Közleményben cáfolta Bokros Lajos, az
MDF EP listavezetője azokat a sajtóban
megjelent híreket, amelyek arról
szóltak, hogy korábbi
állításával ellentétben
tagja volt az MSZP-nek, vagy hogy szombaton azt
nyilatkozta, hogy elmegy az MSZP kongresszusára.
Bokros Lajos
közleményében leszögezi,
sokféle találgatás kapott
lábra személyéről az
elmúlt napokban, de nem fogja hagyni, hogy ilyen
“lényegtelen és kisstílű
ügyek” eltereljék a figyelmet a
valódi kérdésről, a
válságkezelésről.
Bokros Lajos azt írja, hogy az
elmúlt napokban megtapasztalta, hogy milyen
alantas támadások érhetnek egy
őszinte embert a politika világában.
Az MDF EP – listavezetője a
közleményben ismét cáfolta a
Hírszerző
értesülését, miszerint
1996-ban belépett a kispesti MSZP-be,
és azt is, hogy szombaton azt nyilatkozta, hogy
elmegy az MSZP kongresszusára.
Bokros Lajos úgy fogalmaz: nem
hagyja, hogy ilyen lényegtelen és
kisstílű ügyek eltereljék a
figyelmet a valódi kérdésről:
kinek és milyen programja van a
válságkezelésre.
Az MDF által miniszterelnöknek is
javasolt egykori pénzügyminiszter
közleményében kitér arra is,
hogy ha hétfőn nem sikerült
feloszlatni az
Országgyűlést, az MDF
egyeztetést kezdeményez az
ellenzéki pártokkal, hogy közös
miniszterelnököt jelöljenek.
“Ha mégsem alakul ki többség, az MDF
és jómagam akkor sem
kívánok részt venni az
MSZP hatalmi játékában” -
fogalmaz Bokros Lajos.
Hozzáteszi, hogy más párttal is
csak akkor hajlandóak
együttműködni, ha a programjuk a nemzet
érdekében nem tartalmaz semmilyen, az
állampolgárokat megtévesztő
vagy a válságot
elmélyítő elemet.