A gyöngyöket fényesítők művei

A gyöngyöket fényesítők művei

Berettyóújfalu - Az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai idén is megmutatják, miért is választották ezt a hivatást. A válasz hagyományos kiállításuk címében van: „Alkotni jó!”
Nánáson gépeli regénnyi levelét Irén

Nánáson gépeli regénnyi levelét Irén

Debrecen - A Csokonai Színház két művésze, Újhelyi Kinga és Pál Hunor Hajdúnánáson adja elő az Irén levele című művet január 22-én.

Olvasói levél: Egy tanári kar hosszú hétvégéje

Debrecen - A DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnáziumának 40 tanára arra vállalkozott, hogy bepillantást nyerjen Kárpátalja magyarlakta területeinek életébe, s magába szívja az ottani kulturális értékek miliőjét. Pályázati forrásból, szeptember 14. és 17. között szerveztük meg az utazást, s örök élménnyé, emlékké vált minden résztvevő számára.

Elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész

Budapest - Életének 67. évében elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész hétfőn - közölte a család a közmédiával.

Hétfőtől lehet jelentkezni a Virtuózok negyedik évadába

Budapest - Hétfőtől lehet jelentkezni a Virtuózok következő, negyedik évadába; a közmédia olyan fiatalok pályázatait várja, akik valamilyen klasszikus hangszeren kiválóan játszanak, vagy klasszikus énekben kiemelkedően tehetségesek - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-t.
Fotók: Velencei álarcok a Kölcseyben

Fotók: Velencei álarcok a Kölcseyben

Debrecen - Nemes Károly különleges maszkjai csodálhatók meg a Kölcsey Központban január 22-ig.
Komoly- és könnyűzene a Debreceni Egyetem képzési palettáján

Komoly- és könnyűzene a Debreceni Egyetem képzési palettáján

Debrecen - A klasszikus orgonától a fagottig szinte minden hangszeren képeznek hallgatókat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának alapképzésein, de akár egyházzene-kórusvezetőnek is tanulhatnak a diákok. Az országban egyedülálló módon könnyűzenei kurzust is kínál az intézmény.

Felújítás miatt leállt Prága híres csillagászati órája, az Orloj

Prága - Leállt és fél évre eltűnik az emberek szeme elől a prágai Óvárosi városháza híres csillagászati órája, az Orloj.

Énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba

Budapest - A világ minden részéről várják a magyar vagy magukat magyar származásúnak valló 18-26 év közötti képzett énekesek jelentkezését március 31-ig a Nemzeti Ifjúsági Kórusba.
Belépőhely az emlékezés és csend meseszép birodalmába

Belépőhely az emlékezés és csend meseszép birodalmába

Debrecen - A hegyek szeretetét és a túrázás hagyományát az új generáció is örökölte.
Kiosztották az idei Golden Globe-díjakat

Kiosztották az idei Golden Globe-díjakat

Los Angeles - A 2018-as Golden Globe-gálára sokan fekete ruhában érkeztek, ezzel fejezve ki támogatásukat a zaklatási botrányok áldozataiért.
A poéta emlékére

A poéta emlékére

Debrecen - Az 1766. január 6-án született Fazekas Mihály költő, botanikus szobra Debrecenben, a nagyerdei Medgyessy sétányon.
A végtelenbe csalogat a szoboszlói kiállítás

A végtelenbe csalogat a szoboszlói kiállítás

Hajdúszoboszló -  „Ablak a végtelenre” címmel egyházművészeti kiállítás nyílt szombaton Hajdúszoboszlón.
Több millió megtekintés - Tarol Barbi videója

Több millió megtekintés - Tarol Barbi videója

Sonkád - A sonkádi Opitz Barbara második videoklipje elsöprő sikernek örvend a világhálón szerte az országban.
Mit vegyünk számításba, amikor egyetemet választunk?

Mit vegyünk számításba, amikor egyetemet választunk?

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ha ezeket tudod, nem fogsz majd kapkodni, amikor véglegesíteni kell a jelentkezéseket.
Fotók: Fergeteges show a Főnixben

Fotók: Fergeteges show a Főnixben

Debrecen - Az est neves szereplőgárdát vonultatott fel.
Vízkeresztkor, negyven éve

Vízkeresztkor, negyven éve

Éppen negyvennapos volt elsőszülött fiam, amikor a Szent Korona hosszú és kényszerű távollét után végre hazatért.
„Száll az Isten házadra”

„Száll az Isten házadra”

Debrecen - A Debreceni Regöscsapat és a regölés hagyománya a Debreceni után a Hajdú-Bihar megyei Értéktárba is bekerült.

Potápi: a székelység titka a szabadság iránti olthatatlan vágy

Bonyhád - A székelység titka a szabadság és az önrendelkezés iránti olthatatlan vágy - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap, a madéfalvi vérengzés 254. évfordulója alkalmából Bonyhádon.
A csodálatos természeti mesterművek vonzásában

A csodálatos természeti mesterművek vonzásában

Lanzarote - Lanzarote a Kanári szigetek negyedik legnagyobb misztikus vulkáni szigete.
A szórványnak híd a nyelv – dallal is építik

A szórványnak híd a nyelv – dallal is építik

Debrecen - „A dal által is érzem, magyar vagyok, ez az anyanyelvem, amit tudom, meg kell őriznem, és tovább kell adnom.”
Példát mutatnának a kiadványukkal

Példát mutatnának a kiadványukkal

Sárrétudvari - Minden magyarlakta vidékre eljuttatnák az egyesület krónikáját.
Japán állami kitüntetést kapott Szabó Dénes karnagy

Japán állami kitüntetést kapott Szabó Dénes karnagy

Nyíregyháza - A külföldi állampolgároknak adható legnagyobb japán állami kitüntetést vehette át szombaton Szabó Dénes karnagy.
„Képtelenség ezt a nagy súlyt hazacipelni”

„Képtelenség ezt a nagy súlyt hazacipelni”

Nyíradony - A háború után sehol nem lehetett sót meg petróleumot kapni…
Érseki titkár: a korai egyházban vízkereszt volt a karácsonyi ünnepkör középpontja

Érseki titkár: a korai egyházban vízkereszt volt a karácsonyi ünnepkör középpontja

Budapest - A korai egyházban vízkereszt ünnepe állt a karácsonyi ünnepkör középpontjában - mondta Gájer László érseki titkár az M1 aktuális csatornán szombaton, vízkereszt napján.
Történész: Magyarországé a legrégebbi koronázási együttes Európában

Történész: Magyarországé a legrégebbi koronázási együttes Európában

Budapest - A magyar Szent Korona és a koronázási jelvények a legrégebbi koronázási együttes Európában - mondta Tóth Endre történész, a Nemzeti Múzeum nyugalmazott kurátora az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában, a Szent Korona hazatérésének negyvenedik évfordulóján.
Bisothka és Ungváry mérnökök története

Bisothka és Ungváry mérnökök története

Debrecen - Szabó Magda könyvében is felbukkannak, de kik is voltak ezek a debreceni emberek?
Kösöntyű-pályázat ötödször

Kösöntyű-pályázat ötödször

Debrecen - A pályázók feladata egyedi, esztétikus ékszerek készítése.

Művészeti tér születőben

Debrecen - A b24 Galériában február 1-jén nyíló tárlaton hozzák nyilvánosságra, kik és milyen tervekkel nyerték a Költözz ki – bútorozz be! című utcabútor-pályázatot.

Kapcsolathiány: a téma örök, a kiadvány frissített

Debrecen - Újra megjelent Tar Sándor Tájékoztató című írása korabeli dokumentumokkal és fotókkal kiegészítve.
 





hirdetés