2010.09.2 12:28; Frissítve: 2010.09.2 12:28


Fontos változások szeptember 1-től: ezekre figyelj

Az energiaárak nem, az élelmiszerárak viszont nőnek szeptembertől. Elsejétől büntethető a dohányzás az aluljárókban, életbe lép a közszolgálati bérplafon és sűrűbben járnak a vonatok az újranyitott vonalakon – írja az inforadio.hu.

Az energiaárakra júniusban bevezetett moratórium októberig biztosan kitart, az új árképzési rendszerről a kormányzat folyamatosan egyeztet az energiaszolgáltatókkal.

A fővárosi távhő ára sem változik, mert bár a Főtáv Zrt. augusztus közepén az energia-beszerzési költségek növekedésére hivatkozva több mint 10 százalékos áremelést helyezett kilátásba, a Fővárosi Közgyűlés múlt csütörtökön befagyasztotta a jelenlegi árat.

A kereskedelmi szövetség főtitkára, Vámos György szerint azélelmiszeráraksem emelkednek jelentősen. Ha a nemzetközi viszonyok, vagy a rendkívüli hazai időjárás ezt indokolják, akkor a kereskedők is kénytelenek elfogadni az árdrágulást a beszállítóktól. A kenyérnél ugyanakkor jelenlegi ismereteink alapján nem tartják indokoltnak a fogyasztói árak növelését – közölte a főtitkár.

A Kemece Sütőipari Kft. tulajdonosa, Szabó András szerint azonban nagyjából 15 forinttal emelkedhet a kenyér ára. Náluk csak a liszt áremelését veszik figyelembe, ami 11 és 16 forint között várható. A cég száznyolcvan forintért árulja a fehér kenyér kilóját, de ez az önköltség alatt van, így további 15 forintot rátesznek – mondta el Szabó András.

A következő hónapokban a 70-75 forintos ársávba kerül a nyers tej ára

Istvánfalvi Miklós,a Tej Terméktanács elnök-helyettese elmondta: a következő hónapokban a 70-75 forintos ársávba kerül a nyers tej ára. Az ebből készített termékek is vélhetően drágulnak. Szerinte következő időszakban a tej és a tejtermékek ára 3-5 százalékkal emelkedhet.

Hatályba lép a kétmillió forintos bérplafon a közszférában

Szeptembertől hatályba lép a kétmillió forintos bérplafon a közszférában. A szabályokat a fennálló jogviszonyokra is alkalmazni kell, vagyis a plafont meghaladó munkabérek, illetmények a törvény hatálybalépésével egyidejűleg a bérplafon mértékére csökkennek.

Ha valakit dohányzáson érnek a közterület-felügyelők vagy a rendőrök egy budapesti aluljáróban, 5-étől akár 30 ezer forintra is büntethetik. Emellett az iskolába és a munkába járás megkönnyítésére az eddigi napi 4-6 helyett 8-16 járat közlekedik az újraindított vasútvonalakon, tehát a Székesfehérvár-Komárom, a Zirc-Veszprém, a Pápa-Csorna, a Karcag-Tiszafüred és a Lajosmizse-Kecskemét szakaszokon.

Forrás: www.penzcentrum.hu



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Gazdaság
A harmadik negyedévben kezdi termelését egy új, magyar csokoládégyár
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Az idén a harmadik negyedévben kezdi meg termékeinek piaci [...] tovább »
Malév – Kifizették a béreket, összegzik az utasok kárigényét
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A Malév csoport dolgozói, beleértve a leányvállalatok [...] tovább »
Buda-Cash: az IMF-EU hitelhez szükséges a gazdaságpolitikai kiigazítás
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A Buda-Cash Brókerház elemzői szerint az IMF/EU hitel megszerzéséhez [...] tovább »
Malév – Az ÁSZ folyamatosan figyelmeztetett a kockázatokra
Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az elmúlt években folyamatosan [...] tovább »
Mire elég havi 47 ezer forint???
Ha leszokunk az evésről, akkor talán meg lehet élni havonta abból a 47 ezer forintból, ami Matolcsy miniszter [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása