"Őrzöm a lángot" “Őrzöm a lángot” Ez a címe a Bikini új albumának, ezen a lemezen is hallható jó pár olyan dal, amit lehet, hogy unokáink is hallgatni fognak.
A zenekar énekesét, D. Nagy Lajost kérdeztük az új lemezről és a Bikini jelenéről.
BOON: Játszottatok a Hegyalja fesztiválon, most felléptek a JMB rockfeszten a Csanyikban – éjjel, pedig az EFOTT-on folytatjátok. Hogy bírjátok a hajtást?
D. N. L.: Ettől jóval hosszabb a sor, állandóan úton vagyunk. Ha az ember eldönti, hogy játszani akar és szeretne minél több helyre eljutni, mindenhol találkozni a közönséggel, akkor a fizikai megterheltség huszadrangú, minden lélekben dől el.
BOON: Jó néhány dalotok több tíz éve sláger. Mikor szerzitek a dalokat, sejtitek, hogy melyikbe van belekódolva ez a mágikus tartalom?
D. N. L.: Amikor elkészül a lemez, egyszer meghallgatom, de soha többet nem veszem elő, nem hallgatom többet, ilyenkor figyelek arra, hogy melyik az a dal, amiből kihallatszik, hogy hosszú életre hivatott. Addig foglalkozom a lemezzel, míg készül, az alkotás folyamatában figyelek rá, míg születik.
BOON: Az új lemezen van ilyen dal?
D. N. L.: Az Őrzöm a lángot egy kor lenyomata. Ez a lemez visszaadja, hogy a 2006-2007-es évben mit éreztünk, milyen gondolataink voltak és mi az, ami fájt. Úgy érzem, a Mennyország felé, az Őrzöm a lángot és a legmagányosabb nap várhatóan túlélnek minket.
BOON: Idén 25 éves a zenekar, új albumotokon most Nagy Feró dalszövegei is szerepelnek. A jubileumi dátum miatt kértétek fel?
D. N. L.: Dehogy, Nagy Feró visszatérően mindig is ír néhány szöveget a Bikininek. Az viszont tényleg újdonság, hogy most először Bródy János szövegei is szerepelnek a Bikini-lemezen. Nagyon tiszteljük Jánost és ő is örömmel tett eleget a felkérésnek.
BOON: A honlapotokon azt olvastam, az új szólógitárosotok még Al Di Meolával is játszott.
D. N. L.: Bár a saját lovát könnyű dicsérni az embernek, mégis azt kell mondjam, kivételes tehetséggel van megáldva. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező húsz évben igen komoly karriert fog ebben az országban befutni. De már ma is mindenki bólint, ha meghallja a nevét és nemzetközi szinten is egyre ismertebb.
BOON: Hogy látod, melyik korosztály a Bikini közönsége?
D. N. L.: Attól függ, hol játszunk. Most Pesten a Zöld Pardonban 16 év volt az átlagéletkor. A turné során, a koncerteken viszont sokkal változatosabb képet kapunk, az ország minden pontján. Az első sorokban a legfiatalabbak, a tizenévesek láthatók, majd picit hátrébb a szülők és a nagyszülők is felfedezhetők. Legalább három generáció jár a koncertjeinkre, ami olyan, mint egy nagy családi találkozó.
BOON: Milyen érzés látni, hogy legalább három generáció énekli veletek együtt a Bikini dalokat?
D. N. L.: Nagyon jó érzés, de van, amikor annyira megérint, hogy szólni is alig tudok.
BOON: Mit üzensz olvasóinknak?
D. N. L.: Itt van a nyár és a fesztiválszezon. Most élvezzük egy picit a jelent. Tegyük félre a gondokat, ne foglalkozzunk velük, nem kell keresgélni a problémákat, hiszen azok úgyis jönnek maguktól.
Nézd meg itt a BOON -on a Bikini videoklipjeit is!
JA