2009.03.23 13:01; Frissítve: 2009.03.23 13:01


Az SZDSZ két hét múlva támogatni tudná az Országgyűlés feloszlatását

A Fidesz ne most, hanem két hét múlva
nyújtsa be az Országgyűlés
feloszlatására vonatkozó
javaslatát, mert azt a liberálisok most nem
tudják támogatni, ám akkor a
kezdeményezés mögé
állhatnak – mondta hétfői napirend
előtti felszólalásában az SZDSZ
elnöke.

Fodor Gábor szerint
Magyarország érdeke most az,
hogy mihamarabb cselekvőképes és
hiteles kormánya legyen az országnak. A
kormányfő bejelentését
felelős és helyes döntésnek
nevezte a liberális párt elnöke.
Két héten belül olyan
miniszterelnök-jelöltet kell találni,
akinek programja mögé állhat az
SZDSZ – mondta hétfőn Fodor
Gábor
.


A liberális frakcióvezető-helyettes
szerint a kormányfő távozási
szándékának bejelentése a
régóta zajló agónia
végére tehet pontot. Mint mondta: a
kisebbségi kormány
cselekvőképtelen, ezért meg
kell találni a kibontakozáshoz, a
gazdasági és társadalmi
válságból kivezető utat.
Hozzátette: meg kell adni a
lehetőséget arra, hogy az ország
érdekében mihamarabb
cselekvőképes és hiteles
kormány alakuljon.


Az SZDSZ egy valódi reformprogramot hirdető
kormány mögé tud állni,
ezért a pártelnök arra kérte
a Fideszt, hogy most ne nyújtsa be a
parlament feloszlatására tett
javaslatát. Fodor Gábor
azonban kijelentette, hogy ha a Fidesz
két hét múlva újra
kezdeményezi a feloszlatást, és
addig nem sikerül megfelelő és
támogatható jelöltet találni
az új kormány élére, akkor
a liberálisok is támogatni fogják
a kezdeményezést.


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Fidesz: nevetséges az MSZP megszólalása a nemzetpolitikai ügyekben
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának [...] tovább »
MSZP: sajnálatos, hogy a kormány sértetten visszautasítja az amerikai kritikát
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy a kormány "sértődötten [...] tovább »
Az EMIH felháborodásának adott hangot a mártír emlékhelyek meggyalázása miatt
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felháborodását [...] tovább »
Beach Club nyílik Siófok Nagystrandján a bezárt Coke Club helyett
Siófok, 2012. május 25., péntek (MTI) - Beach Club néven új arculattal, továbbra is az ifjúság igényeit [...] tovább »
BÉT – A régióban kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés