságos galeri társaságában tekintett meg. Hasonló módon beszereztetett saját céljára minden olyan korszerű nyugati terméket, ami felkeltette a figyelmét, bár ebben engedékenyebbnek mutatkozott, mert a az általa és (főként) Mária asszony számára privilegizált helyzetben lévő "ügyeletes" kedvencek is olcsón (bagóért) hozzájuthattak speciális "magazinjaikban" olyan termékekhez, amelyeket (hétfő kivételével) a "pórnép" csak Aczél elvtárs és Lendvai elvtársnő által engedélyezett nyugat filmekben láthatott. A Kádár házaspár a Bajza utcai pártszálló és étterem rendszeres látogatója volt, és olyan menüből válogattak, amelyet a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány munkásai csak hírből ismertek. Arról nem is beszélve, hogy bejelentkezésük esetén, a párt főguruk közül csak 2-3 személy (házaspár) kapott belépési engedélyt, a mintegy 100-120 főre méretezett étterembe, mert sem Kádár, sem Mária asszony nem szerették a "tömeget". A "vagyontalan" Kádár hagyatéka (kisebb részének) árverezése során közel 100 millió folyt be a kasszába! De úgy is vizsgálható a kérdés, hogy kinek, mit és miért gyűjtögetett volna a gyermektelen Kádár házaspár (?), amikor MINDENÜK MEGVOLT! Mindenhol, mindig, minden és mindenki a rendelkezésükre állt: szakácsok, orvosok, gépjármű, különvonat (vagy vagon), repülőgép, motorcsónak, sétahajó, őrző-védő szolgálat, kísérővadász, horgászmester, titkárnő, vadászterület, kilövésre kiszemelt vad, szállodai rezidenciák, és kívánságra zenekar vagy Hofi-féle szórakoztató komédiások. Kizárólagos használatukra, illetve (részben) vendégeik számára! Az a tény, hogy Kádár csak a "legócskább" cigarettát szívta, nem a szerénységére utal, hanem megszokására, igénytelenségére, tudatlanságára és nemtörődömségére (pl.: környezetével szemben). Mindezekért nem lenne helyes glóriát fonni a feje köré, és marxista-leninista istenként imádni! | |
Hozzászóló: dante1910
- 66 , 2007.05.02, 19:16fantomboy-nak! | válasz |
Hozzászóló: colosseo
- 64 , 2007.05.02, 19:14elpazarolt évtizedek | válasz |
Elég a sok MŰFELHÁBORODÁSBÓL! Egyikőtök sem ismerte, a történelmi ismereteitek is max. átlagosnak mondható, fogalmatok sincs milyen ember volt. Nem is lehet, mert akkoriban a történelmet is meghamisították, hamis adatokkal szopatták a népet (ismerős a helyzet?)! Műfelháborodás az egész, mivel érzelmileg egyikőtök sem kötődött hozzá, nem ismertétek milyen politikus, nem ismerétek milyen magánember! Engem semmivel sem háborít fel jobban a dolog, mint amikor a temetőben a rokonaim sírjáról elviszik a márványvázát. Ennyi! | |
Hozzászóló: OFI
- 63 , 2007.05.02, 19:13re-kamikazee | válasz |
KÁDÁR, RÁKOSI ÉS A KV Kádár volt Rákosi egyik legnagyobb csodálója és támogatója. Rákosi iránti ragaszkodása (hithű bolsevikhoz méltóan) akkor sem változott, akikor szeretve tisztelt főnöke intézkedésére őt is letartóztatták (1951-ben), és csak azért kerülte el a vallatással járó procedúrát, mert minden eléje tett jegyzőkönyvet szó nélkül aláírt, mindent bevallott és készséggel együttműködött kihallgatóival. Talán ennek köszönhette azt is, hogy Rajkkal ellentétben nem ítélték halálra, és börtönévei alatt - viszonylag - elfogadható bánásmódban részesült. Kiszabadulását követően (1954-ben) azonnal jelentkezett "szolgálattételre" Rákosinál (mintha mi sem történt volna) és örömmel konstatálta, hogy Rákosi intézkedésére kapott egy összkomfortos (bebútorozott) lakást, egy 250 kötetes könyvtárat, négyhetes üdülési beutalót), valamint mai értékben kifejezve, kb. 10-12 millió forintnak megfelelő "bánatpénzt".. Bár (vélt és valós) nimbusza fenntartása és növelése érdekében nem állt a nyilvánosság elé, hogy megcáfolja azt a hírt, miszerint Farkas Vladimír ÁVH-s kihallgatója fizikai kényszert alkalmazott vele szemben, az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) PB-hez írt levelében a következőket rögzítette: "Tisztelt Politikai Bizottság! Tegyék lehetővé számomra, hogy személyesen adhassam elő a Központi Vezetőségnek: MIÉRT TETTEM FIKTÍV VALLOMÁSOKAT 1951-ben DURVA FIZIKAI KÉNYSZERÍTÕ ESZKÖZÖK ALKALMAZÁSA NÉLKÜL. (Sic!) Elvtársi üdvözlettel: Kádár János". | |
Hozzászóló: fantomboy
- 62 , 2007.05.02, 19:12Tömeggyilkos. | válasz |
Nem csak Kádár volt tömeggyilkos, hanem maga az un. kádárizmus is! Tömeggyilkosságot nem csak vér áldozattal lehet elkövetni! | |
Hozzászóló: kamikazeee
- 61 , 2007.05.02, 19:11Meddő vita | válasz |
Hozzászóló: colosseo
- 60 , 2007.05.02, 19:08kamikazee | válasz |
Ha te normálisnak tartod, hogy Kádár magyarokat öletett halomra az oroszokkal, akkor ezek szerint semmi rossz nincs abban, hogy sokan pl. Hitlert tisztelik a tetteiért... | |
Hozzászóló: kamikazeee
- 59 , 2007.05.02, 19:07colosseo! | válasz |
Hozzászóló: kamikazeee
- 58 , 2007.05.02, 19:02fantomboy! | válasz |
Hozzászóló: kamikazeee
- 57 , 2007.05.02, 18:59colosseo-nak | válasz |
Hozzászóló: colosseo
- 56 , 2007.05.02, 18:58hahaha | válasz |
Hozzászóló: fantomboy
- 55 , 2007.05.02, 18:57Kádárizmusra alapozva? | válasz |
Hát igen, valóban elítéljük! De elítéljük a miniszterelnököt is aki folyamatosan a kádári nosztalgiára alapozza "uralkodását". Ilyen formán is közösséget vállalva a tömeggyilkos kádárizmussal. | |
Hozzászóló: kamikazeee
- 54 , 2007.05.02, 18:57pardon | válasz |
Hozzászóló: kamikazeee
- 53 , 2007.05.02, 18:56Örüljetek neki, kis ágybapislantók | válasz |
Hozzászóló: colosseo
- 52 , 2007.05.02, 18:52ki volt? | válasz |
Hozzászóló: fantomboy
- 51 , 2007.05.02, 18:47politika.... | válasz |
Dante! Kádár élő emberben tett vagyis tétetett kárt az akasztófák árnyas kertjében. Mégis sokáig szabadon "mászkált". Halála után pedig mítosszá próbálják tenni bizonyos újhullámos szocialista vörösfarkasok. Szerintem most a 'mítosz múmifikosz szíjáték' első felvonásának jeleneteit szemlélhetjük életünk szürke képkockáiban. -Vajon kinek jó ez a csontrablás? Ki profitál belőle? | |
Hozzászóló: VIKTORIOUS
- 50 , 2007.05.02, 18:47Szánalmas maszoposok. | válasz |
Kádár bűnei magbocsájthatatlanok. Kommunista tömeggyilkos volt, aki valóban nem nyughta szent földön. És ne gyertek itt nekem a keresztény erkölcsökkel, meghogy mindenkit megillet a végtisztesség. Mért hiszem azt hogy ha Szálasi Ferenc sírját kúrták volna szét, akkor csak a "megérdemelteazaszemét" jelzőt kapta volna????? Neki persze nem járna a végtisztesség. Azok, akik arról ugatnak hogy milyen jó volt a Kádár-korszakban, az nyissa ki a 12.-es történelemkönyvet, és máris láthatja hogy a korszak az életszínvonal magasan tartásáról szólt, amíg a gazdaság belülről rohadt, és az óriási kölcsönökkel kompenzálták, amit még most is fizetünk. És végül, aki szerint Orbán miatt volt, azt nem tudom igazából definiálni. Egyszerűen genetikailag degenerált. Már megszokhattuk hogy minden bajnak Orbán az oka. Az mtv-t is csak azért gyújtották fel, mert Orbán uszította a népet. Gyurcsánnyal szembeni elégedetlenségről szó se volt, igaz drága maszoposok??? Az agyatokat elborította a vörös köd, és mindent csak azon keresztül láttok. | |
Hozzászóló: dzsedi
- 49 , 2007.05.02, 18:40romin 11-nek | válasz |
Hozzászóló: Ronin11
- 47 , 2007.05.02, 18:39Ezt már minősíteni sem lehet.. | válasz |
Akiket üldöztek,bebörtönöztek,tönre tettek Kádár alatt,már nagyon öreg emberek. Biztosan nem ők tették. 89 óta senkinek eszébe nem jutott ilyen galádság.. Mindennek van határa,s ez a cselekedet túlment minden határon. Keményen,kőkeményen megbüntetni a tetteseket!! Úgy vettem észre,hogy a magyar rendőrség,akit akar azt el is kapja.. Hát ezeket kapják el!! | |
Hozzászóló: foltoska
- 46 , 2007.05.02, 18:37Minek? | válasz |
Hozzászóló: dzsedi
- 45 , 2007.05.02, 18:37minek | válasz |
Hozzászóló: dante1910
- 44 , 2007.05.02, 18:36agybeteg. | válasz |
Hozzászóló: foltoska
- 43 , 2007.05.02, 18:35Minek? | válasz |
Hozzászóló: kamikazeee
- 42 , 2007.05.02, 18:33Szánalmas bunkók | válasz |
Ezen a fórumon jókat lehetett eddig anyázgatni, normális vitákra is sor került, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen szemétláda alja népség is regisztrál ide egyszer. Sok mindenből viccet csináltunk jobbról-balról, de ez már túlmegy minden határon. OFI, csak, hogy kicsit gömbölyűbb legyen a kép:"Rajk László belügyminisztert, aki maga is bűntársa volt Rákosinak a Mindszenty elleni és más perek koholásában, kémkedéssel gyanúsították, halálra ítélték és kivégezték. Előbb azonban kényszerítették, hogy a tárgyaláson vallja magát bűnösnek. Kádár János, aki részt vett Rajk elítélésében, nem sokkal később maga is börtönbe került." De ma már azt hiszem, kurvára nem érdekel senkit, hogy tárgyilagosan ismerje meg a tényeket. Mindegy, lassan tényleg kezdem elhinni, hogy "kurva" ország lettünk. Bár, még mindig bízom, a józan ész erejében, az összefogában a söpredék ellenében. | |
Hozzászóló: foltoska
- 41 , 2007.05.02, 18:33Kinek minek? | válasz |
Hozzászóló: dzsedi
- 40 , 2007.05.02, 18:32no no | válasz |
2. Mit kell szittyázni? Magyarok csak a jobbolalon vannak? Aki balos, nem magyar? Hogy van ez? 3. Amikor a magyar temetőket rabolták ki, és szlovák, román lakótelepet emeltek rá, akkor miért nem tiltakoztatok? | |
Hozzászóló: foltoska
- 39 , 2007.05.02, 18:31??? | válasz |
Hozzászóló: fulopatya
- 37 , 2007.05.02, 18:25? | válasz |
Hozzászóló: waranus
- 36 , 2007.05.02, 18:23isteni színjáték | válasz |
DNS vizsgálaton esik át és klónozni kívánják a párközpont lánglekű genetikusai a tb költségvetés terhére. Éjjen a párt! | |
Hozzászóló: antikommunista
- 35 , 2007.05.02, 18:20Hajrá fidesz | válasz |
Ha a fideszes elvtársak elbonthatják a kordont amit a terroristáik ellen emeltek, amig az MTV-t felgyújthatják és a rendőrök ellen harcolhatnak addig itt nem lesz rend! | |
Hozzászóló: roburgk
- 34 , 2007.05.02, 18:16Őslénypark. | válasz |
Hozzászóló: OFI
- 33 , 2007.05.02, 18:15Ez is ő volt ! | válasz |
Közismert, hogy Kádár szoros elvtársi és baráti kapcsolatban volt Rajk Lászlóval, gyakran vendégeskedett a Rajk családnál, és térdén lovagoltatta a kis Rajk Lacikát. Amikor az ÁVO ugrásra készen állt Rajk letartóztatására, Kádár vállalta, hogy bokros teendői ellenére, tiszteletét teszi Rajknál, majd sakkozással tereli el barátja figyelmét, nehogy észlelje a lefüggönyözött ablakú fekete kocsik rajzását lakása közelében, és (esetleg) akadályt gördítsen az ÁVO-sok felelősségteljes munkája elé. Az összehangolt akció olyan sikeres volt, hogy akkor berregett fel a bejárati ajtó fölé szerelt csengő, amikor Rajk egy lépésre állt a parti vesztésétől, és Kádár a székéből felugorva, diadalittasan felkiáltott: "sakk-matt Laci!" Erre a hőstettére olyan büszke volt, hogy számos helyen elmesélte, többek között a Pártfőiskolán is (1949 májusában), amikor Rajk bűnösségét ecsetelte egy pártaktíva vezérszónokaként. KÁDÁR, A KIHALLGATÓ Rajk László kihallgatását, illetve vallatását, Kádár János és Farkas Mihály irányította. Mivel Rajk nem akarta elvállalni azokat a valótlanságokat, amivel gyanúsították, ezért Kádár - élve (frissen kapott) belügyminiszteri hatalmával -, engedélyezte Rajk megkínzását a hamis vallomás kicsikarása érdekében. A tettre kész verőlegények tevékenységét - Kádár és Farkas - a szomszédos szobából hallgatták végig, majd az eredményes procedúra után Farkas vitte el Rákosihoz a Rajk vallomását és aláírását tartalmazó jegyzőkönyvet. KÁDÁR A HALOTTI TORON Kádár baráti gesztusát jellemzi, hogy az utolsó útjára is elkísérte egykori kenyeres pajtását és elvtársát. A Conti utcai börtön második emeleti ablakából nézte végig Rajk kivégzését Farkas Mihály, Farkas Vladimír, Péter Gábor és más személyek társaságában. Amikor Bogár Imre hóhér hozzáértő, valamint nagy gyakorlatra utaló "kézimunkáját" követően Rajk teste megszűnt vonaglani, és a jelenlévő börtönorvos megállapította a halál beálltát, akkor Kádár, a kóser szilvapálinkával töltött pohárkáját odakoccintotta Károlyi Márton áv. alezredeséhez és gratulál neki az eredményes munkavégzéséért (K. M. volt Rajk egyik verőlegény-kihallgatója). | |
Hozzászóló: anno111
- 32 , 2007.05.02, 18:11Elnézte | válasz |
Hozzászóló: drill
- 31 , 2007.05.02, 17:57egy bolond | válasz |
Hozzászóló: szabzol
- 30 , 2007.05.02, 17:55csubya | válasz |
Hozzászóló: dante1910
- 29 , 2007.05.02, 17:49Régen rossz | válasz |
Hozzászóló: dante1910
- 28 , 2007.05.02, 17:45ez nem párt függő...... | válasz |
Hozzászóló: Istike
- 26 , 2007.05.02, 17:40Re: colosseo-nak!! | válasz |
Hozzászóló: brrr
- 25 , 2007.05.02, 17:39x | válasz |
Hozzászóló: kerax12
- 24 , 2007.05.02, 17:30sirrablás | válasz |
Hozzászóló: Istike
- 22 , 2007.05.02, 17:23???????!!!!!!! | válasz |
Hozzászóló: Paulus
- 19 , 2007.05.02, 17:15nyugalom... | válasz |
Hozzászóló: colosseo
- 18 , 2007.05.02, 17:12ki a fasz szittyázik? | válasz |
A zsidók is onnan valók, és akkor mi van? Őket nem szabad szidni, a magyarokat lehet kigúnyolni? Függetlenül attól, hogy sok kárt csinált Kádár az országnak, de a sírgyalázását én is elítélem! | |
Hozzászóló: Paulus
- 17 , 2007.05.02, 17:08Ez kegyetlen!!! | válasz |
Én is hallgatok Kárpátiát,de ez nem erről szól. Ez már kegyeletsértés. Legyen bármilyen ember is életében,nem szabad meggyalázni a sírját.Hagyjátok hagy nyugodjon békében. Ezáltal ti sem lesztek jobbak mint azok akik meggyalázzák a Felvidéki,Délvidéki,stb Magyar sírokat. A Szittyázást meg be lehet fejezni.Ha normálisan nem tudtok hozzászolni akkor inkább ne is írjatok. | |
Hozzászóló: feketevipera
- 16 , 2007.05.02, 17:07sírrablás | válasz |
Hozzászóló: borit6
- 15 , 2007.05.02, 16:59????????????? | válasz |
Itt és most kell megálljt parancsolni! Hol van most Morvay Krisztina vagy hogy hivják,miért nem áll ki,hogy ezt nem szabad?!A lehető legsulyosabb büntetést a bünösnek,bünösöknek!!!! | |
Hozzászóló: Vickey
- 14 , 2007.05.02, 16:50hmm | válasz |
Hozzászóló: possessed
- 13 , 2007.05.02, 16:47A jövőben? | válasz |
Hozzászóló: kamikazeee
- 12 , 2007.05.02, 16:45jav. | válasz |
Annácskáé | |
Hozzászóló: kamikazeee
- 11 , 2007.05.02, 16:43Na, mondom... | válasz |
Hozzászóló: Vickey
- 10 , 2007.05.02, 16:32proteamnek | válasz |
Hozzászóló: proteam
- 9 , 2007.05.02, 16:29Korrekció Nito | válasz |
Így már jó, nem? | |
Hozzászóló: Nito
- 8 , 2007.05.02, 16:25"Okoskának" | válasz |
Hozzászóló: Vickey
- 6 , 2007.05.02, 16:16- | válasz |
Hozzászóló: simon32
- 5 , 2007.05.02, 16:14Magyarország 2007 | válasz |
Bárki, bármilyen nézetet is valljon, érezzen megérthető, de ez már nem politika, ez a legutolsó aljas gyalázatos cselekedet. Sajnos hazánkban van néhány olyan "ember" aki talál valamilyen ürügyet, amire hivatkozva csinálja a balhét. Legyen az foci, politika, nekik mindegy. Sajnos a rendörségünk tehetetlen, nekünk békés állampolgároknak meg mindezt elkell tűrnünk. | |
Hozzászóló: gordiuss
- 4 , 2007.05.02, 16:12Hol a hatar? | válasz |
Hol a hatar??? Mar a hullarablas es gyalazas is szittya erkolcs, nemes cselekedet???? | |
Hozzászóló: marrrti
- 3 , 2007.05.02, 16:12Barbár csimborasszó! | válasz |
Hozzászóló: nkocsis
- 2 , 2007.05.02, 16:04Válasz | válasz |
Hozzászóló: Kanti
- 1 , 2007.05.02, 15:58Kit érdekel? | válasz |