2009.03.23 07:14; Frissítve: 2009.03.23 07:14


"Az utolsó pillanat": a kormányfő félreáll

Kész távozni Gyurcsány Ferenc –
forrásaink biztosra veszik, hogy nem
pártember lesz az új
kormányfőjelölt.


Bujdos Attila
bujdos@inform.hu


Budapest (ÉKN) – Nem volt semmilyen jele,
hogy Gyurcsány Ferenc a
szombati MSZP-kongresszuson bejelenti: kész
átadni a kormányfői hatalmat. MSZP-s
döntéshozók, kongresszusi
küldöttek lapunknak úgy nyilatkoztak:
mindenkit meglepetésként ért,
amikor a politikus azt mondta az MSZP
tisztújító kongresszusán,
hogy alakítsanak új kormányt,
új kormányfő
vezetésével.

Gyurcsány Ferenc arra
kérte a kongresszust, hogy adjon
felhatalmazást a pártelnöknek -
vagyis neki, miután e
tiszségéről nem mondott le, s e
posztján a kongresszus megerősítette
– a választmányi elnöknek
és a frakcióvezetőnek, hogy
kezdjék meg az új miniszterelnök
megválasztásának
előkészítését,
hétfőn tájékoztassák a
parlamentet, és kezdjék meg a
tárgyalásokat a parlamenti
pártokkal.


Úgy tudjuk: a
miniszterelnök-pártnelnök a
kongresszus reggelén a
pártelnökségnek és a megyei
elnököknek elmondta, mire készül.
Ezt követően beszélt Fodor
Gábor SZDSZ-elnökkel is, ugyanerről
Fodor Gábor
később felelős és helyes
döntésnek nevezte, hogy
Gyurcsány Ferenc kész
távozni a miniszterelnöki posztról.

Az utolsó pillanat


Forrásaink arra emlékeztetnek: a most
szombati volt az utolsó pillanat erre a
bejelentésre. A jelenlegi kormány nem
lenne képes kezelni a válságot: a
válság kezelésére
vonatkozó tervet sem a munkaadókkal, sem
a munkavállalókkal, sem az esetleg
támogatóként szóba
jöhető SZDSZ-szel nem tudták
elfogadtatni. A közelmúlt elemzések
azt is nyilvánvalóvá
tették: a válság mélyebb
és tartósabb lesz annál, semhogy
elégséges legyen a
megoldására a kabinet februárban
ismertetett csomagja.

Gyurcsány Ferenc
számára biztosan fontos a politikai
mozgástér megtartása, ez
indokolhatja az időzítést: ha
korábban jelenti be kormányfői
távozási készségét,
lehetőséget adhatott volna más
pártelnökjelöltek
számára, így azonban ő volt
az egyedüli elnökjelölt.

Kevés az idő


Azt is tudakoltuk: miért ellenzik a
szocialisták az előrehozott
választást (ezt szeretné
elérni a Fidesz, és feltételekkel
támogatná a Fidesz
kezdeményezését az MDF is). A
válasz: mert egy szakértői
kormány megalakítása és
munkába állása sokkal kevesebb
időt vesz igénybe, mint a
választás megtartása, és a
válság kezelése minél
gyorsabb intézkedéseket követel.


Informátoraink ugyanakkor nem
zárták ki az előre hozott
választást sem: ez például
akkor fordulhatna elő, ha Gyurcsány
Ferenc
maradna a kormányfő (amit
egyébként sem
elképzelhetőnek, sem – ezek
után – jónak nem
gondolnának). Azt
valószínűsítik, hogy az
új kormányfő-jelölt
semmiképpen nem lesz pártember.
Már csak azért sem, mert az új
kormánynak többséggel kell
rendelkeznie a parlamentben, ez pedig az SZDSZ
nélkül elképzelhetetlen, s az
SZDSZ aligha támogatna
pártpolitikust. Emlékezettek
beszélgetőtársaink, hogy az
MSZP ajánlata minden parlamenti
frakciónak szólt, így a
Fidesz-KDNP szövetségnek is – vagyis
nagykoalíciót lehetővé
tevő ajánlatról van szó (s
ezért is tartják
különösnek, hogy a részletek
meghallgatása nélkül
elutasító választ fogalmazott meg
Navracsics Tibor
Fidesz-frakcióvezető, jelezve:
pártja a parlament feloszlatását
és előrehozott választást
akar). Arra is felhívták a figyelmet,
hogy az MSZP ebben a helyzetben teljes jogú
tárgyalópartnerként gondol az
MDF-re, jóllehet a Magyar Demokrata
Fórum parlamenti frakciója az
előző hétvégén
megszűnt.


 


 Az elképzelhető, hogy
az MSZP
delegációja a
következő két
hétben megállapodik
más pártokkal az
új kormányról
és új
kormányfőjelöltről,
de tudnak-e olyan jelöltet
és programot mutatni, akit,
illetve amelyiket a saját
pártjuk is támogat?
– kérdeztük, jelezve,
hogy az MSZP sokféle
érdeket ötvöző
párt, amelynek eddig is voltak
SZDSZ-fóbiára
utaló jelei, s aligha veszik
majd jónéven, hogy megint
egyszer egy kis párt
elvárásai szerint kell
dönteniük.


