2009.05.19 09:24; Frissítve: 2009.05.19 09:24


Borzalom Nyírábrányban: megerőszakoltak egy asszonyt

Borzalom Nyírábrányban: megerőszakoltak egy asszonyt

Többen megerőszakoltak és kiraboltak egy
nőt a hét végén
Nyírábrányban, erősítette
meg a HAON értesülését
kedden Vezendi Jánosné, a megyei
rendőr-főkapitányság
szóvivője.


Az áldozatot egyelőre nem sikerült
kihallgatni, mert pszichiátrián kezelik.
A tettesek – akikről úgy tudni,
négyen voltak – ismeretlenek. Jelenleg is
nagy erőkkel keresik őket.  


– Az elkövetők eddigi
ismereteink alapján fél
tizenkettő körül hatoltak be a
lakásba egy ablakot benyomva. Az 57 éves
egyedül
élő nőt bántalmazták,
megerőszakolták, kirabolták. 


A tettesek a sértett plazma
televíziójával,
számítógépével
és a pénztárcájával
távoztak – közölte az
őrnagy.


Mint mondta, a nő hajnalban
értesítette a körzeti orvost,
ő hívta a
rendőrséget. A
hajdúhadházi
rendőrkapitányság nyomozói a
bejelentést követően azonnal
megkezdték az elkövetők
felkutatását, de egyelőre
nem sikerült elfogni őket. A
rendőrség erőszakos
közösülés és
rablás megalapozott
gyanújával
indított eljárást.

Tudósítónk a
helyszínen van, hamarosan friss
felvételekkel jelentkezünk!


 


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK HAON Sziréna
Debreceni Ítélőtábla: Majdnem felakasztotta a gyerekét
Debrecen, Tiszacsege - A vádlott minden áron kikényszerítette volna a párjából, hogy megcsalta őt. tovább »
Debreceni Ítélőtábla: Gyermeke felakasztásával riogatott
Debrecen, Tiszacsege - Gyermeke felakasztásával fenyegetőzött az a tiszacsegei férfi, aki szerdán áll a Debreceni [...] tovább »
Fokozott ellenőrzés a hosszú hétvégén
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Román Köztársaság Bihor Megyei Rendőr-főfelügyelőség [...] tovább »
Baleset a 4-es főúton
A 4-es számú főút 209+200km szelvényben Ebes-Debrecen közötti szakaszán utóléréses személyi sérüléssel [...] tovább »
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték a bodroghalmi gyilkost
Debrecen, 2012. május 22., kedd (MTI) - Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés