Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 20. hét

Üres álláshelyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – 20. hét

Borsod-Abaúj-Zemplén – A B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának a 20. heti, kirendeltségeire vonatkozó üres álláshelyei.
tovább »
Újra a devizahiteles a pernyertes

Újra a devizahiteles a pernyertes

Egy devizaalapú lízingszerződést érintő polgári peres eljárásában hirdetett ma ítéletet a Debreceni Törvényszéken dr. Tóth Endre bíró. A bíróság három rendelkezést érvénytelenített: elhallgatott kamat, egyoldalú szerződésmódosítás és a többletterhek áthárítása.
tovább »

Devizapiac - Erősödött a forint, 290 alatt az euró

Budapest, 2013. május 21., kedd (MTI) - Erősödött kedden délelőtt a forint, az euró árfolyama 290 forint alá süllyedt.
tovább »

Másfél milliárd forintból épül vízelvezető rendszer a vörösiszap sújtotta térségben

Devecser, 2013. május 21., kedd (MTI) - A helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek fejlesztésére nyert támogatást a Közép-Dunántúli Operatív Programból (KDOP) Devecser és Kolontár, amellyel kiépítik és fejlesztik az önkormányzatok kötelező feladatkörébe tartozó települési vízelvezető rendszert - tájékoztatta a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-t.
tovább »

Londoni elemzők: 3,25 százalékig csökkenhet az idén az MNB-alapkamat

London, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát az év végéig a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és az erősödő alapmutatók nyomán arra is van esély, hogy az idén valamelyest javul Magyarország hitelminősítői megítélése - jósolták jelentősen felülvizsgált hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
tovább »

Brit üzleti vezetők: évi 92 milliárd fontba kerülhet a brit EU-tagság feladása

London, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A legnagyobb brit vállalatok vezetőinek hétfői figyelmeztetése szerint évente akár 92 milliárd font (32 ezer milliárd forint) kárt is okozhat a brit gazdaságnak Nagy-Britannia esetleges kilépése az Európai Unióból.
tovább »

Nextent: ügyfélszolgálati konfliktus kezelését támogató szoftver

Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - Telefonos ügyfélszolgálatokban alkalmazható, konfliktuskezelést támogató szoftvert fejlesztett az Európai Unió 91,1 millió forintos támogatásával, 260,4 millió forint összköltséggel, az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programjában a Nextent Informatikai Zrt.
tovább »

KPMG: a szabályozási hullám és a gyorsan változó gazdálkodási környezet kockázati tényezők

Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A válság miatt eluralkodó szabályozási hullámot és a gyorsan változó gazdálkodási környezetet tartják a cégük működését leginkább veszélyeztető kockázati tényezőnek a cégvezetők - derült ki a KPMG 2012-ben több mint ezer vállalati felsővezetővel készített felméréséből.
tovább »

Könnyebb lett a kis tartozások behajtása

Budapest, 2013. május 20., hétfő (MTI) - A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció, így már a felszámolási eljárások megindulása előtt végrehajthatóvá válnak a kisebb, akár a 10-20 ezer forintos tartozások is - közölte a Bírósági Végrehajtói Kamara és az informatikai fejlesztést végző Microsec Zrt. hétfőn az MTI-vel.
tovább »

Kína bankjaiban több a "mérgező eszköz", mint Nyugaton 2008 előtt

London, 2013. május 19., vasárnap (MTI) - A kínai bankrendszerben mára nagyobb mennyiségű "mérgező eszköz" - vagyis elértéktelenedéssel, nem teljesítővé válással fenyegető követelésállomány - halmozódott fel, mint amennyi a nyugati pénzügyi szektorokban volt a 2008-ban elhatalmasodott globális pénzügyi válság előtt - mondta vasárnap Londonban idézett nyilatkozatában egy nemzetközi hírű nagybefektető és gazdaságelemző szakértő.
tovább »

Nielsen: értékben nőtt, mennyiségben csökkent az élelmiszerek forgalma

Budapest, 2013. május 19., vasárnap (MTI) - Mintegy 440 milliárd forint bevételt ért el a kiskereskedelem élelmiszerek értékesítéséből tavaly decembertől idén márciusig, 2 százalékkal többet, mint az előző azonos időszakban. Mennyiségben viszont 2 százalékkal csökkent a négy hónap alatt a Nielsen piackutató vállalat által folyamatosan mért 90 élelmiszer-kategória forgalma.
tovább »

Árfolyamgát - Erste: két hét maradt az árfolyamrögzítésre

Budapest, 2013. május 19., vasárnap (MTI) - Még két hétig, május végéig léphetnek be a törlesztési nehézségekkel küzdő devizahitelesek az árfolyamgát rendszerébe, amely öt évre fix törlesztést garantál számukra. Az Erste Bank devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező lakossági ügyfelei közül már 27 ezren választották az árfolyamrögzítést - tudatta az Erste Bank Hungary az MTI-vel.
tovább »

A GKI továbbra is a gazdaság stagnálását prognosztizálja 2013-ra

Budapest, 2013. május 18., szombat (MTI) - A GKI Gazdaságkutató Zrt. a vártnál jobb első negyedéves GDP-adatok ellenére sem változtatta meg előrejelzését, és továbbra is a gazdaság stagnálását prognosztizálja az idei évre.
tovább »

Aegon: nem vagyunk elég felkészültek a nyugdíjas évekre

Budapest, 2013. május 18., szombat (MTI) - A nyugdíjas évekre való felkészültség alacsony szintje egyre égetőbb problémát jelent világszerte, így Magyarországon is mind a döntéshozók, mind a munkáltatók, mind pedig a lakosság számára - állapítja meg az Aegon megbízásából 12 országban végzett kutatás.
tovább »

Pénzügyi intézkedések - A parlament előtt a költségvetési törvény módosítása

Budapest, 2013. május 17., péntek (MTI) - Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot, amely a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében meghozott intézkedések egy részének végrehajtását tartalmazza.
tovább »

Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch

London, 2013. május 17., péntek (MTI) - Megvonta az elsőrendű "A" kategóriás adósosztályzatot Szlovéniától pénteken a Fitch Ratings, a romló makrogazdasági és költségvetési kilátásokkal indokolva a döntést. A cég az idei és a jövő évre is recessziót jósol a szlovén gazdaságban.
tovább »

NGM: senkit sem érhet adóhátrány mások segítése miatt

Budapest, 2013. május 17., péntek (MTI) - A kormány kezdeményezi, hogy a katasztrófa-helyzetben önzetlenül segítőknél ne keletkezzen közreműködésükért pótlólagos közteher-fizetési kötelezettség, senkit sem érhet adóhátrány amiatt, mert másokon segít - közölte A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
tovább »

Debreceni Törvényszék: devizahiteles nyert pert a bankja ellen

Debrecen, 2013. május 17., péntek (MTI) - Pert nyert a bankja ellen egy devizahiteles első fokon: a Debreceni Törvényszék pénteki ítélete szerint a pénzintézet "elhallgatta" a kamat egy részét, önkényesen és kontroll nélkül módosította a szerződést, valamint jogtalanul tett többletterheket az adósra - közölte a bíróság szóvivője az MTI-vel.
tovább »

Banki ügyletekkel kapcsolatos képzést tartott a Magyar Igazságügyi Akadémia

Budapest, 2013. május 17., péntek (MTI) - Konzultációval egybekötött, kétnapos képzést tartott a Magyar Igazságügyi Akadémia a banki ügyletekkel és devizahitelekkel kapcsolatos jogviták tapasztalatairól - közölte az Országos Bírósági Hivatal pénteken az MTI-vel.
tovább »

NAV: érdemes határidőre beadni az adóbevallást, a késők mulasztási bírságot fizetnek

Budapest, 2013. május 17., péntek (MTI) - Érdemes határidőre, május 21. éjfélig beadni az adóbevallást, mert a késők mulasztási bírságot kaphatnak, és elveszítik a lehetőséget, hogy rendelkezzenek adójuk 1+1 százalékáról - figyelmeztet az adóhatóság.
tovább »

Előtérbe kerül a gazdaságfejlesztés a 2014-2020-as uniós források felhasználásában

Budapest, 2013. május 17., péntek (MTI) - Magyarországon előtérbe kerül a gazdaságfejlesztés a 2014-2020-as európai uniós források felhasználásában - hangsúlyozta Kovács Zsolt, a Miniszterelnökség tervezési főosztályvezetője pénteken a Széchenyi Programiroda közép-magyarországi konferenciáján, Budapesten.
tovább »

NGM: átmeneti az államadósság növekedése

Budapest, 2013. május 17., péntek (MTI) - A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) álláspontja szerint átmeneti az államadósság növekedése, és annak alakulásáról csak hosszabb távon és csak GDP arányosan vizsgálva lehet objektív képet kapni - közölte a tárca a Magyar Nemzeti Banknak az államadósság első negyedévi alakulásáról szóló pénteki kimutatásához kapcsolódóan.
tovább »

A tőzsdén a világ negyedik legnagyobb internetes cége lett a kínai Tencent

Sanghaj, 2013. május 17., péntek (MTI) - A tőzsdei adatok szerint a kínai Tencent a világ negyedik legnagyobb internetes cégévé nőtte ki magát, piaci értéke a Facebookét is meghaladja.
tovább »

Jogsértő sorsolás miatt bírságolt a PSZÁF

Budapest, 2013. május 17., péntek (MTI) - Ötmillió forint bírságot szabott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az Orex-Zálog Záloghitelező Zrt.-re, mert tiltott módon reklámozta sorsolással záloghiteltermékét tavaly, ráadásul sok hirdetésében a teljes hiteldíj-mutató (thm) értékét sem tüntette fel.
tovább »

NFM: újabb állami ingatlanok ingyenes átadását kezdeményezi a kormány

Budapest, 2013. május 17., péntek (MTI) - A kormány olyan törvényjavaslatot készített, amelynek alapján újabb állami ingatlanokat kaphatnak térítésmentesen tulajdonba helyi önkormányzatok és a katolikus egyház. A jogszabály emellett további megoldást kínál a Nemzeti Eszközkezelő (NET) programjában részt vevő, fizetési kötelezettségeiket teljesíteni nem tudó adósok lakhatási problémáira - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-t.
tovább »

Jobbik: Magyarországnak a sikeres keleti piacnyitásra kellene koncentrálnia

Budapest, 2013. május 17., péntek (MTI) – A Jobbik véleménye szerint Magyarországnak az "egyoldalú EU-s függés" helyett arra kellene törekednie, hogy sikerrel menjen végbe a keleti piacnyitás.
tovább »

Londoni elemzők: 50 százaléknál nagyobb az esély a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére

London, 2013. május 17., péntek (MTI) - A vártnál jobb első negyedéves GDP-adatok és a nemrég bejelentett költségvetési intézkedések nyomán 50 százalék fölé emelkedett az esélye annak, hogy Magyarország az idén kikerül az EU túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni makrogazdasági elemzők.
tovább »
Trafik - Orbán: sosem fogok hátat fordítani a támogatóinknak

Trafik - Orbán: sosem fogok hátat fordítani a támogatóinknak

Budapest, 2013. május 17., péntek (MTI) - A miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban visszautasította azt a vádat, amely szerint politikai szempontok alapján születtek döntések a trafikpályázaton. Orbán Viktor ugyanakkor nyomatékosította azt is, hogy sosem fog hátat fordítani a saját támogatóiknak csak azért, hogy kevesebb bírálatot kapjanak.
tovább »

Devizapiac - Szűk sávban mozog a forint

Budapest, 2013. május 17., péntek (MTI) - Szűk sávban mozgott a forint a bankközi devizapiacon pénteken délelőtt, az eurót fél 11 körül 291,53 forinton jegyezték, a reggeli 291,42 forint és a csütörtök délutáni 290,60 forint után.
tovább »
Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak

Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak

Budapest, 2013. május 17., péntek (MTI) - A háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
tovább »

MNB: a GDP 82,2 százalékán állt az államadósság március végén

Budapest, 2013. május 17., péntek (MTI) - Az államháztartás bruttó, maastrichti adóssága a GDP 82,2 százalékán állt és 23 340 milliárd forintot tett ki 2013 első negyedévének végén - derül ki a nemzeti számlák első negyedévi előzetes adataiból, amelyeket pénteken tett közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
tovább »

Kommerszant-Ukrajina: Kijev olcsóbb gázért eladná Moszkvának gázvezetéke egy részét

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Kijev, 2013. május 17., péntek (MTI) - Ukrajna kész tárgyalni Moszkvával arról, hogy eladja gázvezetékrendszerének egy részét Oroszországnak, cserébe azért, hogy onnan olcsóbban kapjon földgázt - írta pénteki számában a Kommerszant-Ukrajina című lap.
tovább »

Így választanak bankot a legnagyobb cégek

Budapest - A nagyvállalati szektorban ma már általánosan elterjedt, hogy egy cég több pénzintézettel áll kapcsolatban.
tovább »

Varga Mihály: Németország Magyarország elsőszámú külföldi befektetője

Budapest, 2013. május 16., csütörtök (MTI) - A német vállalkozások eddig csaknem 21 milliárd eurót ruháztak be Magyarországon, ezzel Németország Magyarország elsőszámú külföldi befektetője – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 20 éves jubileumának alkalmából szervezett ünnepi rendezvényen.
tovább »
Matolcsy: "Ha Borsod emelkedik, Magyarország emelkedik"

Matolcsy: "Ha Borsod emelkedik, Magyarország emelkedik"

Miskolc - „Miskolcnak és a régiónak elsődleges szerepe van a gazdasági növekedési programban.” - Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Miskolcon járt.
tovább »

Strasbourgi ítélet - Szakszervezetek az érdekegyeztetést hiányolják

Budapest, 2013. május 16., csütörtök (MTI) - Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerint csak a demokratikus párbeszéd, az érdekegyeztetés teremtheti meg annak lehetőségét, hogy olyan kompromisszumok szülessenek, amelyek kiállják a demokrácia, a hazai és nemzetközi jog próbáját, és nem terheli a kártérítési kötelezettség évekkel később a költségvetést, a társadalmat.
tovább »

A pénzpiac zsarnoksága ellen emelte fel szavát Ferenc pápa

Vatikánváros, 2013. május 16., csütörtök (MTI) - A világgazdaság reformját és a szegények segítését sürgette Ferenc pápa csütörtökön mondott beszédében.
tovább »

A munkaképes lakosság egyharmada állástalan Szerbiában

Budapest/Belgrád, 2013. május 16., csütörtök (MTI) - Szerbiában a munkaképes lakosság több mint 30 százaléka munkanélküli - írta csütörtöki számában a Vecernje Novosti című szerbiai napilap.
tovább »

Fitch-felmérés: Ciprus után már nem biztos euróövezeti bankok állami támogatása

London, 2013. május 16., csütörtök (MTI) - A ciprusi bankválságra kidolgozott megoldás növelte annak a kockázatát, hogy az egyes kormányok a jövőben kisebb valószínűséggel nyújtanak támogatást banki mentőprogramokhoz - vélekedett a Fitch Ratings által európai intézményi befektetők körében elvégzett, csütörtökön Londonban ismertetett új felmérés válaszadóinak nagy többsége.
tovább »

Devizapiac - Erősödött a forint

Budapest, 2013. május 16., csütörtök (MTI) - Erősödött csütörtökön a forint, az euró jegyzése a 290 forintot is érintette.
tovább »

 
Több hír 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6

Betti, a nap szépe

Barbi 19 éves miskolci végzős diáklány. A fotózás napján ünnepelte születésnapját, de a fotókat ő küldi ajándékba barátjának és Mininek.
tovább »


Login2