Emelkedik a gázolaj ára

Emelkedik a gázolaj ára

Budapest - A Mol Nyrt. bruttó 8 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a benzin ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Juhászat – kulcskérdés a génmegőrzés

Juhászat – kulcskérdés a génmegőrzés

Debrecen - A meglévő őshonos genetikai alap védelméről és szélesítésének lehetőségéről, valamint nemzetközi tapasztalatokról is szó volt azon a szakmai napon, amit juhtartóknak és -tenyésztőknek rendezett a Debreceni Egyetem AKIT Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézete.

Uniós agrárbiztos: a közös agrárpolitika forrásainak szintje a tagállamok befizetésének növelésével lehet tartani

Budapest - A közös agrárpolitikában (KAP) a mezőgazdaságra fordítandó támogatások szinten tartásához a tagállamok befizetésének emelésére lenne szükség a 2021-től 27-ig tartó ciklusban, de ehhez öt nettó befizető tagállam egyelőre nem járul hozzá - mondta az Európai Unió mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztosa hétfőn a KAP jövőjéről Budapesten.

PM: hamarosan a kormány elé kerül a nemzeti versenyképességi stratégia

Budapest - Hamarosan a kormány elé kerül a legfontosabb kitörési pontokat is tartalmazó nemzeti versenyképességi stratégia - emelte ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM) tájékoztatása szerint.

Bővített kapacitásokkal készül az év végére a Magyar Posta

Budapest - Raktárainak bővítésével és egy új, nagy teljesítményű csomagfeldolgozóval készül az év végi forgalomra a Magyar Posta.

Uniós agrárbiztos: Magyarország kulcspartner az agrárpolitikai tárgyalásokban

Budapest - Magyarország kulcspartner, meghatározó szereplő az új uniós költségvetési időszak és a Közös Agrárpolitika (KAP) szabályairól szóló alkufolyamatban - mondta Phil Hogan mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős uniós biztos, miután Nagy István agrárminiszterrel tárgyalt hétfőn Budapesten.

MKIK: biztos és jól fizető munkahelyet szeretnének a fiatalok

Budapest - A munkahely biztonságát és a fizetést tekintik a legfontosabbnak a pályaválasztás előtt álló hetedik osztályos fiatalok a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) idei pályaorientációs kutatása alapján.

Novák: versenyképességi tényező a családbarát szellem a munkaerőpiacon

Budapest - Ma már versenyképességi tényező a családbarát szellem a munkaerőpiacon, keresettek azok a cégek, ahol tekintettel vannak a dolgozók családi életére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Családbarát munkahely pályázat díjátadó ünnepségén, az Óbudai Egyetemen hétfőn.
A diákok fele dolgozik a diákvállalkozások szövetsége szerint

A diákok fele dolgozik a diákvállalkozások szövetsége szerint

Budapest - A 15 és 24 év közötti diákok fele, körülbelül 180 ezer fiatal dolgozik vagy munkát vállal még az idén a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége szerint.
Áron alul adják a kenyeret?

Áron alul adják a kenyeret?

Nyíregyháza - A helyzet ellehetetleníti a magyar pékségeket.

Adóváltozásokról tartanak előadást

Debrecen - A NAV Adókedd című ingyenes sorozatának új előadása a 2018-as évközi adózási jogszabályváltozásokkal foglalkozik október 9-én 13 órától a Faraktár utcai székház ebédlőjében.
Karrierváltás átgondoltan

Karrierváltás átgondoltan

Debrecen - Néhány fontos kérdés megválaszolása segíthet a jó döntésben.

Szakértő: a fiatalok jobban kiállnak az érdekeikért a munkaerőpiacon

Budapest - Munkaerőhiány van, a fiatalok jobban kiállnak az érdekeikért a munkaerőpiacon és a fizetés mellett a fejlődési lehetőségek is fontosak a számukra - erről beszélt Paulovics Éva, a Jobsgarden HR-toborzó és tanácsadó cég ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Magyar Államkincstár: egyre népszerűbb a babakötvény

Budapest - Egyre többen nyitnak a "babakötvény" vásárlásához szükséges Start betétszámlát a gyermekük részére - közölte a Magyar Államkincstár pénzforgalmi elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Fidesz: Brüsszel és a baloldal adókat akar emelni

Budapest - A Fidesz szerint Brüsszel és a baloldal emelni akarja a személyi jövedelemadót és meg akarja szüntetni a gyerekek után járó családi adókedvezményt.

Matolcsy: Magyarország és a kelet-közép-európai régió híd Európa és Kína között

Budapest - Magyarország és a kelet-közép-európai régió hidat jelent Európa és Kína között, a térség már bebizonyította, hogy az Európai Unió kicsi, de jól működő motorjává vált az elmúlt években - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke pénteken Budapesten.

Bitay: át kell gondolni a magánerdő-gazdálkodókat érintő jogszabályokat

Egervár - Még ebben a kormányzati ciklusban szeretnék végiggondolni azokat a jogszabályváltozásokat, amelyek a magánerdő-gazdálkodók tevékenységét segítenék - mondta az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára pénteken Egerváron.
Szijjártó: ki kell iktatni a hisztériát és a túláradó érzelmeket az európai-amerikai kereskedelmi vitákban

Szijjártó: ki kell iktatni a hisztériát és a túláradó érzelmeket az európai-amerikai kereskedelmi vitákban

Innsbruck/Budapest - Ki kell végre iktatni a hisztériát és a túláradó érzelmeket az európai-amerikai kereskedelmi vitákban; az Európai Unió nagyon komoly hibát követett el akkor, amikor Donald Trump amerikai elnök megválasztása után hisztériát keltett a kapcsolatokban - mondta pénteken az MTI-nek telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki részt vesz az uniós tagországok külügy- és gazdasági minisztereinek nem hivatalos innsbrucki tanácskozásán.
Járműipari seregszemle a HUNGEXPO-n!

Járműipari seregszemle a HUNGEXPO-n!

2018. október 17-19. között újra várja a szakembereket az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban!
Kövér: Magyarországnak több tartaléka is van a munkaerőhiány megoldására

Kövér: Magyarországnak több tartaléka is van a munkaerőhiány megoldására

Budapest - Magyarországnak több olyan tartaléka is van, amelyeket kiaknázva, saját erőből is képes megoldani a gazdasági növekedésből eredő munkaerőhiányt - mondta Kövér László Az Üzletnek adott interjújában. Az Országgyűlés elnöke beszélt arról is, a korábbinál konzultatívabb törvényhozásra számít.
Szijjártó a gazdasági kapcsolatokról egyeztetett a román kereskedelmi miniszterrel

Szijjártó a gazdasági kapcsolatokról egyeztetett a román kereskedelmi miniszterrel

Budapest - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról egyeztetett Stefan Radu Oprea román üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős miniszterrel pénteken az ausztriai Innsbruckban.

Kövér: csak közös erővel biztosíthatjuk a fenntartható regionális fejlődést

Budapest - Az Európai Unió határain belül és azok közvetlen szomszédságában csak közös erővel tudjuk biztosítani a fenntartható regionális fejlődést - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken az Országházban.
OTP: a kiberbűnözők egyre inkább a felhasználók figyelmetlenségét használják ki

OTP: a kiberbűnözők egyre inkább a felhasználók figyelmetlenségét használják ki

Budapest - A kibertámadások terjedése ellenére a pénzintézeteket egyre kevesebb közvetlen fenyegetés éri, a fejlett bankbiztonsági rendszerek miatt a bűnözők egyre inkább a felhasználók figyelmetlenségét használják ki - figyelmeztet az OTP.

Emelkedett az üzemanyagok ára

Budapest - A Mol Nyrt. pénteken bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát.

MNB-alelnök: Magyarországnak a legerősebb a tőkemegtartó képessége a régióban

Budapest - Magyarország tőkemegtartó képessége a legerősebb a régióban - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke csütörtökön Budapesten, a Portfolio.hu Budapest Economic Forum 2018 című konferenciáján.

ITM-államtitkár: a versenyképesség erősítését célzó bejelentések várhatók

Budapest - A magyar gazdaság versenyképességének erősítését célzó bejelentések várhatók a következő hónapokban - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára a Portfolio.hu Budapest Economic Forum konferenciáján csütörtökön Budapesten.

Agrárminiszter: összefogás szükséges a hazai almatermesztésben

Nagykálló - A hazai almatermesztés problémáinak megoldásához közös javaslat, megegyezés és a gazdák összefogása szükséges - mondta az agrárminiszter csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban, az Őszköszöntő Szabolcsi Almanap elnevezésű rendezvényen.
Összehoztuk: több száz ajánlat az Észak Állásbörzéjén

Összehoztuk: több száz ajánlat az Észak Állásbörzéjén

Miskolc - Munkaadóknak és munkát keresőknek segített találkozni lapunk és kiadónk: félszáznál több munkáltató­­­ több száz állásajánlatot kínált az Észak rendezvényén.

PM-államtitkár: folytatódik a munkát, jövedelmet terhelő adók csökkentése

Budapest - A kormány folytatni kívánja a munkát, jövedelmet terhelő adók csökkentését, szeretné elérni, hogy a magyar adórendszer e téren a régió legversenyképesebb rendszere legyen, és radikálisan csökkenteni kívánják az adónemek számát is - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön, a Nemzeti Adókonzultáció szakmai konferencián.

Varga: tovább kell erősíteni az ország versenyképességét

Budapest - A jövőben erősíteni kell az ország versenyképességét, ennek érdekében a kormány azokat a beruházásokat támogatja, amelyek a magas hozzáadott értéket jelentő árukat, szolgáltatásokat állítják elő - mondta Varga Mihály "Versenyképesség és növekedés" című bevezető előadásában a Portfolio.hu által rendezett Budapest Economic Forum 2018 konferencián csütörtökön Budapesten.