2008.01.03 15:06 órakor feltéve
2008.01.03 15:06 órakor frissítve
A két táncos a nyár végén vett részt a berlini produkció szereplőválogatásán. Baranya Dávid a Független Hírügynöskgének elmondta: első körben a Tihanyi Ákost válogatták be a csapatba, majd két hónappal ezelőtt ő maga is szerepet kapott a musical tánckarában. A szerződésben az is szerepel, hogy februárban és márciusban ő lesz a "Fehér vámpír" váltója, közölte szerkesztőségünkkel a táncos.
Baranya Dávidnak ez az első munkája külföldi színháznál. Kérdésünkre válaszolva elmondta: azon lesz, hogy ott is bizonyítson. A táncos érdekes egybeesésének nevezte, hogy a berlini premierje a születésnapján lesz. Baranya Dávid január 29-
én lép fel először a berlini közönség előtt.
A Vámpírok Bálja musicalt március 30-ig játsszák a berlini Theater des Westens-ben.
Az Oscar-díjas rendező, Roman Polanski azonos című filmje alapján készült Vámpírok Bálja című musicaljét 1997-ben mutatták be Bécsben. Az elmúlt tíz évben több világvárosban is műsorra tűzték a vámpír-paródiát. Budapesten tavaly júniusban mutatták be a musicalt.
A Vámpírok bálja a 19. század végén játszódik Erdélyben. Abronsius professzor a rettenthetetlen vámpírvadász asszisztensével, Alfréddal követi a vámpírok nyomát. Megérkeznek Chagal fogadójába, ahol mindenütt lógnak a vámpírriasztó fokhagymák, bár a falu lakói közül senki sem ismeri el, hogy a közeli kastélyban vámpírok élnek. A romantikus Alfréd szerelmes lesz a fogadós lányába, aki hasonló érzéseket táplál iránta. A lány énekére megjelenik a vámpírgróf és meghívja Sarah-t a kastélybéli bálba. A lányban vágyakozás ébred a gróf és a vámpírok halhatatlan világa iránt. Ez a vonzalom okozza a bonyodalmakat.