Túl a kőműves munka számottevő részén a Fórum Debrecen (korábban Debrecen Fórum) beruházói – a Dexium Kft. és tanácsadó cégük az ECE Projektmenedzsment Budapest Kft. – úgy gondolták ősi szokás szerint megvendégelik a pallérokat.
Színes programok mellett bőséges vendéglátással köszönték meg az eddigi erőfeszítéseket, majd felvonták a közel 2 méteres bokrétát a bevásárlóközpont legmagasabb pontjára. A 100 millió eurós – mintegy 25 milliárd forintos – beruházás, jelenleg közel 750 embernek biztosít munkát a városban, de ez még nem a „csúcs időszak”.
Terveink szerint 1200-1300 embert fogunk foglalkoztatni, ha elkezdődnek a belső kialakítások a 31 ezer négyzetméteres komplexumban. A beruházás elkészülte után körülbelül ezer ember munkahelyéül szolgál majd a keleti országrész legmodernebb bevásárlóközpontja, melyben hazánkban egyedülállóan egy tíz emelet magas színház is üzemel majd – ennek átadása jövő tavasszal várható.
A több mint 130 üzletet és 850 férőhelyes négyszintes parkolóházat is magába foglaló épületegyüttest a tervek szerint november 12-én vagy 13-án adják át a nagyközönségnek.
– Ha elkezdjük építeni a színház legfelső szintjét már 52 méter magasan lesz a daru – mondta az egyik munkás a Fórum Debrecen építkezésen. Ahhoz, hogy mindezt kivitelezhessék párhuzamosították a munkákat, azaz van ahol még a szerkezetet készítik és van, ahol már hozzákezdenek a homlokzat vagy a belső tér kialakításához.
A bevásárlóközpontban már 99 százalékos az üzletek bérbe adottsága, a boltok között pedig, számos Debrecenben eddig nem kapható világmárka mellett helyi vállalkozók is készülődnek a novemberi nyitásra.
- F. Á. –