Debrecen – Március 27-én,
pénteken nyitja kapuit a háromnapos
Utazás és Szabadidő 2009
Kiállítás és
Vásár a debreceni Kölcsey
Központban.
A rendezvényen a több mint 120
kiállító
kínálatából mindenki
megtalálhatja az elképzeléseinek
és pénztárcájának
megfelelő kikapcsolódási
lehetőséget.
A Megyegazda Kht., a Debrecen
Turizmusáért Egyesület, a
Debreceni Campus Nonprofit
Közhasznú Kft. és az Inform
Média Kft.
példaértékű
összefogásban az idén is
közösen rendezi meg a régió
legnagyobb múltú, dinamikusan
fejlődő utazási
kiállítását, amelyre a
tavalyi tapasztalatok alapján több mint
tízezer látogatót várnak a
szervezők.
Az utazási irodák,
szállodák, panziók,
gyógyfürdők, idegenforgalmi
képviseletek, a Magyar Turizmus Zrt.
régiói minden korosztály
számára, az elképzelhető
összes igény
kielégítésével
kínálják turisztikai
szolgáltatásaikat, például
a kalandos kikapcsolódást kedvelő
utazóknak érdemes tudniuk, hogy a
Szlovák Köztársaság
a 3. helyen végzett a világ
legkalandosabb úti céljainak
toplistáján, a fejlődő
idegenforgalmi úti célok
kategóriájában.
Az Utazás és Szabadidő 2009
Kiállítás és
Vásáron a szlovák idegenforgalmi
stand látogatói Szlovákia minden
részéből kapnak egy kis
ízelítőt, de nemcsak a kalandos
turisztikai lehetőségekből, hanem
például az ország
sajtspecialitásaiból is.
Természetesen a hazai ízek sem
hiányozhatnak, a Falusi porta
elnevezésű
rendezvényhelyszínen a
kézműves bemutatók mellett
tradicionális magyar sütemények
várják az éhes
érdeklődőket, a gyerekek
mézeskalácsot díszíthetnek,
vagy akár néptáncolni is
megtanulhatnak, amíg szüleik
előkészítik a helyszínen
kedvezményesen lefoglalható nyári
vakációt.
Az ugyanis biztos, hogy a legszélesebb
kínálat, az előfoglalási
időszak legkedvezőbb áraival ezen a
hétvégén a Kölcsey
Központban lesz elérhető,
éppen ezért az irodák olyan
infrastrukturális háttérrel
készülnek, amely megegyezik bármely
belvárosi irodáéval, így a
helyszínen intézhető lesz minden
utazással kapcsolatos
adminisztráció.
– Sz. L. –
INFO
Az utazási vásár pénteken
és szombaton 10–18 óráig,
vasárnap 10 és 16 óra
között látogatható, a
felnőtt jegyek 500, a diák és
nyugdíjas belépők 400 forintba
kerülnek. 10 éves kor alatt a
rendezvény látogatása ingyenes.