Erről a forrásaink
úgy vélekedtek: ha lesz
ilyen jelölt és program, az
április 5-én
esedékes rendkívüli
MSZP-kongresszus biztosan
támogatja majd. A valódi
kérdés az, hogy az
MSZP-frakciótól a
mindennapi döntésekhez
megkapja-e a támogatást
az új kormány. Nagy
mozgásteret persze nem
enged a helyzet a dacoskodáshoz:
ha egy esetleges új
kormányfőt lehetetlen
helyzetbe hoznának, nem maradna
más lehetőség, mint
az előre hozott
választás.

Ki hogyan
fogadta a
bejelentést?

Fidesz:

Egyik párttal sem tárgyal
a Fidesz egy új
kormányról, a legnagyobb
ellenzéki párt
továbbra is csak egy új
választásban látja
a jelenlegi helyzet
megoldását – mondta
Szijjártó
Péter
, a párt
szóvivője vasárnapi
sajtótájékoztatóján.


A legnagyobb ellenzéki
párt szerint nem
“háttér mutyikkal,
és pártok
közötti zárt
ajtós egyezkedéseken”
kell az emberek
életéről
dönteni.


Új kormány csak emberek
akaratából születhet
– tette hozzá.
Szijjártó
Péter

megismételte, hogy
hétfőn
Házszabálytól
eltéréssel
kezdeményezik az
Országgyűlés
feloszlatását, ami
lehetőséget teremt arra,
hogy akár már a
júniusi európai
parlamenti választásokkal
egy időben új
országgyűlési
választás legyen
Magyarországon. A
Fidesz szóvivője
kérdésre
válaszolva közölte: az
ország
problémáinak nem az a
megoldása, hogy a pártok
egymás között
egyezkedjenek, ők nem akarnak
senkivel sem tárgyalni, az
emberek kezébe szeretnénk
letenni az ország
jövőjét.

SZDSZ:


Válságkezelő
kormány
létrehozását
javasolja az SZDSZ megyei
elnökeinek fóruma 
– olvasható a párt
megyei elnökeinek vasárnapi
állásfoglalásában.
Az SZDSZ kezdje meg a
tárgyalásokat a
parlamenti pártokkal egy olyan
kormányfő
megválasztása és
kormányprogram
megvalósítása
érdekében, aki és
amely lehetővé teszi a
gazdasági-társadalmi,
és bizalmi válság
kezelését.


Ebben a szakértői
kormányban a jelenlegi
gazdasági és
társadalmi
válságot kezelni nem
tudó kormány
meghatározó tagjai
már ne kapjanak szerepet –
írták a szabad
demokraták vasárnap,
Baranyában tanácskozott
középvezetői.


 Fodor
Gábor

pártelnök korábban
azt mondta: elkötelezett
reformpolitikát támogat
az SZDSZ, de nem törekszik
semmiféle
koalícióra. Az
SZDSZ elnöke azt
szeretné, ha a Fidesz
hétfőn nem
nyújtaná be
javaslatát a parlament
feloszlatására. Meg
kéne várni a
következő két hetet,
hátha születik
megoldás. Ha nem, akkor
úgyis le kell mondania a
kormánynak – mondta.

MDF:


Ha az MSZP és az
SZDSZ megállapodik a
programban és a
személyben, akkor meglesz a
többségük a
parlamentben, így ehhez az MDF
már nem kell – fogalmazott
Herényi
Károly
MDF-es
politikus. Miért
vállaljunk akkor
kormányzati
felelősséget? – tette
fel a kérdést.

Bokros Lajos, az MDF
EP-listavezetője szerint pedig a
kialakult helyzetben egyetlen fő
kérdés van: kinek
és milyen programja van a
válság
kezelésére; az MDF-nek
és neki van erre programja.
Programjuk azt állítja,
hogy a válság nemcsak
veszély, hanem esély is
egyben – vélte.


Veszély, mert a nem
cselekvésnek súlyos lesz
az ára: kockára teszi a
11. és a 12. havi
nyugdíjat és bért,
a hitelre vásárolt
ingatlanokat és a munkahelyeket.
Ugyanakkor esély is, mert itt az
alkalom, hogy a jelenleg nem
működő
Magyarországot
működő,
versenyképes
országgá
alakítsuk, amely ismét a
régió vezető
országa lesz – fogalmazott.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Fidesz: nevetséges az MSZP megszólalása a nemzetpolitikai ügyekben
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának [...] tovább »
MSZP: sajnálatos, hogy a kormány sértetten visszautasítja az amerikai kritikát
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy a kormány "sértődötten [...] tovább »
Az EMIH felháborodásának adott hangot a mártír emlékhelyek meggyalázása miatt
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felháborodását [...] tovább »
Beach Club nyílik Siófok Nagystrandján a bezárt Coke Club helyett
Siófok, 2012. május 25., péntek (MTI) - Beach Club néven új arculattal, továbbra is az ifjúság igényeit [...] tovább »
BÉT – A régióban kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés