2009.04.14 11:30; Frissítve: 2009.04.14 11:30


Ghymes: Az élő muzsika energiája

Ghymes: Az élő muzsika energiája

Debrecen – Alig egy hét múlva,
április 21-én, este 20
órától a Lovardában koncertezik
a Ghymes zenekar, amely legfrissebb, tavaly év
végén megjelent albumának dalait
mutatja be a debreceni közönségnek.
 Campus, április
[.pdf - 30-38 KB]


A mai, celebektől terhes magyar
valóságban igazán
üdítően hat egy-egy olyan
kulturális esemény, koncert, ahol a
színpadon álló
művészek saját
értékeik alapján, a dalaikban
rejlő mélység és
szépség miatt élvezik a
közönség szeretetét,
anélkül, hogy a média
bedarálta, és néhány
év múlva kilökte volna őket
magából.


A Ghymes zenekar által játszott
zene, az élő muzsika energiája, a
csodálatos hangszerek
összjátéka (hegedű,
brácsa, cimbalom, koboz, tárogató)
a legváltozatosabb zenei stílusú
embereket ragadja magával, mindezt talán
az is mutatja, hogy legutóbbi, tavaly év
végén megjelent,
Álombálon című
nagylemezük néhány hét alatt
platinalemezzé nemesült.


A 25. születésnapját
ünneplő zenekar töretlen sikerét
szakmai elismerések bizonyítják,
gondoljunk – a teljesség igénye
nélkül – akár a 2001-es Magyar
Művészetért Díjra, az
Arany Zsiráf worldmusic/jazz
kategóriájában szerzett
elsőségre, a 2006-os Bartók
Béla-emlékdíjra
vagy a
tavalyi „Magyar Örökség”
kitüntető címre.


A jövő hét keddi lemezbemutató
koncerten természetesen korábbi
lemezeikből is válogatnak a
Szarka-fivérek, bár, a
közönség bánatára,
varázslatos hangulatú dalaik
mindegyikét úgysem fogják tudni
eljátszani.


A nagy érdeklődésre való
tekintettel a belépőket érdemes
elővételben megváltani a
Napló-székházban
(előfizetőknek kedvezményes
áron) vagy a Lovarda
sörözőjében.

– Sz. L. –


 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Idénynyitó tárlat a debreceni galériában
Debrecen - Meleg teával és forralt borral várták a művészetkedvelőket Bálint Endre és Gyarmathy Tihamér [...] tovább »
Fergeteges bulik Debrecenben
Debrecen - Nézze meg milyen bulikban járt mostanában bulifotósunk, s ott kiket kapott lencsevégre! tovább »
Debreceni programok pénteken
Debrecen - Nézze meg milyen programokkal várj az érdeklődőket Debrecen pénteken! tovább »
Lehet-e újra nagyárvíz?
Budapest - Az utóbbi években megszokottnál nagyobb mennyiségű hó hullot le folyóink vízgyűjtő területén. tovább »
Hideg idő – Meteorológia: felhős lesz az éjszaka, de mínusz 20 fok körüli hideg így is lehet
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Várhatóan nem dől meg csütörtökön a hidegrekord, mivel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása