2009.07.9 10:18; Frissítve: 2009.07.9 10:18


Bajnai: "Az elmúlt ötven év legnagyobb iskola-felújítási programját indítottuk el"

Több mint 360 iskolát és óvodát újítanak fel, illetve bővítenek 2011-ig a Nemzeti Iskola-felújítási Program keretében az elkövetkező két évben.

Hatvan helyen már folynak a munkálatok, 182 intézményben most kezdődnek, ám döntés született már összesen 365-nek a felújításáról – jelentette be csütörtökön a Nógrád Megyei Kazár községben Bajnai Gordon miniszterelnök.

A több mint százmilliárd forint értékű beruházást a miniszterelnök az elmúlt ötven év legnagyobb iskola-felújítási programjának nevezte, amelyben korszerűtlenné vált épületeket tesznek alkalmassá arra, hogy az ott tanuló diákok a mai kor kihívásainak eleget tudjanak tenni.

Az iskola-felújítások minden esetben az oktatás tartalmi fejlesztésével is együtt járnak, s különösen nagy hangsúlyt fektetnek az esélyegyenlőtlenségek kiegyenlítésére – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A pályázatokra nyolcszoros volt a túljelentkezés, az elbírálásnál a támogatás mértékében előnyt élveztek a hátrányos helyzetű térségekben lévő települések.

A miniszterelnök Kazáron megtekintette az Aba Sámuel Általános és Alapfokú Művészeti Iskola éppen ennek a programnak a keretében folyó építkezését. A 225 millió forintos beruházásához 171 millió forint nyert a település önkormányzata. Ebből két új tantermet, orvosi szobát, szertárhelyiséget építenek, és tornacsarnokot is toldanak a 264 gyerek által látogatott körzeti iskolához. A beruházás keretében elvégzik a meglévő épület utólagos hőszigetelését, továbbá napkollektorokat szerelnek fel és kiaknázzák a fűtésben a geotermikus energiát is.


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Fidesz: nevetséges az MSZP megszólalása a nemzetpolitikai ügyekben
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának [...] tovább »
MSZP: sajnálatos, hogy a kormány sértetten visszautasítja az amerikai kritikát
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy a kormány "sértődötten [...] tovább »
Az EMIH felháborodásának adott hangot a mártír emlékhelyek meggyalázása miatt
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felháborodását [...] tovább »
Beach Club nyílik Siófok Nagystrandján a bezárt Coke Club helyett
Siófok, 2012. május 25., péntek (MTI) - Beach Club néven új arculattal, továbbra is az ifjúság igényeit [...] tovább »
BÉT – A régióban kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés